Magyarország Egészségügyi rendszere

MAGYARORSZÁG EGÉSZSÉGÜGYI
RENDSZERE

Az ország neve:    Magyarország
Államforma:    köztársaság
Terület:    93 000 km2
Főváros:    Budapest
Közigazgatási beosztás:    19 megye és a főváros
Hivatalos nyelv:    magyar

Magyarország 1948 és 1990 között a KGST és a Varsói Szerződés által meghatározott, Szovjetunió által vezetett szocialista tömbhöz tartozott. 1990-ben békés rendszerváltás történt, aminek kapcsán kiépült a független, demokratikus jogállam intézményrendszere, megvalósult a szabad választáson és többpártrendszeren alapuló parlamenti demokrácia és a piacgazdaság gátjait lebontó jogi szabályozás. Mindehhez a kilencvenes években Magyarországon átmeneti, súlyos gazdasági visszaesés, munkanélküliség és társadalmi polarizáció társult. A kilencvenes évek végén a gazdasági fejlődés felgyorsult, esélyt adva az ország Nyugat-Európához való felzárkózásához. Magyarország jelenleg tagja – többek között – az ENSZ-nek, a WHO-nak, az Európa Tanácsnak, a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezetének (OECD), 1999-től a NATO-nak. 1994-ben benyújtotta tagfelvételi kérelmét az Európai Unióhoz, 2002. decemberében sikeresen lezárta a csatlakozási tárgyalásokat.
Az ország lakosainak száma 10 millió 142 ezer fő (2003. január 1.). A népesség a nyolcvanas évek eleje óta folyamatosan csökken az egyre alacsonyabb születési arány és a magas halálozási arány következtében.
Az Európai Unió országaiban és a csatlakozni kívánó országokban fellelhető népesedési problémákhoz képest is feltűnő a népességcsökkenésnek hazánkban tapasztalható aggasztóan folyamatos tendenciája.
Az elmúlt két évtizedben Magyarországon jelentősen megváltozott a népesség családi állapot szerinti megoszlása.

A lakosság egészségi állapota

A magyar lakosság egészségi állapotának mutatói rendkívül kedvezőtlenül alakulnak. Egyes megbetegedések, halálokok tekintetében az ország negatív értelemben kiemelkedő helyet foglal el a nemzetközi statisztikákban. A megbetegedési és halálozási viszonyok az elmúlt évtizedben sem mutattak számottevő javulást. A daganatos betegségek okozta halálozás a legmagasabb a világon. A krónikus, nem fertőző megbetegedések súlya meghatározó az idő előtti halálozásban és a megbetegedésekben. A születéskor várható átlagos élettartam messze elmarad az Európai Unió tagállamainak mutatóitól, és különösen kedvezőtlen a középkorú férfiak kimagasló halálozása.

Elmondható, hogy az életesélyek a 35 évnél fiatalabb népességben soha nem voltak olyan jók, mint manapság, a 35 és 64 év között azonban a férfiak továbbélési valószínűsége nagymértékben rosszabbodott a legutóbbi három évtizedben.

Magyarországon a halálozások több mint a fele a keringési betegségeknek tulajdonítható, melyből a koszorúér-betegség a legfőbb halálok. Amíg a nyugati országokban a táplálkozási szokásokban bekövetkezett változások, a testmozgás és a korszerű gyógyszeres kezelés hatására a keringési betegségek csökkentek, addig Magyarországon a keringési betegségek halálozása az 1990-es évekig nőtt, majd lassú csökkenés indult meg.

A rosszindulatú daganatos betegségek okozta halálozás évtizedek óta rendkívül magas, ebben hazánk vezető helyet foglal el az európai régióban. Míg a fejlett országokban az utóbbi évtizedben csökken e halálok megjelenésének intenzitása, addig Magyarországon folyamatos emelkedést mutat. A haláloki sorrendben a második helyet foglalja el, 2002-ben 25,0%-os aránnyal. 2000-ben a daganatos betegségek okozta halálozás mintegy másfélszer, ezen belül a 65 éven aluli férfiaké kétszer olyan magas, mint az EU-átlag.

A külső okok miatti halálozás legnagyobb részét a járműbalesetek és egyéb balesetek teszik ki, ezeket követik a halállal végződő öngyilkosságok

Mióta a statisztika nyomon tudja követni, a magyarországi öngyilkossági arány nemzetközi összehasonlításban igen magas volt. 1990-es évek elejétől folyamatosan csökkent

Az emésztőrendszer betegségei okozta halálozás az elmúlt két évtizedben igen jelentős mértékben növekedett. A növekedést alapvetően az alkoholos májbetegségek számának emelkedése okozta. Ez a betegség főleg a férfiakat érinti. Hazánkban azonban a nők körében is jelentősen megnőtt a májzsugorodás okozta halálozás. Az emésztőrendszer betegségei miatti halálozásban az európai országokhoz viszonyítva kedvezőtlen a helyzetünk. A halálozási mutatónk 2,5-szerese az EU átlagnak.

A légzőrendszeri betegségek okozta halálozási arányok kedvezően alakultak az elmúlt két évtizedben, és nemzetközi összehasonlításban is kedvezőbb a helyzetünk. Nemzetközi összehasonlításban viszonylag jó a helyzetünk, a halálozási mutatónk több mint 38%-kal jobb, mint az EU átlag.

A magasvérnyomás-betegség az egyik leggyakoribb népbetegség. A háziorvosok és a házi gyermekorvosok nyilvántartásában, 2001-ben több mint 470 ezer cukorbeteg szerepelt, azaz a lakosság 4,6%-át érinti ez a betegség, amely az életkor előrehaladtával jelentősen növekszik.

1990 óta a gondozóintézetekben nyilvántartott nem tbc-s tüdőbetegek száma több mint kétszeresére emelkedett. A leggyakoribb idült légzőszervi betegség a tüdőasztma, amely minden korosztályt érint, és kétharmad részben allergiás eredetű. Az asztmások két harmada allergiás típusú betegségben szenved. A nyilvántartott és az új betegek számának háromszoros növekedését valószínűleg az is magyarázza, hogy az ellátórendszer érdeklődése az utóbbi évtizedben fokozatosan e megbetegedés irányába fordult.
A daganatos megbetegedések népegészségügyi szempontból alapvető betegségfőcsoport.

