Az információ a polgárság értékvilágában. A magyar nyilvánosság múltja
A könyvnyomtatás által előidézett változások
Gutenberg találmánya, a könyvnyomtatás német földről indult el. Az új mesterség képviselői eleinte, mint kereskedők kínálták ismereteiket, kihasználva, a polgári tevékenységhez kapcsolódó gazdasági és kulturális fellendülést. A kéziratos és a nyomtatott könyv még vagy fél évszázadig együtt élt. Ezen átmeneti idő alatt az ismereteket fogyasztók összetétele átalakult, a nemesi megrendelőket mindinkább a széles fogyasztó közönség váltotta fel. A nyomtatás újat hozott a gazdasági életben. Talán ennél is fontosabb a szellemi életben játszott katalizátor szerepe. Például a szellemi megújulás, amely a katolicizmus és a protestantizmus vitája idején történt, elképzelhetetlen lett volna nyomtatás nélkül: a felfogásbeli különbségek lényegét sokszorosított kiadványok útján ismerhették meg a tömegek. A középkori egyház hittételeit papjai útján, élő szóval, illetve a vizuális művészet eszközeivel jutatta el az emberekhez. A megszülető reformáció már inkább használta a könyvnyomtatást, hogy a Biblia abszolút tekintélyét még inkább kiemelje, és így megújítsa Isten és ember kapcsolatát. Különösen kitűnik a könyvnyomtatás fontossága, ha meggondoljuk, hogy ilyen módon a kereszténység szent iratai hozzáférhetővé váltak a sokaság számára. Ehhez természetesen ezeket az iratokat le kellett fordítani nemzeti nyelvekre. Az információáramoltatás új módja hozzájárult a véleményalkotás új, polgári módjának kialakulásához. A kommunikáció által nyújtott új lehetőségeket az uralkodók is felismerték: szerte Európában önmagukat népszerűsítő kiadványokat készíttettek. Ugyanakkor a fejlődés lelassulását jelezte, hogy Oroszországban a nagyhatalmú cár és a vele szövetséges Ortodox egyház korlátozták a társadalmat differenciáló tényezők érvényesülését. A nyomdák csak irányításuk alatt működhettek, s államhatalmi eszközökkel (rendőrség, cenzúra) még inkább megerősítették a hagyományos eszmék túlsúlyát. Az információ iránti igény megnövekedése technikai fejlődést indított el: megjelentek a tömeges hírközlés fórumai, a hírlapok. Első példányai a XVII. század elején láttak napvilágot. A témaválasztásukban az élet teljességét tükröző lapok a francia felvilágosodás idején az új eszmék terjesztését szolgálták, a korszak nagy szellemi vezérei gyakran egyúttal újságírók voltak. A hírlapok jelentőségét mutatja, hogy a francia nemzetgyűlés 1789-ben megalkotta a sajtószabadságról szóló törvénycikkelyt, amely alapjául szolgál a polgári alkotmányos rendszerek hasonló törvényeinek.
Változó társadalom, változó nyilvánosság
A hírközlés átalakulása szorosan kapcsolódott az európai polgári modernizációhoz. A modernizációban a társadalom szerkezete szétbomlott. Ez szükségképpen vezetett a kommunikáció intézményrendszerének megújulásához, hiszen a hagyományos kapcsolatok fenntartása megnehezült; ehelyett új, a modernizáció során kiformálódó tevékenységeket és intézményeket összekapcsoló hálózatot kellett állítani. Erre legalkalmasabbnak a sajtó bizonyult: kapcsolatot teremtett a gazdaságban termelő és fogyasztó, valamint termelő és termelő, a politikában, pedig a polgárok és a hatalom között. Az első „hírlevelek” megrendelői gazdag polgárok voltak, akik a távolabbi piacok árviszonyai iránt érdeklődtek. Később a politika eseményei is hírértékűvé váltak, ezek iránt azonban már a szabad polgárok közösségei is érdeklődést mutattak. A kommunikáció átalakulásának társadalmi hátterében a politizálás feltételeinek teljes megújulása állt. A polgárok a feudalizmus bomlása idején szűkebb körben, nemritkán irodalmi társaságokban cseréltek véleményt, később azonban ezek a keretek politizálódtak. A forradalmak teremtette fordulatok során a politika az egész társadalmat áthatotta. Társadalom és politika a modern nyilvánosság keretei között újra egymásra talált. Ehhez az intenzív kapcsolathoz azonban a polgároknak pontos és megbízható információkra volt szükségük. Ezt nyújtotta a modern információs rendszer. Közben a nyomtatás technikai feltételei is javultak. 1810-től kezdték alkalmazni a gőzzel hajtott nyomdagépeket, amelynek következtében a sajtótermékek példányszáma jelentősen megnövekedett.
