A hévség
A hévség – Csokonai Vitéz Mihály
Az égetõ kutyácska
A zõld mezõt aszalta;
Miatta Flóra hímes
Virági haldokoltak,
Fonnyadtak a ligetnek
Zöldségi megkonyúlva:
A fõld egész határi
Alélva bágyadának.
Énbennem is van egy tûz.
Mondják, hogy az Kupídó,
Én nem tudom, ki légyen,
Nem esmerem nevérõl;
Elég, hogy ég melyemben
S emészti nagy hevével:
Szemlátomást betegszem
És már alig lehellek.
Tegnap leszálla csendes
Cseppekkel egy esõcske,
Megáztatá az erdõt
És a mezõt vizével:
S ím, a beteg virágok
Mindjárt feléledének,
A kókkadó falombok
Zõld színbe jöttek ismét.
Óh, vajha énreám is,
Az én alélt fejemre
Egy ílyen éltetõ víz
Hûs cseppje harmatoznék!