Az emésztőrendszeri betegségek közül az egyik leggyakoribb a gyomor- és nyombélfekély. A fekélybetegség, amely minden életkorban előfordulhat, a 45 éven felülieknél a leggyakoribb. A krónikus májbetegségek miatti halálozás mellett, e betegségek előfordulási gyakorisága is magas.

A mozgásszervi megbetegedések a keresőképtelenség leggyakoribb okai. A mozgásszervi megbetegedések leggyakoribb kórképei a gerincbetegségek, és a derékfájás. Ezen kórképek kiemelkedő jelentőségét nemcsak növekvő gyakoriságuk, hanem következményeik, így a rokkantságra, életminőségre és a halálozásra gyakorolt hatásuk adja. A betegek 30%-ának a betegség miatt megromlik a családi élete, és kétharmaduk anyagi helyzete is válságba jut.

Járványügyi helyzet

Magyarországon a járványügyi helyzet összességében kedvező, európai viszonylatban is jónak mondható. A védőoltási rendszer keretében folyamatosan bevezetik a legújabb oltásokat, oltóanyagokat, a kötelező védőoltások teljesítése 99% feletti. A fertőző betegségek, és ezen belül a védőoltással megelőzhető fertőző betegségek száma csökken. A stabilitást veszélyezteti: újonnan felbukkanó, vagy korábban már visszaszorított fertőző betegségek megjelenése, behurcolása

A HIV-fertőzések szempontjából Magyarország az alacsonyan fertőzött országok közé tartozik. Hazánkban az első HIV fertőzéseket 1985-ben azonosították. Elsősorban a homoszexuális terjedés a jellemző, de az utóbbi években nőtt a heteroszexuális fertőzések aránya, a fertőzések becsült száma mintegy 3000-re tehető. 1990 óta nem emelkedett számottevően a bejelentett AIDS-betegek száma, nemzetközi összehasonlításban kedvező a helyzetünk.

Táplálkozási szokások

A táplálkozás komplex módon hat ki az egészségi állapotra. A kedvezően változó étkezési szokások jótékonyan járulnak hozzá az egészségmegőrzéshez, ugyanakkor a helytelen táplálkozás kockázati tényezőt is jelenthet. Hazánkban az egy főre jutó élelmiszer-fogyasztás 2001-ben 677,3 kg volt. Egy lakosra 70,4 kg hús és hal, 144,2 kg tej és tejtermék, 95,4 kg liszt és rizs, 211,6 kg zöldség, gyümölcs-fogyasztás jutott.
A húsfogyasztás vonatkozásában elmondható, hogy a 90-es években csökkent a sertéshús, egyben növekedett a baromfihús-fogyasztás. A magyar lakosság táplálkozási viszonyaira összességében a túlzott energia-, zsír-, állati zsír-, koleszterin-, hozzáadott cukor és só-, valamint elégtelen élelmi rostbevitel, elégtelen zöldség-főzelék- és gyümölcs-, továbbá a kívánatosnál kevesebb teljes kiőrlésű gabonafogyasztás jellemző. Egy lakossági egészségfelmérés szerint a megkérdezettek ¾-e olajjal, ¼-e zsírral főz.
A napi átlagos energia-bevitel a férfiaknál jóval meghaladja az optimális értéket, és ez különösen a fiatalabb korcsoportokba tartozókra jellemző. A nők energia-bevitelénél, amely szintén magasabb a kívánatosnál, nincs különösebb korfüggőség. A férfiak túlzott energia-beviteléhez az alkoholos italok fogyasztása is hozzájárul.
A táplálkozásra visszavezethető betegségek jelentős része megelőzhető a helytelen étkezési szokások megváltoztatásával. Az egészséges táplálkozásra való áttérés révén a szív-érrendszeri halálozás és a daganatos betegségek 30-40%-a lenne megelőzhető, és kisebb arányban fordulnának elő olyan betegségek, mint a csontritkulás, a fogszuvasodás és a fogágy-betegségek.
Magyarországon az egészséges táplálkozáshoz készült útmutatás az élelmezés- és táplálkozáspolitika elvein alapul, és ennek alprogramját képezi. Stratégiai irányai:
–    a lakosság táplálkozási jellemzőinek, tápláltsági fokának felmérése,
–    az egészséges táplálkozásra való nevelés,
–    a közétkeztetés ilyen szellemű fejlesztése,
–    kedvezőbb összetételű élelmiszerek ismertetésének előtérbe helyezése és a fogyasztókat tájékoztató információk terméken történő feltüntetése.
Ezt hivatott szolgálni a más szakterületekkel (pl. gyermekgyógyászat, gyermekfogászat, élelmiszeripar) való együttműködésre – a tervek szerint – támaszkodni kívánó nemzeti táplálkozáspolitika.

Túlsúly és elhízás

A túlsúly és az elhízás számos betegség kockázati tényezője. Az elhízás Magyarországon is első számú népegészségügyi probléma, több mint 1,5 millió embert érint, további 2,7 millió ember pedig túlsúlyos. Az utóbbi években különösen az elhízottak aránya növekedett, főként a női lakosság körében. A túlsúly főleg a 40 éven aluli férfiak körében gyakoribb, az ilyen korú férfiaknak mintegy a fele túlsúlyos. 65 év fölött meredeken csökken az elhízottak aránya, de ez csak látszólag kedvező jelenség, mivel az elhízással kapcsolatos megbetegedéseknek tulajdoníthatóan, az elhízottak az idősebb kort ritkábban érik el, mint normál súlyú társaik.

