A heszperi méhes története

Felállított Ariszt egy méhest nemrégen
Heszper vidékébe, ama szép térségen,
Mely egy természeti kies kertet játszott,
De rajta emberi kéz nyoma nem látszott.
Önként kínálkozott vad termékenysége,
Még elõre nagyot ígért nyers felsége;
Mint a komor télnek tüskés csipkebokra,
Mely rózsát ajánl a tavaszi napokra.
Sok szép patak csergett gyepes halma között,
De az csak vadon nõtt berkeket öntözött.
Võlgyein éltetõ keleti szél lenge,
De csak faunus-sípok ekhóival zenge,
Mosolygott mindenütt a réti viola,
De reá csak ledér pillangó szárnyola.
Lakta ezt számos nép, de nem mívelé ki,
Mert eledelt messzebb határ adott néki,
Melynek drága pénzén gyûjté adományát,
S így parlagba hagyá saját tartományát.

Ariszt, – a jószívû, a bõlcs Ariszt végre
Ráakadt a puszta, de bõ mezõségre,
És Minerva lévén, mintegy Mentor, vele,
Sátort a veszteg állt mezõben emele.
Egy kisded hajlékot rakott közepében,
A szelídebb déli verõfény enyhében.
A hajlékhoz élõ vízforrást vezetett,
Partjaira körûl hársfákat ûltetett,
A mezõ virágit tömöttebbé tette,
S a vad természetet elõsegéllette.
Ekkor a rengeteg erdõk homályjából,
A redves vénségtõl tisztes fák aljából
Egy serény, de durvás méhrajat kivona. –
Bongott a szent vénség, – csípett a babona. –
Ariszt csak bátor volt, vigyázó és serény,
Megnépesûlt hamar az egyûgyû cserény,
Méhei a szomszéd rétekre kijöttek
S a megharmatozott zanóton függöttek,
Méz-forrás fakadt a heszperi határba,
S ártatlan arany folyt a káka-kosárba.

De ah, igazán hogy valakik használni
Nem tudnak, csak mind kárt kívánnak csinálni,
Csak ûldözésre ér a henye gonoszság;
Kenyér nélkûl marad a munkás okosság,
És még robotba is nehezen szenvedik
Ott is, hol a kopárt bogácskórók fedik.

Így járt Ariszom is. – Méhének s mézének
Divatjáról mások hírt alig vevének;
Egy része õnéki vesszõt s holmit ada,
De a több s vadabb rész ellene támada.
Az egyik vádolá, hogy újságba vágott,
A másik avúltnak mondá ez újságot.
Némelyik a messzebb fõldre igazítá,
Volt, aki a köz jót sértettnek állítá.
Sokan, hogy õnéki kárt csinálhassanak,
A köz jó színével több méhest raktanak.
És vagy régiséggel hánytatták magokat,
Vagy gipszbõl gyúratták népetlen kassokat.
Már egyszer a vidék ura a mezõbe
Ilyen méhest hányt el a régi idõbe.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – –