Hirdetés

A kommunikáció és az írásbeliség jelentőségének megnövekedése a középkorban

A kommunikáció és az írásbeliség jelentőségének megnövekedése
a középkorban. A magyar írásbeliség

2.1. A latin és a görög írásbeliség

A Nyugatrómai Birodalom bukása az antik kultúra hanyatlását eredményezte Európa érintett területein. A közigazgatás és a városi intézmények szétesése a kommunikációs rendszert is alapjai¬ban zilálta szét. Az információáramlás mind a magán-, mind a közélet szintjén visszafejlődött. Nyugat-Európában egy¬re kevesebb dokumentum készült, az írástudatlanság egyre nagyobb mére¬teket öltött. A világi írástudók rendjét a VI. századtól kezdve felváltotta az egyházi értelmiség. (Galliában azon¬ban még jó ideig, Itáliában pedig mindvégig fennmaradt e réteg.) A for¬málódó új, keresztény kultúra ismét megteremtette az írás vallási jellegét, párhuzamosan a latin nyelv hatókö¬rének kiterjesztésével. A latin nyelv terjedését eleinte Bizánc veszélyeztet¬te, amely a VI. századtól Itália jelentős részét kezében tartotta, a görögöt téve meg igazgatá¬si, állami és egyházi nyelvvé.
A római államiság, a görög kultúra és a keresz¬tény hit alkotta a hajdanvolt Konstantinápoly fejlő¬désének alapját. Létének első két fundamentuma az antik hagyományokat folytatta, és ezek sokszor összeütközésbe kerültek a kereszténységgel. Az egyház sikereket ért cl a pogány örökség elleni harcban —így Justiniánus 529-ben bezáratta a „pogány” athéni főiskolát — de ezek csak részeredmények. Az elemi írás-olvasás Homérosz művein alapult, hasonlókép¬pen a középfokú retorikai jellegű oktatás is a klasszikus irodalmi műveket használta fel. Bizánc¬ban megmaradt a világi iskola és a világi értelmiség önállósága.
Az éppen csak emelkedő nyugati és a delelőjén lé¬vő keleti kultúra a IX. században együttesen volt jelen

Hirdetés

Európában: ez a „Karoling-reneszánsz”, illetve a „ma¬kedón reneszánsz”. Am ez még korántsem a későbbi európai megújulások gazdag világa.

Jól érzékelteti e korszak ellentmondásosságát a jeles középkorkutató Jacques LE GOFF: „A még félig barbár ke¬resztények szemében a tudomány kincs, amit gondosan meg kell őrizni. Zárt kultúra a zárt gazdaság világában. A Karoling-reneszánsz kuporgat, ahelyett, hogy tudását szét¬hintené. Elképzelhető olyan reneszánsz, amelyik nem té¬kozolT’

Keresztény szerzetesség: A szerzetesség intézményének alapjwt azok a remeték rakták le, akik a világtól elvonulva önmegtartóz¬tató, aszketikus életmódot folytattak A IV század elején Szent Antal és Szent Pakbomiosz tekinthető a keresztény szerzetesség megalapítójá nak, miután ők szereezték meg az első ilyen közössé¬geket. Az azonos tőrőlfakadó kolostori mozgalom azonban a ké¬sőbbiekben kettévált. Nyugaton 529 táján nursiai Szent Benedek szer*’ezte meg Mante Cassinóban a nevét viselő rend anyakolos¬torát. Példáját a későbbiekben még mások is követték. Az ~gy ki¬alakuló áj rendek szabályzataikban eltérő módon kívánták ellát¬ni Isten szolgálatát. Ugyanakkor általános követelménynek te¬kinthető az önmegtartóztatás mellett az alázatosság, a vallási te¬véke~ység (ima, szemlélődés) és aló cselekedetek gyakorolása. A nyugati szetzetesrendek többsége emellett nagyon fontosnak tar¬totta a fizikai munkavégzést is. Igy válhattak e kolostorok az Új mezőgazdasági e~járások elterjesztőivé és a technikai újítások míi¬hely<~ivé~
A keleti (ortodox) szerzetesség megalapítója a IV században élő Szent Vaztd volt. Nyugattal szemben a baziliták (Bazil = Vazul) nem különulnek el kiJlönböző rendekre és nyugati társaikkal szemben a fizikai munkának nem tulajdonítanak jelentőséget. Magyarországon Íz voltak oXI—XII. században ortodox kolosto¬rok (pl. a rzávaszenthenedeki, a veszprémvölgyá~ a tihanyi és a marosvári kölostorok), de ezek csak kivételszámba mentek a nyu¬gati szerzetesség intézményei mellett. Egyetlen hazai alapítású ren¬dtlnk apálosoké (1236).