Fizikai aktivitás

A rendszeres testmozgás az egészséges életmód elengedhetetlen feltétele, a lakosság rossz egészségi állapotának egyik oka a testi edzettség hiánya. A következményesen kialakuló betegségek, mint a magasvérnyomás mozgásban gazdagabb életmóddal megelőzhetők. A fizikai aktivitás egészségmegőrzésben való szerepét már fiatalkorban kellene tudatosítani, azonban nem kielégítő az egészségügy és a sport állami szervezetei közötti együttműködés. Elégtelenek az iskolán kívüli diáksport lehetőségei is. A magyar lakosság szabadidős fizikai aktivitása átlagosan nem haladja meg a napi tíz percet. A legkevesebben az aktív keresők közül mozognak, passzivitásuk szoros kapcsolatban áll életszínvonal-tartásra visszavezethető szabadidőhiányukkal.
Az iskolai végzettség és a tudatosan folytatott sporttevékenység között lineáris összefüggés mutatható ki. A kisvállalkozók és a mezőgazdasági dolgozók kímélik legkevésbé szervezetüket, így az ebben a szférában dolgozók, különösen a férfiak egészségi kockázatai a legnagyobbak. A területre vonatkozó stratégiák szerint a politikai döntéshozók intézkedései mellett a médiának is nagyobb szerepet kell biztosítani a testkultúra szélesebb körű elterjesztésében. Ahhoz, hogy a rendszeres testmozgás lakossági méreteket öltsön összefogásra, az oktatás, képzés bővítésére, az egészségügyi szakemberek ilyen irányú felkészítésére, valamint a lakosság fizikai teljesítőképességének nemzetközileg elfogadott módszerekkel történő ösztönzésre van szükség.

Dohányzás

A dohányzás az elkerülhető és korai halálozás hátterében meghúzódó legjelentősebb kockázati tényező, melyet közegészségügyi szempontból indokolt súlyos népbetegségnek tekinteni. A dohányzás meghatározó szerepet játszik a szájüregi, nyelőcső-, gége-, tüdő-, hasnyálmirigy- és hólyagrák, a krónikus tüdőbetegségek és más légzőszervi betegségek, a szív-érrendszeri betegségek kialakulásában s felelős számos krónikus tüdőbetegség keletkezéséért. A terhesség alatti dohányzás növeli a méhen belüli növekedési retardáció, az alacsony születési súly, a bölcsőhalál és egyes gyermekkori légzőszervi betegségek kialakulásának valószínűségét. A dohányzás negatív hatása az un. passzív dohányosok körében is jelentkezik; növekszik a tüdőrák és a légzőszervi megbetegedések kockázata a dohányos környezetében élő nemdohányzók között.
A 90-es évek végén a 15-64 év közötti korcsoportba tartozók dohányzással összefüggésbe hozható halálozása közel 2,5-szerese volt az Európai Unió, és kétszerese az összes európai ország átlagának. Európában Magyarországon a legmagasabb a tüdőrák (a dohányzással leginkább összefüggésbe hozható betegség) okozta halálozás, s ez továbbra is emelkedik. A dohányzással összefüggésbe hozható halálozás országon belüli differenciálódása meglehetősen nagy.
A dohányzás káros hatásai nem csupán a dohányzókat érintik, hanem azokat is, aki már leszoktak. A jövő szempontjából ígéretesnek tekinthető, hogy a fiatal férfiak ennél nagyobb hányada soha nem dohányzott, ami jelentős javulás a középkorúak átlagosnál rosszabb adatához képest. A soha nem dohányzott fiatal és középkorú nők aránya gyakorlatilag változatlan.
A dohányzás szociológia háttere napjainkban élesen körvonalazhatóvá vált. Ami a múltban a férfiak majdnem általános szokása volt, az a fiatalabb korosztályok esetén egyre inkább mindkét nemre jellemző lett, viszont az iskolázottsági szint különbsége szignifikánssá vált a dohányzók és nemdohányzók között. A folyamatot kedvező és kedvezőtlen tendenciák érvényesülése együttesen jellemzi: nem csupán az történt, hogy a magasabban iskolázottak dohányzása visszaszorult, hanem az is, hogy az alacsonyabban iskolázottak esetén a dohányzás általánosabbá vált. Részben az iskolázottsággal, részben az anyagi helyzet javulásával csökken a dohányzás valószínűsége. Az adatok egyértelműen azt támasztják alá, hogy a népesség egészségi állapotának javítása nem szűken vett egészségügyi kérdés, hanem számos társadalompolitikai vonatkozással bír.
A népegészségügyi program egyik első számú beavatkozási területnek minősíti a dohányzás visszaszorítását, ezen belül kiemelt fontosságot tulajdonít annak, hogy megelőzzék a fiatalok rászokását. A dohányzás elleni harc egyik eszköze a dohánytermékek magas jövedéki adótartama, melynek szintjét az Európai Unióban irányelv határozza meg.
Alkoholfogyasztás

