Az információ a polgárság értékvilágában. A magyar nyilvánosság múltja

Az információ a polgárság értékvilágában. A magyar nyilvánosság múltja

A könyvnyomtatás által előidézett változások

Gutenberg találmánya, a könyvnyomtatás német föld­ről indult el. Az új mesterség képviselői eleinte, mint kereskedők kínálták ismereteiket, kihasz­nálva, a polgári tevékenységhez kapcsolódó gazdasági és kulturális fellendülést. A kéziratos és a nyomtatott könyv még vagy fél évszázadig együtt élt. Ezen átmeneti idő alatt az ismereteket fogyasztók összetétele átalakult, a nemesi megrendelőket mindinkább a széles fogyasz­tó közönség váltotta fel. A nyomtatás újat hozott a gazdasági életben. Talán ennél is fontosabb a szellemi életben játszott katalizátor szerepe. Például a szellemi megújulás, amely a katolicizmus és a protestantizmus vitája idején történt, elképzelhetet­len lett volna nyomtatás nélkül: a felfogásbeli különb­ségek lényegét sokszorosított kiadványok útján ismer­hették meg a tömegek. A középkori egyház hittétele­it papjai útján, élő szóval, illetve a vizuális művészet eszközeivel jutatta el az emberekhez. A megszülető reformáció már inkább használta a könyvnyomtatást, hogy a Biblia abszolút tekintélyét még inkább kiemel­je, és így megújítsa Isten és ember kapcsolatát. Külö­nösen kitűnik a könyvnyomtatás fontossága, ha meg­gondoljuk, hogy ilyen módon a kereszténység szent iratai hozzáférhetővé váltak a sokaság számára. Eh­hez természetesen ezeket az iratokat le kellett fordí­tani nemzeti nyelvekre. Az információáramoltatás új módja hozzájárult a véleményalkotás új, polgári módjának kialakulásá­hoz. A kommunikáció által nyújtott új lehetőségeket az uralkodók is felismerték: szerte Európában önma­gukat népszerűsítő kiadványokat készíttettek. Ugyanakkor a fejlődés lelassulását jelezte, hogy Orosz­országban a nagyhatalmú cár és a vele szövetséges Orto­dox egyház korlátozták a társadalmat differenciáló ténye­zők érvényesülését. A nyomdák csak irányításuk alatt működhettek, s ál­lamhatalmi eszközökkel (rendőrség, cenzúra) még inkább megerősítették a hagyományos eszmék túlsúlyát. Az információ iránti igény megnövekedése techni­kai fejlődést indított el: megjelentek a tömeges hír­közlés fórumai, a hírlapok. Első példányai a XVII. század elején láttak napvilágot. A témaválasztásukban az élet teljességét tükröző lapok a francia felvilágosodás idején az új eszmék terjesztését szolgálták, a korszak nagy szellemi vezérei gyakran egyúttal újságírók voltak. A hírlapok jelentőségét mutatja, hogy a francia nemzetgyűlés 1789-ben megalkotta a sajtósza­badságról szóló törvénycikkelyt, amely alapjául szolgál a polgári alkotmányos rendszerek hasonló törvényeinek.

Változó társadalom, változó nyilvánosság

A hírközlés átalakulása szorosan kapcsolódott az eu­rópai polgári modernizációhoz. A modernizációban a társadalom szerkezete szét­bomlott. Ez szükségképpen vezetett a kommunikáció intézményrendszerének megújulásához, hiszen a hagyományos kapcsolatok fenntartása megnehezült; ehelyett új, a modernizáció során kiformálódó tevékenységeket és intézményeket összekapcsoló hálózatot kellett állítani. Erre legalkal­masabbnak a sajtó bizonyult: kapcsolatot teremtett a gazdaságban termelő és fogyasztó, valamint termelő és termelő, a politikában, pedig a polgárok és a hata­lom között. Az első „hírlevelek” megrendelői gazdag polgárok voltak, akik a távolabbi pi­acok árviszonyai iránt érdeklődtek. Később a politi­ka eseményei is hírértékűvé váltak, ezek iránt azonban már a szabad polgárok közösségei is érdeklődést mu­tattak. A kommunikáció átalakulásának társadalmi hátte­rében a politizálás feltételeinek teljes megújulása állt. A polgárok a feudalizmus bomlása idején szűkebb körben, nemritkán irodalmi társaságokban cseréltek véleményt, később azonban ezek a keretek politizálódtak. A forradalmak teremtette fordulatok során a poli­tika az egész társadalmat áthatotta. Társadalom és politika a modern nyilvánosság keretei között újra egymásra talált. Ehhez az intenzív kapcsolathoz azonban a polgároknak pontos és megbízható infor­mációkra volt szükségük. Ezt nyújtotta a modern információs rendszer. Közben a nyomtatás technikai feltételei is javultak. 1810-től kezdték alkalmazni a gőzzel hajtott nyomdagé­peket, amelynek következtében a sajtótermékek példányszáma jelentősen megnövekedett.