A bizánci reformok — csakúgy, mint a Frank Biro¬dalomban — a hatalmi központból indultak ki, de mé¬lyebben gyökereztek, mivel a fővárosi egyházi és vilá¬gi értelmiség akaratával találkoztak. Érdekes egyezés, hogy mindkét kultúrában ekkor jelent meg az Új írás¬forma, a minuszkula (kisbetűs írás). A triglosszia elvé¬nek megfelelően — amely szerint a liturgia csak hébe¬rül, görögül és latinul végezhető — Nyugat-Európa a latint használta az egyházi és tudományos életben. A rómaiak ábécéje egyúttal kiszorította más népek jel¬rendszereit a használatból. Ezzel szemben a keleti ke¬reszténység ezt a felfogást elutasította, teret adva a vallási életben más nyelveknek. Igy született meg a bi¬zánciak görög minuszkuláira építkezve a glagolita írás KONSTANTIN (szerzetesi nevén CIRILL) szerkeszté¬sében. A glagolita írás a szláv nyelv sajátosságaihoz igazodó görög betűs ábécé. A görög glagolita betűk és az alkotói fantázia együtteséből formálódott ki a IX. század végén a cirill írás, amelyet — az 1710-es és az 1918-as orosz reformokkal egyszeríísítive — ma is hasz¬nálnak az oroszok, az ukránok, a bolgárok és a szer¬bek. A többi szláv nyelvben — és a románban is — át¬menetileg meghonosodott ez az írásrendszer, de a nyugati kereszténység és a nyugati kulturális hatások elnyomták az ilyen irányú fejlődést, így e népek köré¬ben a latin ábécé győzedelmeskedett.

2.2. Kódexek és oklevelek

A keresztény nyugaton a litteratus (írástudó) és kleri¬kus (egyházi személy) kifejezések értelme teljesen át¬fedte egymást. A klerikusok tevékenységében jól el¬különíthető a littera (könyvírás) és a nota (használati
írás). A köiiyvek másolásában a XII. századig megha¬tározó volt a szerzetesi tevékenység. A kezdet nehéz, hiszen az úttörő szerepet vállaló bencés rend tagjai kö¬zött a Vi. században még rengeteg az írástudatlan ba¬rát. Később a helyzet megváltozott. A szerzetesek ké¬szítették a kódexeket, amelyek eredetileg fatáblák (caudex = fatörzs) közé zárt papirusz-, majd perga¬menlapokból álltak. A könyveket a scriptoriumokban másolták; ezek közös termek vagy különálló cellák is lehettek. A több fázisból álló tevékenység nagy odafi¬gyelést és szakértelmet igényelt: a másolók, a díszítés szakemberei (miniátorok, illuminátorok), végül a könyvkötők (ligátorok) összehangolt tevékenységéből állt össze a mű. A másolás a szerzetesek számára a ve¬zeklés egyfajta módja volt.
A korai idők írásműveiben rengeteg pontatlanság maradt, így Nagy Károly kénytelen volt sok kódexet átmásoltatni, odabiggyesztve az „ex authentico libro” (a hiteles könyvből) megjegyzést a korrigált kéziratra.
A használati írás fontossága a XII. századtól növekedett meg. Az
oklevélkiadásban élenjáró pápai kancellária a IX. századtól formáló¬dott ki, komoly ügyvitellel, élén bí¬borosi rangú egyházi személlyel. A hasonló császári intézmény a Frank Birodalomban jött létre, átvéve az udvari kápolna oklevélkiadói sze¬repkörét. Az ügyvitelben a jegyzők és segítőik, az írnokok a legfonto¬sabbak. E minták nyomán szerve¬ződtek meg a királyi kancelláriák, amelyek élén — hasonlóan a császá¬rihoz — formálisan egy-egy főpap állt, aki egyúttal bizalmasa is az uralkodónak. Az oklevelek szövegé¬nek felépítését, annak külső formá¬ját szigorú szabályok határozzák meg. A XI. század végétől tanköny¬vek készültek e tudás elsajátítására.
A középkori írások fontos jelleg¬zetessége a kalligráfia (szépírás), amely már-már művészi alkotássá tette az alkalmazott jelrendszert. A legjobb másolók nagy gondossággal rajzolták betűiket, oly tökéletesség¬gel, hogy sokáig a nyomdászat sem tudott ennek hatása alól szabadulni.
Az európai írásoknál méginkább jellemző a kalligrá¬Jia a kínaiakra, akiknek szójelei különösen alkalmasak a finom megformálásra. Erzékeny ecsetvonásaikban írás és művészet elválaszthatatlan egységbe forr össze.