A mértéktelen alkoholfogyasztás, melyet régebben alkoholizmusnak, ma inkább a legelterjedtebb szenvedélybetegségek egyikének, alkoholbetegségnek mondanak, számos betegség kockázati tényezője, de következményeinek nem csupán egészségügyi, hanem társadalmi vonatkozásai is súlyosak, így jelentősen befolyásolja a társadalmi-családi kapcsolatokat, a munkaképességet, szerepe jelentős a balesetekben, valamint a bűnözésben és az áldozattá válásban egyaránt. Az alkoholizmus elleni kormányzati lépések akkor lehetnek igazán hatékonyak, ha elsősorban a probléma társadalmi oldalára koncentrálnak.
A mértéktelen alkoholfogyasztás szerepe a krónikus májbetegségek és májzsugor kialakulásában szinte kizárólagos, és jelentős egyes légzőszervi és agyérrendszeri megbetegedések, valamint a szájüreg és garat daganatai, a sérülések és mérgezések esetében, emeli a stroke és az emlőrák kockázatát, terhes nő alkoholbetegsége pedig veszélyezteti a születendő gyermek egészségét.
Magyarország a kifejezetten sok alkoholt fogyasztó országok közé tartozik, ahol az alkoholizmus súlyos egészségügyi probléma.
Negatív jelenség, hogy a középiskolások, különösen a lányok körében nőtt a fogyasztás. E jelenség nem magyar sajátosság. Nemzetközi összehasonlításban a középiskolások alkoholfogyasztása egyelőre nem számít magasnak. Negatív jelenség továbbá, hogy a problémás alkoholfogyasztás egyre fiatalabbakra jellemző. A legutóbbi kutatások alapján új jelenség látszik kibontakozni: az 1980-as évtizeddel szemben az alkoholfogyasztás ma kevésbé köthető egyértelműen a hátrányosabb társadalmi helyzetekhez. Egyre inkább jelen van minden társadalmi rétegekben, összefüggéseiben sokkal inkább a „puhább” szociológiai mutatókkal válik mérhetővé, így az élet egyéb területein megmutatkozó elégedetlenséggel, kielégítetlenséggel stb.
A túlzott alkoholfogyasztással kapcsolatba hozható halálozás országon belüli differenciálódása meglehetősen nagy, és sajátos módon két részre osztja az országot. Az ország összefüggő, középső és északkeleti részén az országos átlagtól szignifikánsan magasabb a halandóság.
Az egészségpolitika e területre vonatkozó programja egyik első számú beavatkozási területnek minősíti – közvetlenül a dohányzás visszaszorítása után – az alkoholmegelőzést. Célul tűzi ki az egy főre eső alkoholfogyasztás számottevő visszaszorítását. Célja továbbá az alkohol okozta pszichoszociális problémák (elsősorban a családra és benne felnövő gyerekre gyakorolt káros hatások, illetve az alkohollal összefüggő balesetek) jelentős mértékű csökkentése, az ifjúsági alkoholfogyasztás előfordulási gyakoriságának és mennyiségének jelentős csökkentése.

Kábítószer-fogyasztás

A kábítószer-fogyasztás trendjeinek kutatásakor az egészségügyi intézményekben kezelt betegekkel kapcsolatos információkra lehet támaszkodni. A kezelt betegek között a férfiak száma nagyjából kétszerese a nők számának. A férfiak a nyugtató típusú szerek kivételével minden egyes kábítószer-kategóriában is többségben vannak, azonban a nyugtatókat, altatókat kábítószerként fogyasztók között is, bár lassan, de növekszik arányuk. A férfiak körében a 20-24 év közöttiek voltak a legtöbben, míg a nőknél a 35 év felettiek, bár a nők körében is kiemelkedően sok a 20-24 éves kábítószer-fogyasztó.
A területi eloszlást tekintve a kezelt kábítószer-fogyasztók lakosságszámra vetített számában nincs jelentős eltérés az ország keleti és nyugati része között, viszont kiugró a különbség Budapest és vonzáskörzete, valamint az ország többi része között.
Sajátos fejlemény, hogy 1995-1998 között a kábítószertípusok (legális és illegális) aránya megfordult. Ebben az időszakban a legális szereket fogyasztók aránya csökkent, az illegális szereké, pedig nőtt. Az illegális kábítószerek közül az opiátok fogyasztása mindvégig a legnagyobb és növekvő súlyú. A kannabisz- (marihuána) fogyasztók aránya csökkent. A kokainfogyasztás alacsony szintű gyakorlatilag stagnált. A hallucigének fogyasztása még ennél is csekélyebb.
Legális kábítószernek számítanak a szerves oldószerek és a nyugtatók, altatók visszaélésszerű használat esetén. Utóbbi sajátos formája, ha fogyasztásuk alkohollal együtt történik. A szerves oldószereket fogyasztók aránya lényegében nem változott az egész időszak alatt. A nyugtatókat, altatókat visszaélésszerűen használók aránya 16% volt, ez a legális szerek közül 2001-ben a legmagasabb arány. Az 1990-es évtized második felében végbement növekedés a fővárosban jóval meghaladta az országos átlagot. A probléma növekedését az 1990-es évek második felében strukturális és minőségi változások is kisérték. Növekedett a fogyasztás intenzitása. Ezzel részben összefüggésben az első tiltottdrog-használatra egyre fiatalabban kerül sor. Az első próbálkozás domináns kora 16 évről 15-re csökkent. A fogyasztás volumenének és intenzitásának változásait a szerstruktúra változása kísérte: kiemelkedő szerepre tettek szert a marihuána és a különféle szintetikus party-drogok. A lányok pedig, legalábbis Budapesten, gyakorlatilag „felzárkóztak” a fiúkhoz. 1995-ben a legális szerek mellett az illegális szerek is megjelentek a kábítószer okozta halálozási statisztikában, de az adatok csak fenntartással, nagy körültekintéssel fogadhatók el. A droghalálozás az elmúlt években közel azonos szinten mozgott. A halálesetek 70%-át Budapesten regisztrálták.

KÖRNYEZET ÉS EGÉSZSÉG

Az embert körülvevő környezet jelentősen befolyásolja a lakosság egészségi állapotát és életkilátásait. Ugyanakkor az emberi tevékenység is megváltoztatja a környezetet és ez a kölcsönhatás mind az emberi egészségre, mind a környezetre komoly hatással van. Hazánkban a környezetpolitikát tükröző Nemzeti Környezetvédelmi Program (NKP) első szakasza már lezárult. A környezetvédelmi jogharmonizáció legfőbb joganyagai elkészültek, és megkezdődött az EU-konform intézményrendszer kiépítése. A célok megvalósítása a legeredményesebb a természetvédelem és a levegőtisztaság-védelem területén volt, a vizek védelme, az emberi egészség védelme a környezetbiztonság növelése ettől kismértékben elmaradt. A lakosság egészségi állapotát kedvezően befolyásoló eredmények várhatók azoktól a 2000-től beindított programoktól, melyek környezetkímélő eszközökkel segítik elő a versenyképességet. A hazai gazdaságban a tisztább termelés, a környezettudatos technológia- és termékfejlesztés eredményeként mérséklődő környezetterhelés várhatóan az egészségkárosító hatások csökkenését is eredményezi.
Az ivóvízellátás, a szennyvízelvezetés és tisztítás, valamint a hulladékgazdálkodás fejlesztése az ország egész területén szükséges.
Élelmiszerbiztonság

