Klasszikus görög filozófia, Szókratész, Platón, Arisztotelész

 

A görög filozófia fénykora, csúcsteljesítménye „ az attikai hármak” a Szókratész, Platón és Arisztotelész nevével fémjelzett „ athéni iskola”. Szókratész a filozófiai érdeklődést a természetről az emberre, a tudásra és az erkölcsre irányította. „ Ismerd meg önmagad”,  a megismerés önmagunk megismerésével kezdődhet. Ragaszkodott a fogalmak és a definíciók ismeretéhez és helyes használatához. Önmagát a „ gondolatok bábájának” mondta, mert az a célja, hogy világra segítse mások gondolatát.

hirdetés

Zseniális felismerése volt az a gondolat, hogy a tudás a nem tudással kezdődik, vagyis a nem-tudás felismerésével.

Őszintén hitte, hogy ha az emberek ismerik a jót, akkor cselekszik is azt. Mi a jó?, tette fel a kérdést. Válasza: A jó az, ami az isteneknek tetszik, az állam törvényeinek megfelel és az embernek hasznos. Mi az, ami a három erkölcsi elvárásnak egyszerre megfelel? Ezt egy belső hang, a démonion, azaz a lelkiismeret hangja tudatja az emberrel.

 

Szókratész haláláról:

Szókratészt ellenfelei perbe fogták. Szókratész a védőbeszédben kijelent, hogy nem ő mondta, hogy a legbölcsebb görög, ő csak annyiban bölcsebb a többinél, hogy tudja, mit nem tud. Az ifjúságot nem ő rontja meg, a nemes ifjak kérték, hogy tanítsa őket, s tőle csak jót tanultak.

hirdetés

Nem volt istentagadó: „ kivéve az isteneket” (utolsó szavai)

Szókratész elveit tanítványa Platón fejlesztette átfogó filozófiai rendszerré , amely az utókortól a platonizmus nevet kapta

 

Kedvelt műfaja a dialógus (párbeszéd)

Filozófiai tevékenységét három korszakra osztja a filozófiai történetírás:

1 szókratészi korszak, akkor írta szókratész védőbeszédét,

2 középső korszakában alkotta az Államról szóló nagy művét,

3 a késői korszakát a Törvényekről írott munkája fémjelzi.

 

i.e. 387-ben alapította meg Athénben Akadémiáját, amely óriási szerepet játszott tanainak terjesztésében.

Platón filozófiájának legfontosabb része a három alapvető szubsztanciáról- az „ Egyről”, az „ észről” és a „ lélekről”- szóló tanítás. „Egy”, az őselv, amely forrása minden ideának (eszmének) és minden létezőnek (dolognak).

Platón filozófiájának központi fogalma az idea, amire az ideatan ráépü (ida: gör. őskép, mintakép, eszme). Platón szerint a tökéletes eszmék, az ideák örök és valóságosan létezők, s egy önálló világot alkotnak. A világ így megkettőződik, egyrészt az ideák világára, amely az igazi világ, másrész az anyagi világra, az árnyékvilágra. Az ideák és a dolgok kapcsolatát a részesedési elmélettel magyarázta: minden dolognak megvan a saját ideája, amelyből aztán részesedik. Platón ezzel a gondolattal megvetette az objektív idealizmus alapjait.

Platón ismeretelmélete a „visszaemlékezésre” épül. A megismerés célja az igazság, vagyis az ideák megismerése. ez közvetlenül, érzékeléssel nem lehetséges, csak a lélek közvetítése révén. A lélek, amely az ideák világának a „lakója” a földi világban „visszaemlékezik” az ideák világában tapasztaltakra. Platón politikai, etikai és pszichológiai nézeteit az „Államról” szóló művében fejtette ki. A rabszolgaságot a természet rendje szerint valónak tekintette. Mindenkinek egyenlő feltételeket kell biztosítani a tanulásra, majd szelektálni kell. Akik a legtovább tanulak és legbölcsebbel lesznek, ők lesznek hivatottak az állam, a társadalom vezetésére.  Az alattuk levőkből kerülnek ki a harcosok és az őrök. A kvésbé tehetséges és a kevesebbet tanulók lesznek a dolgozók. A bölcsek vezetik, a harcosok védik, a dolgozók eltartják a társadalmat. Ennek megfelelő erényekre kell őke nevelni: bölcsességre, bátorságra és mértékletességre.

