A versengõ érzékenységek

Lilla! kellemességednek
És mosolygó szépségednek
     Ínt-ébresztõ balzsama
Érzésimet megszédíté,
Megbájolá, részegíté,
     S perre indította ma.

Köztök nagy csata lázadott,
Melyet az abból támadott
     Szép dicsõség okoza,
Hogy melyik az, ki tégedet
Megérezvén, felébredett
     S nékik ennyi jót hoza?

Mindenik nagy hevességgel
Perlett, hogy e dicsõséggel
     Bírjon a többek felett.
Ílyformán szóltak egymásnak,
Míg a heves civódásnak
     Lelkem által vége lett.

Szaglás

Tudjátok-é? hogy magatok
Másfelé andalogtatok,
     Más tárgyon szúnyókálva;
Mikor a táncnak õltözött
Szépség leányai között
     Lilla eljött sétálva;

Mikor egy zõld hársfa mellett
Egy kis szellõ rámlehellett
     Ámbróziás illattal:
Melyet mihelyt észrevettem,
Inatok felébresztettem
     Édes csiklándozattal.

Látás

Elsõben is mély álmomból,
Tévelygõ andalgásomból
     Nemde én pattanék ki?
Látták éles nyilaimat,
Villámló pillantásimat
     A múlatság környéki.

Míg tüzes szemem sokára
Ráakadt a szép Lillára
     S féloldalt reácsapott;
Ah, mikor a több szem között
Látásunk öszveütközött
     S egymástól lángot kapott;

Ah, mikor szûz pillantása
S elevenebb kacsintása
     Kétszer az enyímre lõtt:
Bezzeg mind felpattantatok,
Bezzeg eloszlott álmatok,
     Mely lankasztott azelõtt.

Lebegõ bársony hajain,
Elefánttetem vállain
     Mely szép színek játszottak!
Rózsát mosolygó ajaka,
Hószín mellye, márvány nyaka,
     Ah, miként elragadtak!

Hallás

Hát mikor mély sóhajtása
S bágyadt hangon tett szólása
     Ébredt fülembe hatott?
Édes ájulás lepett el,
Mely egy mennyei élettel
     Kecsegtetett, bíztatott,

Mikor mellé ereszkedtünk,
S végre, hogy sok kérést tettünk,
     Ezt mondotta: szeretek!
Ah, e szóra vérünk égett,
És minden elevenséget
     Ti is levetkeztetek.

Mikor mézes beszédjére
Örök hûséget ígére
     S íly bíztató hangon szólt:
„Szeretek! Téged kedvellek,
Csak néked élek, lehellek,
     Míg be nem féd a sírbólt.”

Akkor óh, mert e szavának
Oly édességi valának,
     Hogy élet ömlött belénk
Egy legédesebb mennyei
Öröm gyönyörködései
     Kezdtek repesni felénk.

Mikor kedvesének mondott,
Elvett minden bút és gondot
     Ez az édes nevezet;
És hízelkedõ nyelvének
Mézén locsogó szívének
     Mindnyájunk temjénezett.

Tapintás

Közte a temjénezésnek
S e mennyei ihletésnek,
     Kezeim felemelém,
És jótételét hálálván,
Ez imádni való bálván
     Szent testét megölelém.

Ah, halhatatlan istenek!
Mit érzettem! ah, milyenek
     Voltak gyenge karjai,
Melyek mikor rám hajoltak,
Nálok gyengébbek nem voltak
     A rózsák harmatjai.

Mellyét Ámornak melege
Olvasztván, gyengén pihege
     Bíbor fátyola alatt.
Kezemet tévén szívére,
Sûrûn vert; és minden vére
     Hozzám örömmel szaladt.

Mint a hó a nap hevétõl,
Úgy az õ tûz-szerelmétõl
     Mind elolvadva valánk.
Életünk belé kõltözött,
S ölelõ karjai között
     E világnak meghalánk.

Ízlés

Mit ér a szép gyümõlcs maga,
Bár kedves a színe, szaga,
     Ha jó ízzel nincs tele?
Ti csak Lilla szépségére
Bámúltatok s méz ízére
     Egyiktek sem ûgyele.

Nincs a nektár olyan édes,
Amelyet tõlt Ganymédes
     Jupiter csészéjébe.
Óh, nem bír az annyi jókkal,
Hacsak azt egy ílyen csókkal
     Fel nem vegyíti Hébe.

Íly mannával nem kínálja
Gazdag lakosit Panchaia
     Vagy más déli tartomány.
Ennél édesebb itala
Bármely királynak sem vala
     Óh, mennyei adomány!

Óh, méznél édesb ajjakok,
Minõ nektárt csorgattatok
     Rózsaszín kelyhetekbõl!
Mely kellõ csókok valának,
Melyeket kõlcsön szopának
     Hév ajjakim ezekbõl!

Lelkem

Mit civódtok? ah, szûnjetek,
Híveim, mit versengetek?
     Csak Lillát imádjátok.
Lebegjetek gyönyörûség
Szárnyain s az örök hûség
     Pontjára mozgassátok.

Miolta kellemit velem
Éreztettétek, tisztelem
     És imádom azolta.
Rabja vagyok rabszíjjain,
Rengetvén nyájas karjain,
     Szívem hozzá csatolta.

Én párját nem tapasztalok.
Néki élek, néki halok.
     Õ énnékem mindenem.
Jer, Lilla! jer; érzésemet
Mind ébreszd fel és engemet
     Ne hagyjál veszteglenem!