Magyarországon az élelmiszerek biztonsága magas szintű, rendszeresen ellenőrzött. Az élelmiszer adalékanyagokkal és az élelmiszerekben előforduló kémiai szennyezőanyagokkal kapcsolatos hazai előírások összhangban vannak a fejlett országokéval.
Az EU előírásokhoz hasonlóan Magyarországon is kötelező valamennyi összetevő feltüntetése az élelmiszerek címkéjén.
Az egészségügynek fontos szerepe van a megfigyelésben, a határértékek megállapításában, az engedélyezési eljárásokban. Az élelmiszerhigiéniai szabályozásban az ellenőrzés a HACCP rendszer keretében zajlik. A 2002. január 1-jétől kötelező HACCP rendszer célja, hogy az élelmiszerek biztonságát megteremtsék, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat kiszűrjék azáltal, hogy az élelmiszer előállításban, kereskedelemben, vendéglátóiparban az egységek vezetői, dolgozói is részt vesznek annak kialakításában, hogy az általuk gyártott, forgalmazott élelmiszerek ne veszélyeztessék a fogyasztók egészségét.
Az élelmiszerfertőzések, élelmiszer-mérgezések következtében megbetegedettek száma 2002-ben 2959 fő volt.

Levegőminőség

A települési környezet összetevői közül a levegőszennyezettség jelenti az emberi egészségre nézve az egyik legkomolyabb veszélyt. A Nemzeti Környezetvédelmi Program indulásakor az ország területének mintegy 13,2%-a, ahol a népességnek csaknem a fele él, többé-kevésbé szennyezett levegőjű volt. Ennek fő oka a közúti közlekedés és a távfűtés. A levegőszennyezés legfontosabb elemei a szén-dioxid, a szén-monoxid, a kén-dioxid és a nitrogén-oxidok. Az ipari termelés visszaesése következtében az ipar által okozott levegőszennyezés is csökkent. 1999-től megszűnt az ólmozott benzin magyarországi forgalmazása, így megszűnt ez a veszélyes környezetszennyezés. Az üzemanyagok kéntartalmának csökkentésével és erőmű kéntelenítő beruházással a kén-dioxid kibocsátás is jelentősen visszaesett. Az elsősorban a belső égésű motorok kipufogógázaiból származó nitrogén-oxid kibocsátás mennyisége évről évre növekvő, s tetemes a lakossági fűtési rendszerek következtében levegőbe kerülő nitrogén-oxid mennyisége is. A katalizátoros autók térhódításával csökkent a levegő szén-monoxid tartalma.
A nagyobb városok és a főútvonalak melletti települések határérték feletti légszennyezettsége növeli a légzőszervi megbetegedések, a szív- és érrendszeri betegségek és az ezekkel összefüggő halálozás kockázatát. Emelkedik az allergia, az asztma, az idült légzőszervi megbetegedések száma, nő a tüdőrák gyakorisága. A nyilvántartott szénanáthás betegek száma az elmúlt tíz évben megtízszereződött, míg az asztmásoké háromszorosára nőtt. Különösen nagy környezetegészségügyi probléma a rendkívül erősen allergizáló pollent termelő parlagfű. Elterjedését nagymértékben elősegítette az a tény, hogy a termőföldek magán kézbe adását követően óriási mértékben megnőtt a műveletlenül hagyott területek nagysága. Magyarországon a parlagfű mintegy 4 millió hektár területen fordul elő, míg a gyommal erősen fertőzött területek nagysága meghaladja 700 ezer hektárt. Legfertőzöttebb területek a dél-nyugati megyék, a Balaton és Budapest környéke, valamint az Alföld és a Kisalföld egyes körzetei.
Vízminőség, szennyvízkezelés

A lakosság egészségét vízhigiéne szempontjából elsősorban az ivóvíz és a természetes fürdők minőségi állapota befolyásolja. A lakosság vezetékes vízzel való ellátása szinte teljes körű. Hazánkban az ivóvíz arzéntartalma különösen Délkelet-Magyarországon és a Mecsek környékén magas. A lakosság körülbelül 80%-a alacsony jódtartalmú vizet fogyaszt, ez a golyva gyakori előfordulásához vezet. Az egészséges ivóvíz biztosítása a 2003-ban induló országos ivóvíz minőségjavító program célkitűzése.
A kommunális szennyvízkezelés területén jelentős fejlesztések történtek. Legkedvezőbb a helyzet a fővárosban, ahol már 1995 óta a lakások több mint 90%-a csatornázott. A tervek szerint további, nagyvárosi szintű szennyvízgazdálkodási projektek indítására kerül sor.
Települési környezet, hulladékgazdálkodás

A településeken a közlekedési, légszennyezési és zajproblémák, illetve az épített környezet nem megfelelő műszaki állapota és a zöldterületek hiánya okoz egyre nehezebben kezelhető gondot. Környezetegészségügyi szempontból meghatározó a hulladékgazdálkodás, a hulladékkezelés módja, a hulladéklerakók rendszeres ellenőrzése. A környezetbe kibocsátott és nem megfelelően kezelt hulladék szennyezi a talajt, a levegőt, ezen keresztül egészségkárosodást okozhat, egyes hulladékok kórokozó mikroorganizmusai különböző fertőző betegségek előidézői lehetnek. A törvényben szabályozott hulladékgazdálkodás Magyarországon legfontosabb célkitűzésként az emberi egészség védelmét fogalmazza meg.

Munkaegészségügy

Magyarországon a munkavédelemre vonatkozó jogszabályok ma már lényegében az Európai Unió normáinak megfelelőek. Hazánkban a bejelentett munkabalesetek, foglalkozási megbetegedések számában az utóbbi időben csökkenés mutatkozik. Az első helyen a fizikai, második helyen a kémiai, harmadik helyen a biológiai tényezők állnak.

