Házunk barátja

Házunk barátja – Szabó Lőrinc

Baudelaire lakónk, házunk barátja lett.
„Mindig búsult?…” – nézte a metszetet
anyám, a költő arcképét; s ha a
lelkeit hívta, ahogy Mamika
vagy Ferenc József, már Baudelaire is ott
volt közöttünk, s ő is türelmesen
koppintgatott – egy: nem; kettő: igen –
sőt nagyon jó válaszokat adott.
Néha én is leültem a kerek
asztalkához. „Kérdem a szellemet:
fogom-e verseit fordítani?”
„Fogod!” „S jól?” „Jól!”… Jó ilyet hallani,
ilyen biztatást… Hét év mulva, hogy
kész lett a magyar Baudelaire, nem jutott
eszembe a jóslat… De anyuka
előtt rég szent volt a költő szava:
egy tyúkunk eltűnt, s ő Baudelaire-en át
rögtön lefülelte a tolvaját!