Klasszikus görög filozófia, Szókratész, Platón, Arisztotelész

 

Másodszor Arisztotelész kifogásolta Platón állam-koncepcióját.

Arisztotélesz volt Nagy Sándor nevelője és barátja. Megalapította saját iskoláját, a Lükeiont és kidolgozta saját filozófiai rendszerének alapjait.

Ő kezdte meg a tudományok osztályozását, első lépésként megkülönböztette a fizikát a metafizikától.

Arisztotelész a filozófiát három ágra bontotta:

1. elméletire, amely a létről és a lét részeiről szól, kiemelve az „első filozófiát” mint az első okok és elvek tudományát
2. gyakorlatira, amely az ember tevékenységéről szól
3. poétikaira.

„Első filozófiájában”, amelyet metafizikának is nevezünk, bírálja Platón ideatanát, bizonyítja, hogy nincs két világ, hogy az idea az egyesben benne van, hogy az ideák nem elsődlegesek, hanem következtetések. Mi volt előbb: egyes konkrét házak, avagy az általános, a „ház” fogalma? A kérdés lényege: mi a viszonya az általánosnak és az egyesnek a létben? Platón és Arisztotelész válasza szemben áll egymással. Ez az alapvető ütközőpont a két gondolkodó között. Platón szerint két világ létezik: az ideák világa és az érzékelhető világ. Arisztotelész szerint egyetlen világ létezik, a valóságos, amelynek két oldala van: az anyagi és a szellemi. A két oldal elválaszthatatlanul összefügg egymással. A megismerés erre a valóságosan létező világra irányul. Platón egy idealista, Arisztotelész egy realista világfelfogást képviselt.

 

A létező magyarázó elvéül négy okot sorol fel

1. a lét lényege a formai ok(formáló, alkotó szellemi)
2. anyagi ok- amiből létrejön
3. a mozgató ok, vagy ható ok
4. a cél-ok-rendeltetés, mi végett

Arisztotelésznél világmagyarázati elvvé vált a világ hierarchiájának csúcsán a formák formája, a tiszta forma, az isten áll.

A szerves világ tényeiből kiindulva az élőlények három nemének megfelelően három lelket, vagy három lélekrészt különböztetett meg:

1. növényit (vegetatív)
2. állatit (érzékelő)
3. emberit (értelmes)

 

Arisztotelész tanrendszerében jelentős helyet foglalt el etikája.

Az etikus erényt, amelyen az ember saját tevékenységének ésszerű szabályozását értett, két szélsőség között középként határozta meg. Az erény közép, de abból a szempontból nézve, hogy mi a legjobb és a helyes, az erény a legfelső csúcs. Az erény nem vár jutalmat, mert a jutalom maga az erényes élet a, a boldogság. Arisztotelész politikai nézeteiben is az erkölcsből indul ki, de nem az egyénre, hanem a társadalomra vonatkoztatta. Az embert „ Zoón politikonnak” (társas lénynek) tekintette. Nagyra értékelte a családot és a magántulajdont. A többség uralma jelent jó megoldást. Arisztotelésznek óriási hatása volt, ő volt  A FILOZÓFUS, ő volt a mértékadó forrás.

A vád ellene „az istentelenség” volt. Arisztotelész okult Szókratész esetéből, nem várta meg a halálos ítéletet, elmenekült.