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS RENDSZERE
Az egészségügyi ellátórendszer jogi – működési környezete

Magyarországon az Alkotmány mondja ki a területén élők jogát „a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez”, melyet „a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével” kell megvalósítani.  Az állampolgároknak továbbá joguk van a szociális biztonsághoz, ami öregség, özvegység, árvaság, önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség mellett, betegség és rokkantság esetén is a megélhetésükhöz szükséges ellátásra való jogosultságukat jelenti]. Az állam ezt a kötelezettségét a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.  Az Alkotmány a Kormány feladatává teszi a szociális és egészségügyi ellátás állami rendszerének meghatározását és az ellátás anyagi fedezetéről való gondoskodást.
A magyar egészségügy 1975 óta állampolgári jogon járt, a rendszerváltáskor azonban járulékfizetési kötelezettségen alapuló biztosítási jogviszonyhoz kötötték, mely alól széles társadalmi csoportok kivételt képeztek, s emellett voltak kimaradó rétegek. A járulékfizetési kötelezettség alóli kivételeket fokozatosan szűkítették, míg a biztosítás lefedte a társadalom egészét és 1996 óta gyakorlatilag minden állampolgár biztosított. Eszerint minden Magyarországon élő magyar állampolgár jogosult a kötelező egészségbiztosítás természetbeni egészségügyi szolgáltatásaira, amely az egészségi állapot által indokolt mértékben vehető igénybe. Az egészségügyi törvény hatálya kiterjed az ország területén működő minden egészségügyi szolgáltatóra és egészségügyi tevékenységre, meghatározza a betegek, valamint az egészségügyi dolgozók jogait és kötelezettségeit, az állam felelősségét a lakosság egészségi állapotáért, valamint az egészségügy ellátások rendszerét, az egészségügyi szolgáltatások szakmai követelményeit, az egészség¬ügy szervezési és irányítási rendszerét.  Az egészségügyi törvény meghatározza az emberen végzett orvostudományi kutatások, az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások, az embriókkal és ivarsejtekkel végzett kutatások és a művi meddővé tétel alapszabályait, a pszichiátriai betegek gyógykezelését és gondozását, a szerv- és szövetátültetés, a halottakkal kapcsolatos rendelkezések szabályait, foglalkozik továbbá a vérellátással és a katasztrófa-egészségügyi ellátással, az egészségügyi szakértői tevékenységgel, a természetes gyógytényezőkkel, a fürdő- és klímagyógyintézetekkel, gyógyhelyekkel.  Az egészségügyi törvény keretjellegéből következően több tucat felhatalmazást illetve kötelezettséget ad a Kormánynak és a szakminiszternek az egyes részterületek szabályainak rendeletben való meghatározására.
Az egészségügyi törvény mondja ki az egészségügyi dolgozók ellátási kötelezettségét, illetve bevezeti a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező egészségügyi szolgáltatók fogalmát, melyeknek a készenlétre és ügyeletre vonatkozó legalapvetőbb szabályait is meghatározza. Az egészségügyi kiadások döntő hányadának fedezete az államháztartásból származik. Az egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi szolgáltatások körében egyre nagyobb jelentőségű az igénybevevők jogainak érvényesítését segítő munka. A szolgáltatásokat igénybevevők jogait, azok védelmét a szakterületre vonatkozó ágazati törvények tartalmazzák. Az egészségügyről szóló törvény széleskörűen szabályozza a betegek jogait és kötelezettségeit. Részletesen kifejti az egészségügyi ellátáshoz, az ellátás visszautasításához, az orvosi titoktartáshoz kapcsolódó jogokat. A törvény előírja a szolgáltató kötelességét a betegjogokról való tájékoztatást illetően. A jogok megismerésének, érvényesítésének, védelmének segítése érdekében a betegjogi képviseleti rendszer működtetésének a feladatait is meghatározza.

Az egészségügyi rendszer irányítása
Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium

Magyarországon a szociális-jóléti rendszerek az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) irányítása-felügyelete alatt állnak, a legfontosabb kivételt a munkanélküli ellátások jelentik.
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat

Az állami feladatok legfőbb letéteményese, az egységes egészségügyi közigazgatás megvalósítója az államigazgatási szervezetként működő Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, az alábbi feladatokkal:
    közegészségügy és járványügy;
    hatósági engedélyezés;
    a megelőzés, egészségfejlesztés (egészségvédelem, egészségnevelés és egészségmegőrzés) szervezése, monitorozása, ellenőrzése.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat 1991-ben lépett az Állami Közegészségügyi Járványügyi Felügyelet örökébe. Az ÁNTSZ az ország egész területén hatósági jogkörrel rendelkezik valamennyi természetes és jogi személyre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező társaságra kiterjedően.

Nemzeti Egészségügyi Tanács

A Nemzeti Egészségügyi Tanács (Tanács) létrehozását az egészségügyi törvény mondta ki A Tanács létrehozására 2000. május 31-én került sor.
A Tanács egészségügyi törvényben meghatározott feladata az egészségügyi szervezéssel és irányítással kapcsolatos feladatainak ellátásában a Kormányt segíteni. Ennek keretében a kormányzati egészségpolitika kialakításában és az ezzel összefüggő döntések meghozatalában kezdeményező, javaslattevő, véleményező és tanácsadó, a döntések végrehajtásának folyamatában elemző és értékelő tevékenységet végez.
Az Országgyűlés 2002 nyarán határozatot hozott a hosszú távú egészségpolitika folyamatosságának megőrzéséről és az egészségügyi, valamint a szociális rendszerekben ellátottak jogainak érvényesítését biztosító szervezet kialakításáról.

Az egészségügy dolgozói

Az egészségügyben, 2002-ben 178,4 ezren dolgoztak, kb. 500 fővel többen, mint egy évvel azelőtt. A létszámcsökkenés 2002-ben megállt, sőt a betöltött állások számában szerény növekedés is tapasztalható, feltételezhetően főként a bérintézkedések eredményeképpen. A munkaerőhiány csökkent. 2000 óta az állások számát nem az OEP határozza meg, azokról az intézmények maguk dönthetnek, de a finanszírozás behatárolja a foglalkoztatottak számát. Ezért a jelzett időponttól nem engedélyezett, hanem a tervezett állások számát határozzák meg.

