TEMETÉS.

2 perc olvasás

TEMETÉS. – Tompa Mihály

Néma hölgy fut a nagy éjszakán,
– Karján kisded, – arca halavány.
  De fény villan,
  Mit a szem vete…
  Zajgó keblén
  Alszik gyermeke.

Hirdetés

Napkeletről jő az éji hold.
Álmában a gyermek felsikolt,
  A sirámra
  A szülő kebel
  Bősz rajongás
  Szavával felel:

»Légy nyugodtan, árva gyermekem!
Nem sokáig bujdosol velem;
  Uj világ vár…
  Sok lakója van,
  De hont lel ott,
  Aki hontalan.

Ott szabad léssz, – annak szültelek! –
Békés szomszéd lakozik veled!
  Szük határon
  Szent leend jogod;
  Eltapodtan
  Látni nem fogod!«

————-

Osztrolenka csonthalmos terén
Elborult az éjjel feketén;
  Ott áll a nő
  Feltört sír felett, –
  S lenn a kisded,
  Kit már földbe tett.

»Férjem itt vítt véres harcokon,
Itt esett el érted, drága hon!…
  Ily apánál,
  – Csendes sirgödör!
  A fiú is
  Helyet örököl.

Im fogadd! nyugodtan átadom:
Őszült fővel, rongyban így, tudom,
  Nem fog ő az
  Ősi telkeken
  Váncorogni
  Koldus-betegen.

Bús öledben jobb lesz tudnom őt,
Mint kopogva zárt ajtók előtt,
  Szép az élet!
  De meghalni jó,
  Mig nem lesz rab,
  Vagy földönfutó…!«

Temetésén nincsen gyászsereg,
De ijesztőn zúg a fergeteg;
  Mig rá keblet
  Tár a bősz anya:
  Megrendűl lenn
  A haláltanya.

————-

Sirhalomnál minden éjfelen
A rajongó szüle megjelen; –
  Gyermekét ott
  – Mint bus éjmadár –
  Új honában
  Látogatni jár. –