Hirdetés

Tüdõgyúladásomról

Tüdõgyúladásomról – Csokonai Vitéz Mihály

     Fenn lengõ hold! nézd, mint
kínlódom,
Mondd meg nekem, hol fekszem én?
Ágy-é, amelyben hánykolódom,
Vagy a koporsó az szintén?
Nem? Csónak ez, mely, jaj, a kétes
Remény és biztos félelem
S az élet és halál setétes
Hullámjain lebeg velem.

     Fojtó szirokkóknak hevétõl
Asznak tüdõhólyagjaim,
S a kriptáknak fagyos szelétõl
Borsódznak minden tagjaim.
Szívem megett egy láthatatlan
Kéznek nyila bélõve áll,
S mellem csontboltján irgalmatlan
Sarkával rúgdos két halál.

     Hová ütõdöm a habokba?
Haj! mely szörnyû hányattatás!
Most a cupressusos partokba,
Hol rémlet ûl s jéghallgatás;
Majd a túlsó part lejtõjébe,
Honnan barátság szózatit
Hallok a plátánok berkébe,
S örömszerszámok hangzatit.

     Innen savanyú ázótjokkal
Pusztás barlangok fojtanak;
Amonnan kerti balzsamokkal
Hígabb szellõk újítanak.
Fúlok, lehellek; fázom, gyúlok,
Vagy egy kivégez már, vagy más,
Ájúlok, érzek és ocsúlok:
Haj! mely szörnyû hányattatás!…

     Ki vagy te, ki hószín leplekbe
Felém mosolyogva közelítsz
S a partról e szagos berekbe
Áldott jobbodon felsegítsz?
Te, fõldi biztossa az égnek,
Arany gyógyúlás! Te a nagy
És bõlcs teremtõ tehetségnek
Halandó leánya! te vagy.

     Te illetéd rózsás újjoddal
Mellyemnek rokkant bóltjait,
S elindítád pillantásoddal
Az élet dobbanásait.
Már lelkem új phoenix módjára
A lángok közzûl éledez;
S gyengûl újjom pattanására
Kis lantom újra zengedez.

     De te repûlsz? mind tûnnek,
mennek
Minõ derûlés ez, nagy ég?
Sándorffym ûl ágyamnál… s ennek
Köszönhetem, hogy élek még?
Zendûlj, ekhózz, esti csendesség!
A hálá engem dalra ránt.
Telj bé, kettõs szent kötelesség,
Az orvos és barát eránt!


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!