A hírközlés fejlődése
A híreket hosszú ideig a posta továbbította. Még a XIX. század elején is a korábban alkalmazott módszerekkel juttatták el az információkat rendeltetési helyükre. A nagy francia forradalom idején került alkalmazásra a látáson alapuló Chappe-féle távíró. Ennek lényege, hogy az állomások tetején három mozgatható kar van, melyek különböző állásai közlik az üzenet tartalmát. Használata nem vált kizárólagossá, bár a század közepéig közel 5000 kilométeren épült ki a rendszer. Helyét az elektromos távíró vette át, amely erre az időre jutott el odáig, hogy a gyakorlatban használható legyen. Kezdetben a nagy területű Egyesült Államok járt élen a vezetékes telegráf alkalmazásában. Az óceánok és tengerek mélyére kábeleket fektettek, összekötve az országokat. Morse ötletes rendszere tette lehetővé, hogy felgyorsuljon az információáramlás. A XX. században a hírek továbbítását nagyon megkönnyítette a telex, amely az adatbevitelt és a fogadást az írógépek szintjére egyszerűsítette. A sajtó a XX. században modern tömegkommunikációs eszközzé vált. A különböző hírügynökségek már, mint tőkés vállalkozások működtek. A híradás tökéletesedése összerúggott a közlekedés fejlődésével. A gőzhajók és gőzmozdonyok megkönnyítették az információk áramlását, hiszen a vasút mindinkább behálózta a világot. Jellemző a fejlődés gyorsaságára, hogy Európában a vasútvonalak hossza 1840-ben még csak 2700 km, 1870-ben már 90 ezer, 1910-ben, pedig 250 ezer km. A távközlés fejlődésében Graham Bell távbeszélő készülékének, valamint a Popov, illetve Marconi nevéhez kapcsolódó vezeték nélküli szikratávírónak újabb jelentősége volt. További technikai újításoknak köszönhetően, pedig a XX század elején megszületett a rádió, amely azonban csak lassan vált a tömegkommunikáció eszközévé. Jelentőségét a politika csak az első világháború után ismerte és használta fel. Elsősorban azt a tulajdonságát, hogy ilyen módon az eszméket, az ideológiákat egyszerre és közvetlenül lehet a tömegeknek eljuttatni.
A polgári nyilvánosság kialakulása Magyarországon
Magyarországon a modern politikai nyilvánosság a rendi intézmények (vármegyék, országgyűlés) keretei között indult útjára; ezeken alkalom adódott a véleménynyilvánításra. Igaz, ez meglehetősen korlátozott nyilvánosság volt, hiszen a rendi politizálás fórumain csak az össznépesség 4,5%-át kitevő nemesség jelenhetett meg. Az ország közügyeivel foglalkozó polgárok kis létszámú csoportjai a XVIII. század utolsó harmadától kezdve szabadkőműves páholyokban, később irodalmi szalonokban cseréltek véleményt. A politizálás lehetőségei azonban 1830 után, a megszerveződő liberális ellenzéki mozgalom hatására kiszélesedtek. Gondoljunk a reformországgyűlésekre és a hozzájuk kapcsolódó rendezvényekre, a sorra nyíló kaszinókra, a gyarapodó társasági „eseményekre”, egyletekre, vagy a Kossuth által jegyzett Országgyűlési, majd Törvény-hatósági Tudósításokra. Ebben a folyamatban formálódott ki a modern politikai sajtó, amelynek első jelentős darabja az 1841—1844 között Kossuth szerkesztésében megjelenő Pesti Hírlap volt. A sajtószabadságnak később sem csökkent a jelentősége. Az 1848-as forradalom a polgári társadalmi nyilvánosság demokratikusabb változatát realizálta, miután a kormányzati hatalom a Kossuth hatása alatt álló liberális-demokratikus politikai csoport kezébe került. A társadalom és a politikai hatalom között szorosabb kapcsolat alakult ki. A szabadságharc bukása után a győztes abszolutizmus a polgári nyilvánosság legjelentősebb fórumait felszámolta. Helyreállításukra csak az 1867-es kiegyezés után kerülhetett sor. A kiegyezést követően létrejött dualista rendszerben azonban állam és társadalom kapcsolata megváltozott. A hatalom megszervezésében inkább azok az ideológiák jutottak szóhoz, amelyek az állam szerepét kívánták erősíteni, míg a liberális szabadságeszmék háttérbe szorultak. A nyilvánosság kritikai szerepe gyengébbé vált. Ugyanakkor az 1867 utáni sajtónyilvánosságban minden politikai párt és irányzat megjelent. A kormányt támogató Deák-párt lapja a Pesti Napló, a balközépé A Hon és a Hazánk, a szélsőbalé a Magyar Újság volt. Lassan kialakultak a modern sajtó előállításához szükséges pénzügyi és technikai feltételek. 1881-ben megalapították az első független hazai hírszolgálati irodát, ugyanebben az évben adták át az első telefon- központot, a vasúthálózat pedig már az egész országot behálózta. A kiegyezés körüli évtizedek két legismertebb kiadója az Athenaeum és a Franklin Társulat volt, az 1880-as évek legjelentősebb nyomdaalapítását, pedig a Pallas Részvénytársaság valósította meg. A század végére megszületett a nagy példányszámban megjelenő tömegsajtó is, amelynek legjellemzőbb darabjai: a hazai bulvársajtó első reprezentánsa, a Kis Újság, illetve a Légrády Károly kiadásában megjelenő, politikai és pénzügyi tekintetben egyaránt sikeres Pesti Hírlap.