SIRÁSOK RABJA

Szeretném, ha nem szeretnének.
Rokon, barát s a vérem vére
Nem féltene, s magamat érne
Bosszújával átok és vétek.

Szeretném, hogyha gyülölnének.
Kegyetlen kedves, gõgös ara
Hogy soha meg ne bocsátana,
Mig vétkezem és amig élek.

Volnék dacos, erõs, magányos.
Magamnak számolnék magamról,
Én mindig vesztõ s mindig pártos.

S jaj… hogyha meredekre hágok,
– Zuhanni is gyönyör magasról! –
Elhúznak aggódó sirások…

ARATÁS NÉLKÜL

Tépd csak a lelkem, fekete madár!
Fekete vád, tépd csak a lelkem.
Hótakaróban már a határ –
S én még, jaj, magot se vetettem.

Sarlóval a gondosak majd vidoran
Indulnak a bõ aratásra.
Galambok raja búgva suhan
Termõ mezõkre, kövér kalászba.

Fehér galambom… az se marad…
Fényes, puha tolla messze ragyog.
S csak nézek utána. Lábam alatt
Vetetlen, meddõ, koldus ugarok.