A hírközlés fejlődése

A híreket hosszú ideig a posta továbbította. Még a XIX. század elején is a korábban alkalmazott módsze­rekkel juttatták el az információkat rendeltetési he­lyükre. A nagy francia forradalom idején került alkal­mazásra a látáson alapuló Chappe-féle távíró. Ennek lényege, hogy az ál­lomások tetején három mozgatható kar van, melyek különböző állásai közlik az üzenet tartalmát. Haszná­lata nem vált kizárólagossá, bár a század közepéig kö­zel 5000 kilométeren épült ki a rendszer. Helyét az elektromos távíró vette át, amely erre az időre jutott el odáig, hogy a gyakorlatban használható legyen. Kezdetben a nagy területű Egyesült Államok járt élen a vezetékes telegráf alkalmazásában. Az óceánok és tengerek mélyére kábeleket fektettek, összekötve az országokat. Morse ötletes rendszere tette lehetővé, hogy felgyorsuljon az információáramlás. A XX. szá­zadban a hírek továbbítását nagyon megkönnyítette a telex, amely az adatbevitelt és a fogadást az írógépek szintjére egyszerűsítette. A sajtó a XX. században modern tömegkommuni­kációs eszközzé vált. A különböző hírügynökségek már, mint tőkés vállalkozások működ­tek. A híradás tökéletesedése összerúggott a közleke­dés fejlődésével. A gőzhajók és gőzmozdonyok meg­könnyítették az információk áramlását, hiszen a vasút mindinkább behálózta a világot. Jellemző a fejlődés gyorsaságára, hogy Európában a vasútvonalak hossza 1840-ben még csak 2700 km, 1870-ben már 90 ezer, 1910-ben, pedig 250 ezer km. A távközlés fejlődésében Graham Bell távbeszélő készülékének, valamint a Popov, illetve Marconi ne­véhez kapcsolódó vezeték nélküli szikratávírónak újabb jelentősége volt. További technikai újításoknak köszönhetően, pedig a XX század elején megszüle­tett a rádió, amely azonban csak lassan vált a tömeg­kommunikáció eszközévé. Jelentőségét a politika csak az első világháború után ismerte és használta fel. Elsősorban azt a tulajdonságát, hogy ilyen módon az eszméket, az ide­ológiákat egyszerre és közvetlenül lehet a tömegeknek eljuttatni.

A polgári nyilvánosság kialakulása Magyarországon

Magyarországon a modern politikai nyilvánosság a rendi intézmények (vármegyék, országgyűlés) keretei között indult útjára; ezeken alkalom adódott a véle­ménynyilvánításra. Igaz, ez meglehetősen korlátozott nyilvánosság volt, hiszen a rendi politizálás fórumain csak az össznépesség 4,5%-át kitevő nemesség jelen­hetett meg. Az ország közügyeivel foglalkozó polgá­rok kis létszámú csoportjai a XVIII. század utolsó harmadától kezdve szabadkőműves páholyokban, ké­sőbb irodalmi szalonokban cse­réltek véleményt. A politizálás lehetőségei azonban 1830 után, a megszerveződő liberális el­lenzéki mozgalom hatására kiszélesedtek. Gondol­junk a reformországgyűlésekre és a hozzájuk kapcso­lódó rendezvényekre, a sorra nyíló kaszinókra, a gya­rapodó társasági „eseményekre”, egyletekre, vagy a Kossuth által jegyzett Országgyűlési, majd Törvény-hatósági Tudósításokra. Ebben a folyamatban formá­lódott ki a modern politikai sajtó, amelynek első jelentős darabja az 1841—1844 között Kossuth szer­kesztésében megjelenő Pesti Hírlap volt. A sajtósza­badságnak később sem csökkent a jelentősége. Az 1848-as forradalom a polgári társadalmi nyilvá­nosság demokratikusabb változatát realizálta, miután a kormányzati hatalom a Kossuth hatása alatt álló li­berális-demokratikus politikai csoport kezébe került. A társadalom és a politikai hatalom között szorosabb kapcsolat alakult ki. A szabadságharc bukása után a győztes abszolutizmus a polgári nyilvánosság legjelen­tősebb fórumait felszámolta. Helyreállításukra csak az 1867-es kiegyezés után kerülhetett sor. A kiegyezést követően létrejött dualista rendszer­ben azonban állam és társadalom kapcsolata megváltozott. A hatalom megszervezésében inkább azok az ideológiák jutottak szóhoz, amelyek az állam szerepét kívánták erősíteni, míg a liberális szabadságeszmék háttérbe szorultak. A nyilvánosság kritikai szerepe gyengébbé vált. Ugyan­akkor az 1867 utáni sajtónyilvánosságban minden po­litikai párt és irányzat megjelent. A kormányt támo­gató Deák-párt lapja a Pesti Napló, a balközépé A Hon és a Hazánk, a szélsőbalé a Magyar Újság volt. Lassan kialakultak a modern sajtó előállításához szükséges pénzügyi és technikai feltételek. 1881-ben megalapították az első független hazai hírszolgálati irodát, ugyanebben az évben adták át az első telefon- központot, a vasút­hálózat pedig már az egész országot behálózta. A kiegyezés körüli évtizedek két legismertebb kiadója az Athenaeum és a Franklin Társulat volt, az 1880-as évek legjelentősebb nyomdaalapítását, pedig a Pallas Részvénytársaság va­lósította meg. A század végére megszületett a nagy példányszámban megjelenő tömegsajtó is, amelynek legjellemzőbb darabjai: a hazai bulvár­sajtó első reprezentánsa, a Kis Újság, illetve a Légrády Károly kiadásában megjelenő, politikai és pénzügyi tekintetben egyaránt sikeres Pesti Hírlap.