Hirdetés
Hirdetés

Az öreg ember

Az öreg ember – Csokonai Vitéz Mihály

Igaz, tisztes öreg, szád kedves szózatja,
     Mely örzõ szívemet annyira
meghatja,
Hogy könnyû tereh az, melyet bár végtére
     Múló élteteknek a természet
mére.
Tám azért buzog ki szátokból az átok,
     Hogy roskadt házatok vinni
megúntátok?
Talám nehéz terhe a lecsüggõ fõnek?
     Hiszen azon drága ezüstszálak
nõnek.
Nem tudjátok, hogy az ért gabonaszálnak
     Õsz kalászi fõldre függesztetve
állnak?
Semmi, hogy kezetek tágúlt markolatja
     A fegyvert, mint régen, úgy nem
forgathatja,
Csak tartson a haza õrzõ csillagának
     Titeket, mert sokak már
leballagának.
Lám, hiszen a népek, mint fõldi Istennek,
     Tiszteletetekre seregestûl mennek,
Így szólnak, hogy ennek mind esze, mind keze
     A ránk omló veszély ellen
védelmeze:
“Tisztes öreg, aki mindaddig tartottad
     A kórmányt, míg a szélt s
veszélyt meghaladtad.
Te, aki hajódat az omló hab között
     Megtartád, bár sokszor kõszálba
ütközött,
E koronát, melyet a háládás keze
     A tisztaszívûség gyöngyével
hímeze,
Vedd el, s óh, bár légyen fáradságod bére,
     Hogy ezt cselekedjed, erre hazánk
kére.”


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!