A filozófiai és szakantropológiák viszonya

ANTROPOLÓGIÁK

Az antropológia mint szakszó O. Casmann protestáns humanistánál jelenik meg először 1596-ban kiadott művében. Mint alapkifejezés a görög antrophosz (ember) terminusra vezethető vissza. Eredeti jelentése szerint tehát „emberről szóló tudomány”. Használata csak a XVIII.-XIX. Században vált általánossá, ekkor a biológiai antropológiát értették alatta. Számtalan területe között jelentős helyet foglal el a filozófiai antropológia, melynek kutatási eredményeire a szakantropológiák kifejezetten igényt tartanak. Analóg ez a viszony a szaktudományok és a filozófia általában vett viszonyával; a rész és az egész viszonyával állunk itt is szemben. Tekintettel arra, hogy az ember nem egyszerűen anatonómiailag preparált  csontváz vagy fiziológiailag működő organizmus, a filozófiai antropológia az egyetlen olyan kísérlet, amely az embert a maga ember mivoltában egészként ragadja meg. (Löwith-Arzenbacher) Bizonytalanság uralkodik egyelőre annak a kérdésnek a megválaszolásában: vajon a szociál- illetve a kulturális antropológia a filozófiainak részét vagy különálló egészet képezik, képeznek-e.

A paradigma olyan gondolkodás módszertani és megismerési-értelmezési minta, ami a tudományos magyarázatoknak logikai alapmodellt nyújt, amelynek összefüggésrendszere, következtetési eljárásai analógiás segítséget nyújtanak egy-egy probléma elemzéséhez, ábrázolásához, megmagyarázásához. E mintát az adott paradigma hívei általánosan érvényesnek tartanak és alkalmaznak az általuk vizsgált valóság értelmezéséhez és leírásához.

A különböző filozófiai antropológiáknak ez idáig nem sikerült olyan egységes és koherens paradigmát kidolgozni, amely az embert a maga totalitásában képes lenne eszmeileg modellizálni. Erre már a filozófiai antropológia voltaképpeni megalapítója Max Scheler is utalt 1928-ban írt „Az ember helye a Kozmoszban” című munkájában.

A TEOLÓGIAI ANTROPOLÓGIA

A keresztény antropológia lényegét tekintve teocentrikus; alapja a biblia és azon belül a Genezis könyve, ebben minden nagy keresztény felekezet gondolkodói egyetértenek. Isten maga a lét, a lét teljessége, értelemmel és akarattal bíró örökkévaló szellemi valóság; a világ Isten szabad és alkotó tevékenységének eredménye, az ember Isten teremtménye, akit saját képmására teremtett.

A keresztény antropológiában az ember legmélyebb titkában fedezzük fel Isten jelenlétét.

„Az ember Istentől származik, Istenben és Istenért él.” J. Maritian szerint: a humanizmus csak Isten és ember kapcsolatában teljesedhet ki és valósulhat meg.

A modern teológia ma már általában nem vitatja az evolúció tanának tudományosságát, az ember természeti származását. Ebben a szemléletváltozásban nagy szerepe volt Teilhard de Chardinnek, akinek elméletét az egyház eleinte gyanakvással fogadta. Fő törekvése az volt, hogy szintetizálja, „összebékítse” a teológiát és a természettudományt. Isten olyan világot teremtett amelynek célja és értelme van.

II. János Pál pápa 1996-ban kinyilvánította álláspontját a kérdés kapcsán. Ebben kijelentette: az ember állati származása a természettudományok által igazolt hipotézis, de ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a lélek isteni eredetű. Az evolúció teológiai értelmezése végső soron teleologikus, az eredet és a cél az isteni terv részei; a fejlődés csak az isteni közreműködés révén valósulhat meg.

A lélek a teológia álláspontja szerint a természeti világ fejlődéséből nem vezethető le. A szellemi lélek Isten alkotása: halhatatlan, az emberbe „beleteremtve” megismételhetetlen.

Ugyanakkor a teológiát is foglalkoztatja a kérdés: van-e értelme az ember létezésének. A válasza erre a kérdésre: igen. Az ember transzcendens irányultságú lény. Csak az ember képes az igaz, a szép, és a jó befogadására, de ez – mint Bolberitz írja – posztulálja az Abszolútumot: „Az ember önmaga és tevékenysége transzcendentális feltételeként mindig valamiféle abszolútumot feltételez, aki az emberi lét végső, feltétlen, értelmes oka.

A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ANTROPOLÓGIA

– Az idő birtokbavétele.

– A tér meghódítása rövidebb időt vett igénybe: hajózás, repülés, Internet…

– A rendszertan alapjai: Linné – Systema Naturae,1735: kreacionizmus és fixizmus jellemzi. Egyenes következménye a fajok állandóságának tétele: ”Annyi faj van, amennyit a végtelen Lény kezdetben teremtett.”