A Monitor
A monitorok a számítógépek elsődleges kiviteli (output) eszközei. A képernyőn – és a billentyű-zeten – keresztül tartja a kapcsolatot a gépkezelő a számítógéppel, tehát szerepe igen jelentős. Ugyan-azon a katódsugárcsöves elven működnek, mint a televíziók (persze vannak más elven működő moni-torok is, mint például a folyadékkristályos, vagy a plazma képernyők). A monitor lelke a katódsugár-cső. A foszforeszkáló bevonattal ellátott képernyőn becsapódó elektronok felvillanást okoznak, ezek összessége adja a képet. Mi a különbség a monitorok és a TV képernyők között? Mindenekelőtt a mi-nőség. A monitorok pontosabb, élesebb, vibrálás-, villogás- és nem utolsósorban tükrözésmentes képet kell, hogy adjanak.
Ma már szinte csak színes monitort lehet kapni, az alkalmazások, szoftverek is többnyire meg-kívánják a színek alkalmazását. A monitorok három alapszín (vörös, zöld, kék) egymásra vetítésével állítja elő a keverékszineket, innen a módszer neve: RGB (red, green, blue). A vörös és a zöld keveré-séből kapjuk a sárgát, a zöld és a kék keveréséből a ciánt, a kékből és a vörösből pedig a bíbort. Ha mindhárom alapszín azonos intenzitással világít, fehéret kapunk.
A színes kép kialakítását vagy az árnyékmaszk vagy a sávos maszk alkalmazásával valósítják meg. Az árnyékmaszk az elterjedtebb tervezési megoldás: a katódsugárcső a maszk apró lyukain lövik keresztül az elektronokat, amelyek háromszög alakban elhelyezett vörös, kék és zöld foszforpöttyöket késztetnek felvillanásra. Az azonos színű pöttyök közötti legkisebb távolságot nevezik képponttávolságnak. Ennek értéke a jó monitorok esetén 0,28 mm, vagy még kisebb. A sávos maszk esetén pontok helyett egymás mellé helyezett vörös, kék és zöld színű foszforsávok vannak. Az ilyen monitorok fényesebb képet adnak. Van még egy harmadik megoldás is, ez a két alapmódszert elegyíti.
A monitorok méretét a képátlójukkal jellemzik. A képméret és a felbontás természetszerűen összefügg egymással. Minél nagyobb a monitor, annál több képpont fér el rajta, annál nagyob a fel-bontás, és annál több mindent jeleníthetünk meg egyszerre a képen. Az általános a 14 hüvelykes moni-tor, a következő a 15″-es, majd a 17″-os és a 21″-os következik és így tovább… Fontos követelmény a monitorokkal szemben a vibrálásmentesség. A kép annál stabilabb, minél nagyobb a képfrissítési frek-vencia. A 75 MHz-nél nagyobb képfrissítési aránynál már nem érzékelhető a képernyő vibrálása, 85 MHz-nél nagyobb értékre általában nincs szükség. A jobb monitorokon ez az érték állítható. Sugár-zásmentes monitort szinte lehetetlen előállítani, de a káros sugárzás mértékét jelentősen lehet csökken-teni. Ezeken a monitorokon feltüntetik a Low Radiation feliratot, vagy a TCO’92 vagy a TCO’95 jel-zést.
Nincs ilyen gond a folyadékkristályos, vagy LCD (Liquid Crystal Device) képernyőkkel. Ezek ugyan ma még csak a hordozható számítógépekben terjedtek el, de már forgalomba kerültek az asztali gépekhez alkalmazható monitorok is (csak hát az áruk!…). Kétféle képernyőtípus van. A DSTN (Double-Scan Super Twisted Nematic) képernyők olcsóbbak, de hátrányuk, hogy a képpontok lassan gyulladnak ki és alszanak el (emiatt gyors mozgásoknál elhúzódó képeket lehet látni), ráadásul csak szemből, illetve 30-40°-os szögből nézve adnak szép színes képet. Ezeket a hibákat küszöbölik ki a TFT (Thin Film Transistor) képernyők. Ezeknél a látómező 140-150°-ra növekedett, másrészt sokkal gyorsabb lett a képpontok meggyújtása ill. kioltása.
