A fekete pecsét

Gyász pecsétje kedvesemnek!
     Fejtsd ki végre, mit hozál?
Mit jelentesz bús fejemnek?
     Élet-é ez, vagy halál?
          Óh
egek,
          Rettegek!

Rettegek – tán rózsaszálát
     Gyötri nagy szívbéli kín –
Tán keservét – tán halálát
     Jegyzi e halotti szín –
          Tán
ma már
          Sírba
vár.

Sírba vár! vagy mást szeretvén,
     Szívibõl engem kivét,
S engem így halálra vetvén,
     Azt jelenti e pecsét.
          Helyes
ok,
          Meghalok.

Meg – de míg a sírba szállok,
     Nyílj meg, óh gyászos levél!
Tán csak egy szót is találok,
     Melyre szívem még megél.
          Tán
halált
          Nem
kiált…

Nem kiált! Ah, megkövetlek,
     Szép levél. Csal a pecsét.
Már ez egy szó is: szeretlek!
     Visszaadja a becsét.
          Már
ez, óh,
          Égi
szó!

Drága szó ez, szép levelke!
     Már ezért csókollak ám:
Mert tevéled Lilla lelke
     Új napot deríte rám,
          Szép
levél!
          Szívem
él.

[Szívem él! örökre mondok
     Bánatimnak adiõt,
Jer, Juliskám, félre gondok,
     Kedvel engem, én is õt.
          Már
enyim
          Szép
Julim!]