Hirdetés

A konstruktivizmus

2 perc olvasás
A konstruktivizmus

Az avantgárd húszas évekbeli, második hullámában lép színre a konstruktivizmus (szerkezetesség). Ez az irányzat is manifesztumokban jelenti be először különállását. Elveti az önmagáért való művészetet, művészi tárgyakat akar a háború utáni világ szolgálatába állítani. Alapeszköze az ábrázolás elvetése okán a nonfigurativitás, az absztrakt. Az irányzatot oroszországi művészek indítják – ott a legnagyobb a hit az új világ megteremtésében. MALEVICS hirdeti meg a képzőművészetben az ész szupremációját (fennhatóságát). Majd a TATLIN vezette csoport akarja igazolni lebegő plasztikáival „az ipari kultúra anyagi elemeinek átváltozását térfogattá, síkká, színné, térré és fénnyé”. Rodcsenko, Malevics is csatlakozik hozzájuk, s az iparművészetben is jelentős eredményt érnek el. A testvérpár, GABO és PEVSNER, akik a kinetika, a mozgás mindenhatóságát hirdetik, 1922 után külföldön folytatják munkájukat, a neves gyagilev-balettel együtt. Hatásuk KASSÁK művein is kimutatható.

Hirdetés

Leydenben a VAN DOESBURG alapította De Stijl című folyóirat (1917) programjában a konstruktivizmus szigorú geometriai szabályossága mellett tesz hitet. MONDRIAN, BRANCUSI is e körhöz tartozik. 1930-tól az Art Concept folyóirat köré csoportosulnak a konstruktivisták, akik között ott az induló MARTYN FERENC és VICTOR VASARELY is. A konstruktivisták németországi közontja az 1919-ben GROPIUS által Weimarban alapított Bauhaus-mozgalom. Magyar tagjai közül MOHOLY-NAGY LÁSZLÓ és BREUER MARCELL a legismertebb. A Bauhaus célja egységes összművészet kialakítása, melyben az anyag funkcionális felhasználásával az épület, a gyermekjáték vagy az ülőbútor is organikus formaelven alapul. Az egyszerű célelvűség alapjegye a tárgyiasság (Sachlichkeit), a dekorációmentes, tiszta, szabályos formavilág. A konstruktivizmus az ábrázoló és az architekturális művészetek más-más funkciójára hívta fel a figyelmet, és áthidalta a képző- és iparművészetek közötti, a XX. Századra oly elmélyült szakadékot.


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!