Hálaének a Vénus oltáránál

     Ah, kedves szók!
     Ah, édes csók!
Eget verek fejemmel.
     Ah, áldott légy,
     Több jót is tégy,
Cipris! beteg lelkemmel.

     Szeretlek – óh,
     Ez áldott szó
Mint hangzik a fülembe!
     Ah, kedvel hát
     S ambróziát
Tõlt Lilla mély sebembe.

     Kegyes Cipris!
     Még csókot is
Ragasztott õ orcámra,
     S még többet hánt,
     Pecsét gyanánt,
Az esküvés közt számra.

     Hogy átkapcsolt,
     Elhaltam volt
Szerelminek miatta,
     És lelkem sem
     Érezhettem,
Úgy lelkihez ragadta.

     Általkapám,
     S eltikkadt szám
Száján egyet cippantott:
     Egyet sem szólt,
     Csak rámhajólt
S egy lángolót pillantott. –

     Ah, drága jók!
     Ah, édes csók!
Nincs a nektár oly fínom,
     Hagyd, óh Cipris!
     Még többször is
Ezt a nektárt hagyd színom.

     Ímé, e két
     Szép gerlicét
Hozom neked, Citére!
     Íly lángban fõ
     Mind a kettõ
S csókot rak kis kincsére.