Visszajövetel az Alfõldrõl

Hálá, hálá az egeknek!
     Végre már megnyughatom,
Hogy a tiszai téreknek
     Levegõjét szíhatom.

Minden fõld ugyan hazája
     A jó embernek: való!
De mégis születte tája
     Mindennél elõbbvaló.

Bár hazánk áldott ölétõl
     Az okosság elragad:
De annak édes nevétõl
     A jó szív mégis dagad.

Másutt is bõven valának
     Jó napjaim s uraim:
De csak fûltek a hazának
     Szent tüzétõl csontjaim.

A boldogság kelletén is
     Ûltem, mint egy retecen,
Hogy nem szemlélhettem én is
     Kedves füstöd, Debrecen!

Túlnan a magyar hazának
     Végérõl útra kelek,
S jöttem, amerre szívának
     A hazúl fuvó szelek.

Sok volt a baj s a törõdés,
     Mely alatt erõm rogyott,
De az édesb képzelõdés
     Felejtette Somogyot.

Általkeltem a Dunának
     Szõkén zajgó habjain
S a Kecskemét pusztájának
     Széllel bélelt szirtjain.

A Tiszának sík partjára
     Kiszállván a csónakon
Áldást mondván Dáciára,
     Indúltam a lovakon.

Indúltam, mert úgy képzettem
     Már mostanság magamat,
Hogy már a jó fõldre tettem
     Jó fõldön nõtt lábamat.

Egészséggel, szép határa
     A Tisza mellékinek,
Hol vígan símúl nyakára
     A fõldi a fõldinek.

Úgy is lett, megláttam végre
     Azt az áldott Karcagot,
Hol a kún a szép térségre
     Halmoz sok száz asztagot.

Itt hosszas törõdésemnek
     Egy kis pihenése lett,
Vívén egy jó emberemnek
     Házához a tisztelet;

Akit régi jótétéért
     Lelkem mindég tisztele,
S mostani szivességéért
     Tégyen jól az ég vele.

Kibe idegen színesség
     Még úgy be nem kõltözött,
Hogy a szép magyar szívesség
     Eltûnjön a szók között.

Mert ma sok is a szállóhoz
     Holmi üres kompliment,
S fogjunk osztán a zokszóhoz,
     Ha vendég uram kiment.

De engem olyhoz vezérle
     A nyúgalmat szerzõ ég,
Kinek szavain fejérle
     A magyar õszinteség.

Varróm ez: a szíves Varró
     Kit bármi jó verselõ,
Bármi festõ és hímvarró
     Jól nem adhatna elõ.

Elég, hogy kik az országba
     Tiszta szívet kérdenek,
Csak Karcagra a Kúnságba
     Varró úrhoz jõjjenek.

Mert ki e kis tartományba
     Keresztûlmenni talál,
Közemberbe, kapitányba
     Termés kún szívet talál.

Éljenek õsök portáin
     Soká az íly emberek,
Kiknek íly híres és fájin
     Mind szívek, mind kenyerek.

Köszönöm a nyugvó szállást,
     Tisztelt Varróm! köszönöm!
S hogy áldjam Karcagújszállást,
     Ez is egy új ösztönöm.

1800. máj. 9.