MARCO.

2 perc olvasás

MARCO. – Tompa Mihály

Mihály doge korában
Velence fölvirad,
S megvívni vad pogánnyal,
Táborba száll a had.

Hirdetés

És már a végcsatának
Döntő viharja kél,
Hol élet- és halálra
Villan ki száz acél.

A harc tüzébe’ Marco
Zászlója fenn lobog,
Ellen kezére nem jut,
Mit izmos karja fog.

Pogány kezére nem jut,
Mellyel jelölve van:
A szent kereszt, hiveinek
Jogos csatáiban.

S a földre végsugárit
Nem hinti még nyugat:
Zászlója győzelemre
Vezérli a hadat.

Történt azonban, – nálok
Balsors előjele –
Hogy földre hull a zászló,
Felén törvén nyele;

Foszlányit szerte hordja
Lábán száz harci mén;
S vak rettegésre válik
A győzelem-remény.

Marco megáll… körülnéz
Vadúl… s egy pillanat,
Már útban éri hősét
A bátor gondolat.

Csak a menny bús haragja
Tán rémesebb – kivont
Acéllal a pogányság
Parancsnokára ront.

Sujt… és a tar fejének
Turbán-tekercsibűl
A hős bontó kezén, im
Hószin lepel terűl;

Még egyszer sujt… s leszelve
Egy véres kar leve: –
És e lepelt, mihelyt rá
Keresztet ir vele:

Feltűzi kardhegyére, –
A zászló fönn lobog,
Alatta összeforrnak
A szétbomolt sorok.

S a földre barna fátylát
Nem vonta még nyugat:
Zászlója győzelmére
Vezette a hadat.