Hirdetés

Édes keserûség

Édes keserûség – Csokonai Vitéz Mihály

Óh, Cipria terhes igája!
Hogy kell magam adnom, alája!
     Nyakamat vas lánca keríti,
     Szívem siralomba meríti.

Nem nyughatom és csak epesztem,
Magamat sírásnak eresztem,
     Éjjel szememet le se zárván,
     Siratom balsorsomat árván,

Mint a szomorú egek éjjel
Sírnak mezeinkre le széjjel,
     Hogy enyészvén a nap, az égnek
     Tetején súgári nem égnek.

Sírok, zokogok keseregvén,
Könnyem kebelembe peregvén,
     Mint gerlice párja tavasszal,
     Nyögök, ah! sok ezernyi
panasszal.

Egek! óh, egyedûl tireátok
Kérést panaszolva bocsátok:
     Jaj! enyhítsétek emésztõ
     Tüzemet, mert már megemészt õ.

Szánjátok, egek, nyavalyámat,
Könnyebbítsétek igámat,
     Enyhítsetek állapotomban;
     Én tömjént gyújtok azomban.

Te pedig, kegyes angyali lélek!
Ki miatt bús életet élek,
     Nézz e szívbéli sebemre,
     Tõlts balzsamot árva fejemre.

Nézz erre galambi szemekkel:
Jobban gyógyítol ezekkel,
     Jobban egy gerlicecsókkal,
     Mint minden sebrevalókkal.

Ah, mézzel elegy keserûség!
Kínnal teljes gyönyörûség!
     Óh, Cipria édes igája,
     Hogy kell nyakam adnom alája!


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!