2.3. Az Írás egyházi monopóliumának
megszűnése
Még tovább léptek az arabok — és más mohamedán népek —‚ akik, mivel vallásuk tiltja az emberábrázo¬lást, alkotóikat arra kényszerítették, hogy minden energiájukat a betűk nyújtotta művészi lehetőségek kiaknázására fordítsák.
Az uralkodói központok megerősödése és a városia¬sodás kibontakozása a XII—XIII. században döntő változásokat idézett elő a középkori kommunikáció folyamatában. Az egyház kulturális monopóliuma fel¬lazult. Ennek során a kolostori másolóműhelyek leha¬nyatlottak. Az egyetemi másalóműhelyek már hivatásos bérírnokokat alkalmaztak, iparszerű munkaszervezés¬sel. Az oklcvélírásban ha lassabban is, de szintén elő¬retörnek a világi írástudók.

A fejlődés érezhető, de éppen csak megindul: „A közép¬kor végi Európa írásbeliségét, mai fogalmainkhoz képest, általában véve még mindig úgy jellemezhetjük, hogy szakpá¬lyákhoz, notóriussághoz, hivatalnoksághoz vagy ipari-keres¬kedelmi üzemszükségletekhez fűződött, az írás emberei és a nagyközönség között még inkább szóbelire fordult az érint¬kezés” (Hajnal István).

A tanulatlan tömegek számára még sokáig egyedül az egyház biztosította az ismeretek folyamatosságát, a Szó és a látvány segítségével. A templomok freskói mondták el mindenki által érthető formában a hit alap¬tételeit. A könyv (a Biblia) sokszor feltűnik a képeken mint vallási jelkép, melyet a tömegek meg nem érthet¬nek, csak imádhatnak. Szóbeli iránymutatást az ige-hirdető adott, aki nemcsak a hit dolgaiban tájékozta¬tott, de világi kérdésekben is. A szóbeliséget és a ké¬pet kapcsolták össze a X—XI. században Dél-Itáliában született liturgiai tekercsek. Ezek hátulján festett ké¬pek vannak, amelyek sorra tárulnak a hallgatóság elé, amint a pap az olvasásban előrehalad.
E helyzet megváltoztatásának egyik fontos feltéte¬le, hogy a könyv mindenki számára elérhető legyen. A nagy példányszámú könyvkészítés technikai részét ol¬dotta meg GUTENBERG a XV század közepén, a könyv¬nyomtatás feltalálásával. Találmányának roppant si¬keréhez két lényeges feltétel kellett: igény a termék iránt, illetve a papír megismerése. A városok, falaik
között az egyetemekkel, biztos piacot jelentettek; így alakulhatott ki elsősorban rájuk alapozva a könyvke¬reskedelem rendszere. Sok viszontagság után a papír is eljutott Európába. A kínai találmányt a VIII. század¬ban ismerték meg az arabok. Ok hozták be Spanyolor¬szágba (XII. század), hogy innen egész Európában cl¬terjedjen. A lenvászon és pamuthulladék feldolgozá¬sán alapuló gyártás olyan anyagot biztosított az írás és a könyvnyomtatás számára, amelynek legfőbb előnye az olcsóság volt.

