Rózsika, Hajnalka

Rózsika, Hajnalka – Szabó Lőrinc

Eszembe jut Rózsika… oly kicsi,
mint mikor meghalt. Arca gödrei
minden emlékem, és hogy a szoba
ablakait s a tükröt anyuka
elfüggönyözte. Szép húgom, hova
tűntél? Leggyengébb benned volt az a
Kóbor Láng, mely iszonyú messziről
elindult egykor, villám, kétfelől
egybecsapó s megint szétágazó –
egy rángása voltál csak?… És te, jó
testvérkém, könyves Hajnalka, te is
kihúnytál már azóta: a te kis
szikrád tovább élt, vagy inkább tovább
bírta a haldoklását… De a Láng,
ami voltál, Az vagyok én is, oly
biztosan, mint ahogy többé sehol
nem gyúl velünk-egy sugár sohasem:
tűnt cikázások – én következem?