A betöltött orvosi állások száma szerény növekedést mutat az előző évihez képest. A növekedés a tervezett állások számának csökkentésével együttesen az orvoshiány szerény mértékű enyhülését eredményezte. A Magyar Orvosi Kamara nyilvántartás szerinti aktív orvosok száma és a betöltött orvosi állások száma közötti különbséget a tisztán magánpraxisban dolgozó orvosok és a nem orvosként dolgozó. A csökkenés középtávon inkább orvoshiányt eredményez, mintsem orvosfeleslegtől kellene tartani. Egyes orvosi szakmákban már a hiány jelei mutatkoznak.

Az orvosok egyharmada az ország lakosságának 20%-át kitevő Budapesten él. Ma Magyarországon 30,5 (orvosként) dolgozó orvos jut 10 000 lakosra. Nemzetközi összehasonlításban ez közepes gyakoriságot jelent.
A szakdolgozók teszik ki az egészségügyi ellátás dolgozóinak több mint felét (az orvosok száma az ötödét sem éri el). A szakdolgozók körében is van munkaerőhiány, de kisebb, mint az orvosok esetén. Egy orvosra alig valamivel több, mint három szakdolgozó esik, ami nemzetközi összehasonlításban rossz aránynak mondható, így az orvosoknak gyakran olyan munkát is kell végezniük, amely másutt a szakdolgozók feladata.
Az egészségügyi intézményekben orvosok mellett kis számban gyógyszerészek is dolgoznak. A tervezett és a betöltött állások száma gyorsan csökken. Jelenleg minden hetedik állás betöltetlen.
Az egészségügyi dolgozók hatvan százaléka önkormányzati alapellátásban, járó beteg- és fekvőbeteg-szakellátásban dolgozik, de míg az orvosoknak és gyógyszerészeknek csak a fele, addig a szakdolgozók kétharmada, s az egyéb (nem orvosi és gyógyszerészi) egyetemi végzettséghez kötött állások negyede van önkormányzati kézben.

Az egészségügyi ellátórendszer és tulajdonviszonyai
Alapellátás

A körzeti orvosi rendszert 1992-ben a háziorvosi szolgálattal váltották fel, aminek két fő célja volt. Az egyik az orvos és beteg közötti viszony megváltoztatása a szabad háziorvos-választás bevezetésével, s a háziorvosok javadalmazásának praxisuk létszámához kötésével. Míg a körzeti orvosok csakis körzetük lakosait láthatták el, a körzet lakosai pedig csak egyetlen orvoshoz fordulhattak, addig a háziorvosok praxisába más körzetben lakó is bejelentkezhet, miközben saját körzetében lakó más körzet háziorvosát is választhatja. E változás eredményeként a háziorvosoknak versenyezniük kell a páciensekért, illetve azok megtartásáért, fontosabbá vált bizalmuk és orvosi tevékenységükkel való elégedettségük elnyerése. Bár a szabad háziorvos-választás a ritkábban lakott vidéki körzetekben gyakorlatilag nem érvényesülhet, az ország lakosságának túlnyomó többsége számára hatása egyértelműen pozitívnak tekinthető. A másik fő cél az volt, hogy a háziorvosok ún. kapuőri feladatokat lássanak el, váljanak a beteg és az egészségügyi rendszer első találkozási pontjává, nyújtsanak annyi befejezett ellátást, amennyit csak lehetséges, s a háziorvos (a beteggel egyetértésben) döntsön a szakellátás igénybevételéről, racionalizálja az ún. betegutat.
A háziorvosi rendszer kiépítésnek alapfeltétele az alapellátásban dolgozók szakmai felkészültségének fokozása volt. Ezt megelőzően körzeti orvosi tevékenységet az egyetemről kikerülve, szakképesítés nélkül is lehetett folytatni. 1994-től lehet háziorvostanból szakorvosi képesítést szerezni és a háziorvosi ismeretek oktatása az egyetemi tananyagnak is részévé vált.

A háziorvosi rendszer egyelőre nem képes kellő hatékonysággal a feladatoknak megfelelni. Az egészségügyi kormányzat az első időkben meglehetősen szűkre szabta azon szakellátások körét, melyet a beteg a háziorvos beutalása nélkül is felkereshet, amit a páciensek jelentős hányada a szakellátásban addig megszokott szabad orvosválasztás korlátozásaként élt meg. Az egészségügyi kormányzat visszalépni kényszerült, ami objektív akadályává vált a feladatok ellátásának. Az ezredforduló után az egészségügy informatikai fejlesztésének köszönhetően elérhető közelségbe került, hogy a háziorvosok legalább utólagosan információhoz jussanak a praxisukba tartozók és az egészségügyi rendszer találkozásairól (vizsgálatok, kezelések, felírt gyógyszerek stb.).
A háziorvosi szolgálatok túlnyomó többsége területi ellátási kötelezettséggel rendelkezik, azonban van lehetőség területi ellátási kötelezettség nélküli praxis működtetésére is. Erre akkor kerülhet sor, ha a háziorvosként való működés feltételeinek egyébként megfelelő orvos praxisa legalább 200 fős; ekkor az Országos Egészségügyi Pénztárnak szerződnie kell az orvossal.