2.4.    Írásbeliség a középkori Magyarországon

A honfoglaló magyarság már ismerte az írást. Régi források és a fellelt emlékek a székelyekhez kötik el¬sősorban azt a rovásírást, amelyet egykor az egész magyarság használhatott. Valószínűleg a türköktől vettük át ezt a rendszert, amelyet a kereszténység megsemmisített, hogy helyébe a latin ábécét léptes¬se. A latin írásrendszer meghonosításában és a ma¬gyar nyelv sajátosságaihoz való idomításában nagy szerepe volt a királyi kancelláriának. Legelső latin betűs írásemlékeink az oklevelek; melyek létrehozá¬sában német földről érkező császári írnokok működ¬tek közre. A kancellária intézményét III. Béla kirá¬lyunk szervezte meg, megszüntetve a királyi kápolna ilyen irányú tevékenységét.
Ugyanezen időben indultak fejlődésnek a hiteles
helyek (káptalanok és kolostori konventek), melyek a lakosság jogi ügyeit írásban rögzítették. (Nyugat¬Európában ezt már ekkor közjegyzők végezték.) E te¬rületi vagy Országos hatáskörű szervek az okleveleket két vagy több példányban készítették, amelyekből egyet mindig megőriztek.
Magyarország a kulturális fejlődésben — némi idő¬beli késéssel — a nyugati mintákat követte. A nyugat¬tal való érintkezésben, információcserében jelentős szerepe volt az egyetemes hatókörű egyháznak, külö¬nösen a külföldön tanuló diákoknak. A nyugattal való kommunikációt jelentősen felgyorsította a könyv¬nyomtatás elterjedése. A XVI. században a legújabb gondolatokat néhány hónap múltán akár Erdélyben is olvashatták! Ez pedig nem csekély eredmény a közép¬kori állapotokhoz képest.

2.5. A hírközlés helyzete

A hírközlésben a középkor az ókorhoz képest semmi Újat nem produkált. Rossz állapotú utak, rablók aka¬dályozták a közlekedést. A híreket még mindig lovas futárok továbbították a címzetthez. A tudás megszer¬zése is nehéz: deákok rótták Európa Útjait, meghall¬gatásra érdemes mestert keresve. Marc BLOCH francia történész így vázolta fel az információáramlás korabe¬li helyzetét: „Nézőpontunktól függően, egyik pillanat¬ban úgy látjuk, hogy a feudális Európa civilizációja csodálatosan egyetemes, a másik pillanatban az em¬berek végletes elszigeteltsége tűnik szemünkbe. Az el¬lentét forrását mindenekelőtt a kommunikáció rend¬szerében kell keresnünk, amely kedvező az eszme-áramlatok nagy hatósugarú propagálása számára, de akadályozza a szomszédi kapcsolatok egységesÍtését célzó folyamatot.”



Ady Endre (26) Angol (29) angol nyelvtan (35) Arany János (18) Atom (20) egyenes (25) elemzés (139) ember (23) energia (26) Filozófia (37) függvény (25) gazdaság (34) halmaz (24) háromszög (25) hőmérséklet (32) líra (22) magyar (22) magyar irodalom (289) Magyarország (38) magyar történelem (102) Matematika (25) Nyelvtan (43) PC (60) Petőfi Sándor (20) politika (24) párhuzamos (18) szerves (32) szervetlen (31) számok (27) számítógép (60) szög (25) tartalom (18) test (28) tétel (18) Történelem (21) USA (18) valós (19) vektor (18) vers (50) verselemzés (47) világirodalom (111) világtörténelem (115) víz (22) életrajz (21) érettségi (34)
Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!