hirdetés

Az első két réteg tagjainak vagyoni és családi közösséget szánt, hogy ne legyenek magánügyeik és semmi ne vonja el figyelmüket, idejüket a közügyek végzéséről. Nagyobb vagyoni különbségek kialakulását a dolgozók körében sem tartotta megengedhetőnek, mert az megosztaná a társadalmat. Összegezve: a platóni állam egy hatalmas nevelőintézetként működött volna, amely erőteljesen korlátozta volna a szabad polgárok jogait.

 

Platón legkeményebb kritikusa Arisztotelész volt. Elöször is, nem fogadta el a világ megkettőződését ideákra és anyagi dolgokra, mert szerinte nem létezhet külön az egyes dolog és annak lényege.

 

Másodszor Arisztotelész kifogásolta Platón állam-koncepcióját.

Arisztotélesz volt Nagy Sándor nevelője és barátja. Megalapította saját iskoláját, a Lükeiont és kidolgozta saját filozófiai rendszerének alapjait.

Ő kezdte meg a tudományok osztályozását, első lépésként megkülönböztette a fizikát a metafizikától.

Arisztotelész a filozófiát három ágra bontotta:

1 elméletire, amely a létről és a lét részeiről szól, kiemelve az „első filozófiát” mint az első okok és elvek tudományát

hirdetés

2 gyakorlatira, amely az ember tevékenységéről szól

3 poétikaira.

„Első filozófiájában”, amelyet metafizikának is nevezünk, bírálja Platón ideatanát, bizonyítja, hogy nincs két világ, hogy az idea az egyesben benne van, hogy az ideák nem elsődlegesek, hanem következtetések. Mi volt előbb: egyes konkrét házak, avagy az általános, a „ház” fogalma? A kérdés lényege: mi a viszonya az általánosnak és az egyesnek a létben? Platón és Arisztotelész válasza szemben áll egymással. Ez az alapvető ütközőpont a két gondolkodó között. Platón szerint két világ létezik: az ideák világa és az érzékelhető világ. Arisztotelész szerint egyetlen világ létezik, a valóságos, amelynek két oldala van: az anyagi és a szellemi. A két oldal elválaszthatatlanul összefügg egymással. A megismerés erre a valóságosan létező világra irányul. Platón egy idealista, Arisztotelész egy realista világfelfogást képviselt.

 

A létező magyarázó elvéül négy okot sorol fel:

1 a lét lényege a formai ok(formáló, alkotó szellemi)

2 anyagi ok- amiből létrejön

3 a mozgató ok, vagy ható ok

4 a cél-ok-rendeltetés, mi végett

arisztotelésznél világmagyarázati elvvé vált a világ hierarchiájának csúcsán a formák formája, a tiszta forma, az isten áll.

A szerves világ tényeiből kiindulva az élőlények három nemének megfelelően három lelket, vagy három lélekrészt különböztetett meg:

1 növényit (vegetatív)

2 állatit (érzékelő)

3 emberit (értelmes)

 

Arisztotelész tanrendszerében jelentős helyet foglalt el etikája.

Az etikus erényt, amelyen az ember saját tevékenységének ésszerű szabályozását értett, két szélsőség között középként határozta meg. Az erény közép, de abból a szempontból nézve, hogy mi a legjobb és a helyes, az erény a legfelső csúcs. Az erény nem vár jutalmat, mert a jutalom maga az erényes élet a, a boldogság. Arisztotelész politikai nézeteiben is az erkölcsből indul ki, de nem az egyénre, hanem a társadalomra vonatkoztatta. Az embert „ Zoón politikonnak” (társas lénynek) tekintette. Nagyra értékelte a családot és a magántulajdont. A többség uralma jelent jó megoldást. Arisztotelésznek óriási hatása volt, ő volt  A FILOZÓFUS, ő volt a mértékadó forrás.

A vád ellene „az istentelenség” volt. Arisztotelész okult Szókratész esetéből, nem várta meg a halálos ítéletet, elmenekült.