Hirdetés

Lócsere

Lócsere – Csokonai Vitéz Mihály

Hol vagy most, Pégaze! amely, mint az árnyék-ölelõ
     Képzelõdés érthetetlen hangokon
adja elõ,
Szárnyas ló vagy s a bérceket és magas kõsziklákat
     Megtetézõ szárnyaidon hordod a
poétákat.
Mely egy percbe elõállasz vickándozva, mint a ló,
     Mihelyt nagy fennyen kettyeget
hozzád egy rongyos dalló.
És egy percbe odarántod, ahová parancsolja,
     Ha negédes dühödtébe egy-két
versét mormolja.
Te, ki ingyen hozod, viszed amaz ingyenélõket
     S passus nélkûl országokon
keresztûl teszed õket;
Plutóné ágyasházáig most lekalyimpáztatod,
     Majd a csillagokon felûl
felmongolfíroztatod:
Hol vagy most, Pégaze! mondom, állj ide az udvarra,
     Vígy el engem, ha tovább nem,
legalább Nádudvarra.
Mert nem kapok egy szárnyatlan lovacskát is Karcagon,
     Noha elég nyerít itten a
kúnsági pallagon.
Igazán hogy nincs Helikon-hegye ezen határnak,
     Mert itt a szegény poéták a
magok lován járnak.
Te jõjj hát elõ, szárnyas ló, te vigyél haza engem,
     Hogy majd ha szárnyas hátadon a
levegõt kerengem
És meglátom a kún bírót szárnyatlan lovon menni,
     Elõtte a kalapom se méltóztassam
levenni.
Tudom, hogy ha a kún banya meglát, tehenet fejet
     S a garaboncás deáknak önként
fog adni tejet.
Jövel, óh szárnyas Pégaze! Végy fel egy múzsák-fiát,
     Ki nem a poétás fõben kikoholt
utopiát,
Nem Parnassust avagy Tempét akar rajtad bejárni,
     Hanem Debrecenbe készûl, hol rég
kívánják várni.
Csak a Veres-toronyig vígy, csak addig, óh, Pégaze!
     Te is hipp-hopp hírivel jársz,
óh Pégaze, igaz-e?
Jövel! még egyszer szóllítlak. – De nem felelsz szavamra,
     Jaj, a poétaság mellett
rászorúlok lábamra.
Vagy én poéta nem vagyok, vagy azok hazudtanak,
     Kik poéta-fõvel néked szárnyat
s lételt adtanak.
Úgy van! én lemondok rólad. Ebnek kellesz, nem nekem,
     Ha már csak Nádudvarig se csalhat
el az énekem.
Eladlak.Most úgyis a ló becses, kell a remonda;
     Ki magánál nagyobb urat tart
lovának, bolond a’.
Majd ha egy magyar huszár húz farkadra farmatringot,
     Nem versre, hanem attára
porcogtatod a fingot. –
De mégsem adom el õtet. Menjen inkább cserére:
     Jusson osztán akár magyar, akár
cigány kezére!
Még a nyári vásár úgyis rám nézve soká esik,
     Ej, a szárnyas lovat vásár
nélkûl is megkeresik.
Nohát becsûletreméltó kúnsági uraimék,
     Mondják meg, hogy aki lovat
szeretne cserélni, mék?
Derék ló ez, amit adok. Homerus is ezen járt,
     Hogy vénecske, az egy szárnyas
lóba nem tesz semmi kárt,
Nem kell ennek sem zabola, sem kantárszár soha is,
     Kengyel és sarkantyú nélkûl
mindent megtesz maga is.
Éjjel, nappal, hegyen-võlgyön, vízen egyaránt megyen,
     Széllel élvén, nem kell róla
gondolkodni, mit egyen.
Egy jó lóért elcserélem, vagy ha nem jó is nagyon,
     Semmi! csak azt adják kentek, ami
kenteknek vagyon.
Nem bánom én, legyen sánta, félszemû avagy görbe,
     Csak a lábát tudja bírni s ne
ejtsen a gödörbe.


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!