A had

Kiüti zászlóját a had véres atyja,
     Az irtózás szörnyû szelén
lobogtatja.
Öszvecsapja vértõl párádzó fegyverét,
     Készíti koncolni gyilkos, vad
emberét.
Pattantja Bellóna rettentõ ostorát,
     Két részrõl nyakalja öldöklõ
táborát.
Rettegés, félelem futnak szekerébe,
     Dühösség szikrádzik mindenik
szemébe.
Ezek elõl nyargal az egyenetlenség,
     Emiatt támadott még minden
ellenség.
A forgószelekkel csatáznak hajai,
     Zõld tajtékot túrnak véres
ajakai.
Egy bágyasztó szélben a Halál kíséri,
     Éh torkát egy gazdag vacsorához
méri:
Ijjesztõ orcával tekint a másikra,
     Sárga karjain ûl az aludt
vérikra.

Nagy sereggel mennek véle a halálok,
     Nem egyféle, más-más fegyver
vagyon nálok.
Ekkor a trombiták bús harsogására
     A vitéz pártosok ûlnek
oparipára;
Rettentõ lármával, zörgéssel rohannak,
     Hol a vér mezején már kiszállva
vannak.
Amerre csak dühös ármádájok szaladt,
     Reng a megrémûlt fõld
dübögések alatt.
Az ágyúk megterhelt méhe nagyot dördûl,
     S a halál egy bombin belõle
kigördûl:

Utána az apróbb halálok repûlnek,
     Melyeket a puska-golyóbisok
szûlnek,
A halálos füst a levegõt nyargalja,
     Felmászván, a magas felhõk
hasát nyalja.
Minden rendet feljár a szörnyû setétség
     Ijesztõ ködébe a félelem s
kétség.
A kirántott kardok csillámló ligete
     A nézõ szemekre fényes homályt
vete.
A halálnak sok száz cifra mészárossa
     Áldozatjainak nyakait csapdossa.
Örûl, mikor látja,hogy embertársának
     Vércseppjei dühös karjára
omlának,
Hízik az elõtte fetrengõ jajától,
     S tiszteletet kíván gyilkos
szablyájától.

Meg ne ítéljetek, emberek, ha kérdem,
     Ez-é a valódi virtus és az
érdem,
Melyért nagy híre lett sok gyilkos hóhérnak,
     Pennáján az õtet dícsérõ
Homérnak.
Hát már a gyilkosság, szent egek, isteni,
     Dicsõ virtus? annyi embert
öldökleni!
Az ártatlanoknak felkoncoltatása,
     A szelíd városok s faluk
feldúlása
Olyanok-e, melyek által lehettenek
     Sok száz gaz emberek hérók és
istenek?
Ha valaki megöl egy embert magába,
     Függesztik a Hámán szellõs
ablakába;
De akik ezt sok százezrekkel cselekszik,
     A nép még azoknak nevével
dicsekszik.
Azt kerékre teszik, a neve pírata,
     Ennek örök márvány oszlopot
írat a’.

Bár hazánk is, melynek minden krónikája
     Még eddig csak ilyen hentesek
táblája,
Adna már ezeknél egy szebb matériát.
     Így írhatnék én is dicsõbb
históriát.