A fõldindúlás

Csak alig rendûlt meg a fõld mély ürege,
     Azonnal minden szív írtózva
rettege.
Megrázott oszlopi fundamentumának
     Rettentõ zúgással
egyberoskadának. –
Már reszketõ háta béfelé omladoz,
     A Tartarus gyémánt boltjáig
hasadoz;
Melybõl sustorékol sûrû kénkõ langja,
     Mint mikor fellobban az Etna
barlangja.
Bömböl a fõld belõl, s küszködik magával,
     Kívûl ekhóztatja a romlást
lármával.
A holddal szomszédos hegyek besûlyednek,
     Rajtok feneketlen tengerek erednek.
Belõl a pokolnak szelelõ lyukai
     Megnyílván, árvízként omlanak
langjai;
Kívûl az öszvedûlt házaknak kéményi
     Lettek a pusztító lángoknak
örvényi.
Recsegés, ropogás hallik mindenfelé,
     Bomlik, törik, szakad minden
ezerfelé.
A városok rakás kövekbe omlanak,
     Az égbõl a pompás tornyok
lehullanak.
A halál a füstnek s pornak közepében
     Kevélyen kóvályog véres
szekerében:
S felütvén zászlóját egy setét felhõre,
     Kacagva repûl le a vérbe
fekvõre.
A jajszó, sikóltás a levegõt teli,
     Magát a csillagok közzé
felemeli,
Onnan terhesedve a nyílt poklokra ûl,
     S a benne kínlódók jajjával
egyesûl.
Iszonyító romlás, irtóztató csata,
     Amelyet még semmi toll le nem
írhata! –
Hát az Ítéletnek milyen lesz formája,
     Ha ilyen iszonyú ichnografiája?

Király, vitéz, ki most egy harsogó szóddal
     Népeket láncolsz meg hatalmas
békóddal;
S te elmés tanácsos! ki ûlvén kormányra,
     Egy plánummal zavart hánysz sok
tartományra;
Ti, kiktõl rettegnek annyi sok nemzetek,
     E fõldindúlásnak, ha lehet,
intsetek.
És ha szavatokból semmit el nem követ,
     Vessétek tömlöcbe e fõldi
kénkövet;
Vagy menjetek vitéz táborral ellenek,
     Hogy ez engedetlen lángok
elvesszenek;
Vagy ha a kabinét jobb módot találhat,
     Tán a politika még többet
használhat.
S akkor, ha ezt véghez viszi egy köztetek,
     Imádjuk az erõt és az észt
bennetek.
Imádjuk, ha ennyi kincsek pusztúlását,
     Ennyi embertársunk keserves
romlását
Isteni erõtök vagy semmivé tészi,
     Vagy, míg ki nem ütne, jól
elejét vészi.
Népek jóltévõi! fejedelmek! ha már
     Csak egy fõldrengésbõl köztünk
ennyi a kár,
Legalább az ilyen köznyomorúságban
     Ti légyetek segéd egy káros
országban.
Ha rajtatok nem áll, hogy az ember húlljon,
     Legalább az árva s özvegy ne
koldúljon;
Kössétek bé minden nép közt a sebeket,
     Hogy ép testtel tudjon szolgálni
titeket.