Az elmúlt évtizedben az egy háziorvoshoz bejelentkezett páciensek átlagos száma összességében szerény mértékben csökkent.
A háziorvosok előtt az új rendszer indulása, 1992 óta nyitva állt a lehetőség, hogy orvosi tevékenységüket ne közalkalmazottként, hanem vállalkozói formában (egyéni vállalkozóként vagy betéti társaság beltagjaként) lássák el, a területi ellátási kötelezettség nélküli háziorvosok pedig eleve csak így működhetnek. Számuk azonban gyorsan emelkedett, de a növekedés lelassult.
Valójában olyan vállalkozásokról van szó, ahol a háziorvos lemond közalkalmazotti státuszáról, cserébe viszont az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól a háziorvosi ellátásért kapott pénzösszeget, mint praxisának bevételét – mely személyes jövedelmén kívül magában foglalja a praxis működésének egyéb költségeit is (a rendelő fenntartási költségei, az asszisztens munkabére, a fogyóeszközök költségei stb.) – sokkal szabadabban használhatja fel.
A háziorvosi szolgálat létrejöttével együtt a finanszírozási rendszer is gyökeresen átalakult. A háziorvosi finanszírozás alapja, legnagyobb hányada az ún. kártyapénz lett, mely az OEP háziorvosi kiadásainak (ügyeleti ellátás nélkül) több, mint felét tette ki. A kártyapénz nem csupán a praxisba jelentkezettek számától, hanem életkorától is függ, melyet pontrendszer közvetít. A kártyapénz meghatározásának alapja a praxishoz tartozó páciensek korrigált fejkvótájának összesített pontértéke. Az orvosok betegekért folyó versenye esetleges negatív következményeinek (túl nagy, az ellátásminőségét károsan befolyásoló praxisok kialakulása) elkerülése érdekében a 2400 feletti pontok beszámítása csökkenő súllyal történik. E határ felett a praxisbővülés nem eredményezi a bevételek arányos növekedését.
A háziorvosi finanszírozásnak a fejkvóta mellett a legfontosabb eleme az ún. fix díj (kiegészítő díj), mely az egyes körzetek nagyságából eredő különbségek hatásának tompítására szolgál.
A fix díjnál kisebb jelentőséggel bír a területi pótlék (területi kiegészítő díj), mely a háziorvos körzetén belüli közlekedés eltérő költségszintjének kiegyenlítésére szolgál.
Az egészségügyi kormányzat az egészségügyi reformfolyamat keretében kórházak felé irányuló, folyamatosan növekvő betegáramlást elsősorban a háziorvosi ellátás szélesítésével, finanszírozásának átalakításával az ellátásra vonatkozó kompetencia-lista meghatározásával tervezi fékezni. Napirenden van a háziorvosok fokozottabb bevonása a prevenciós tevékenységekbe, szűrőprogramokba.
Az irányított betegellátási modellkísérlet (IBM)

Az egészségügy reformja jelentős mértékben az alapellátás megerősítését célozza. Ennek egyik lehetséges módja az irányított betegellátási modellkísérlet (IBM) keretében kerül kipróbálásra. Az IBM célja a rendelkezésre álló források hatékonyabb felhasználásával magasabb színvonalú ellátás biztosítása. A modellkísérlet 1999-ben indult, mely kimondta, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár legfeljebb 200 ezer lakosra kiterjedően finanszírozási szerződést köthet olyan egészségügyi szolgáltatókkal, melyek vállalják az érintett lakosság teljes körű, a kötelező egészségbiztosítási rendszerben térítésmentesen, illetve támogatás ellenében igénybe vehető egészségügyi ellátását, továbbá az általuk nem nyújtott szolgáltatások szervezését. A létszámhatárt 2001-ben 500 ezerre terjesztették ki. 2002-ben hét szervező átlagosan 476 053 főt látott el, a kísérletben 298 háziorvosi praxis vett részt. Az IBM eredményei láttán a létszámhatárt 2003-ban 1 millió, 2004-re pedig 2 millióra emelték.

AZ EGÉSZSÉGÜGY REFORMJA
Előzmények

Az egészségügyi rendszer reformja Magyarországon az utóbbi 15 évben egy viszonylag konzekvens folyamat, amely kilengéseiben nem követte a rendszerváltozás politikai változásait.
Magyarországon a társadalombiztosításnak komoly hagyományai vannak: Németország után Magyarország volt a második állam, amely 1891-ben törvényt alkotott a társadalombiztosításról. A II. világháború után a politikai környezetnek megfelelően szovjet mintájú egészségügyi rendszer alakult ki. Az új rendszer szinte teljes körű hozzáférést biztosított, csak a nagymértékű államosítást nehezen elkerülő, kevés egyéni gazdálkodó maradt ki belőle. 1972-re alakult ki a rendszer végleges kerete: az 1972-ben meghozott egészségügyi törvény a szocialista egészségügy szándékainak megfelelően kimondta a teljes körű, magas színvonalú és ingyenes egészségügy igényét, és azt az 1975-ben meghozott társadalombiztosítási törvény valósította meg. Az egészségügyi intézmények tulajdona decentralizált állami tulajdon volt (a “tanácsi” rendszerhez kötődött) – a finanszírozási csatornák is ezen keresztül működtek.
A rendszerben élesen elválltak a közegészségügyi és a népegészségügyi feladatok: a közegészségügyi, járványügyi feladatokat egy független, hatósági jogosítványokkal bíró szolgálat, a „KÖJÁL” (Közegészségügyi és Járványügyi Állomás), a népegészségügyi feladatokat az ellátórendszer felügyeletével együtt a tanács vb egészségügyi osztályának vezetője („megyei főorvos”) látta el.
Eredményei közé tartozik a jó alapellátás, és a háború előtti gyökerekkel rendelkező, Európában egyedülálló védőnői rendszer kialakítása. A jó hozzáférés, a védőoltások és a szűrések kötelezővé tétele, valamint a szociális különbségek csökkentése miatt a rendszer igen jó eredményeket ért el a nagy fertőző népbetegségek, elsősorban a TBC visszaszorításában.
Az egyre gyakoribbá váló krónikus betegségek ellátásának zöme azonban egyre feljebb csúszott az ellátás hierarchiájában. Az 1970-es évektől minden korszerű alapelvvel dacolva az ellátóhálózat egyre inkább kórházközpontúvá vált, nem követte a demográfiai változásokat, és egyre nagyobb hatékonysági problémákkal küzdött.
Az egészségügyi dolgozók (orvosok is) életkoruktól és beosztásuktól függő fix fizetést kaptak. Az egész időszakot behálózta a hálapénz-rendszer láthatatlan és kontrollálhatatlan ösztönzőinek szövevénye.