Visszajövetel az Alfõldrõl
Visszajövetel az Alfõldrõl – Csokonai Vitéz Mihály
Hálá, hálá az egeknek!
Végre már megnyughatom,
Hogy a tiszai téreknek
Levegõjét szíhatom.
Minden fõld ugyan hazája
A jó embernek: való!
De mégis születte tája
Mindennél elõbbvaló.
Bár hazánk áldott ölétõl
Az okosság elragad:
De annak édes nevétõl
A jó szív mégis dagad.
Másutt is bõven valának
Jó napjaim s uraim:
De csak fûltek a hazának
Szent tüzétõl csontjaim.
A boldogság kelletén is
Ûltem, mint egy retecen,
Hogy nem szemlélhettem én is
Kedves füstöd, Debrecen!
Túlnan a magyar hazának
Végérõl útra kelek,
S jöttem, amerre szívának
A hazúl fuvó szelek.
Sok volt a baj s a törõdés,
Mely alatt erõm rogyott,
De az édesb képzelõdés
Felejtette Somogyot.
Általkeltem a Dunának
Szõkén zajgó habjain
S a Kecskemét pusztájának
Széllel bélelt szirtjain.
A Tiszának sík partjára
Kiszállván a csónakon
Áldást mondván Dáciára,
Indúltam a lovakon.
Indúltam, mert úgy képzettem
Már mostanság magamat,
Hogy már a jó fõldre tettem
Jó fõldön nõtt lábamat.
Egészséggel, szép határa
A Tisza mellékinek,
Hol vígan símúl nyakára
A fõldi a fõldinek.
Úgy is lett, megláttam végre
Azt az áldott Karcagot,
Hol a kún a szép térségre
Halmoz sok száz asztagot.
Itt hosszas törõdésemnek
Egy kis pihenése lett,
Vívén egy jó emberemnek
Házához a tisztelet;
Akit régi jótétéért
Lelkem mindég tisztele,
S mostani szivességéért
Tégyen jól az ég vele.
Kibe idegen színesség
Még úgy be nem kõltözött,
Hogy a szép magyar szívesség
Eltûnjön a szók között.
Mert ma sok is a szállóhoz
Holmi üres kompliment,
S fogjunk osztán a zokszóhoz,
Ha vendég uram kiment.
De engem olyhoz vezérle
A nyúgalmat szerzõ ég,
Kinek szavain fejérle
A magyar õszinteség.
Varróm ez: a szíves Varró
Kit bármi jó verselõ,
Bármi festõ és hímvarró
Jól nem adhatna elõ.
Elég, hogy kik az országba
Tiszta szívet kérdenek,
Csak Karcagra a Kúnságba
Varró úrhoz jõjjenek.
Mert ki e kis tartományba
Keresztûlmenni talál,
Közemberbe, kapitányba
Termés kún szívet talál.
Éljenek õsök portáin
Soká az íly emberek,
Kiknek íly híres és fájin
Mind szívek, mind kenyerek.
Köszönöm a nyugvó szállást,
Tisztelt Varróm! köszönöm!
S hogy áldjam Karcagújszállást,
Ez is egy új ösztönöm.
1800. máj. 9.