Hirdetés

Az õsz

Az õsz – Csokonai Vitéz Mihály

Már a víg szüretnek örûl minden ember,
     Mellyel örvendeztet bennünket
szeptember,
Októbert ekképpen bíztatja elõre,
     Hogy nektár lesz a bor, és
máslás a lõre.
Setétûl a gohér a piros vesszõkön,
     Barna színt vér vissza a többi
szõlõkön;
Amelyeknek általvilágló kristályja
     Nézõjét már édes nektárral
kínálja.
Rajtok királyságot mutogatni akar
     A véres bársonyba kevélykedõ
bakar.
A sárgálló almák s a piros körtvélyek
     Legörbedt anyjoknak emlõjén
kevélyek.
Elterûltek fájok alatt a berkenyék,
     A kövér noszpolyák, a borzas
gesztenyék.
Megterhelte az õsz a fáknak ágait,
     Vastagon ráfûzvén gazdag
áldásait.
Csak az a baj, hogy már hívesek a szelek,
     Néha egy kis hideg és dér is
jár velek.
Mert már a Mértéket hogy Fébus elérte,
     A napot az éjjel egyenlõnek
mérte.

Már hát elérkezett a víg október is,
     Mely után sóhajtott Bakhus
ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körûl
     A szüretelõknek víg tábora
örûl.
Melybe hordogatja a megért szõllõket,
     Víg tánccal s lármával nyomja
benne õket.
Kellemes zúgással omlanak cseppjei,
     Jó kedvvel biztatnak zavaros
levei.
A sajtó örvendõ lármával csikorog,
     Oldalán a piros nektár zúgva
csorog.
A lucskos parasztok szurtos képpel járnak,
     Neki, neki mennek e teli
zsajtárnak.
Az ideit szûri, issza a tavalyit,
     Jövõ esztendõre tartja majd a
mait.
Az új bornak örûl, de ótól kurjongat,
     Mert marka is teli kulacsokat
kongat.
Tántorgó lábával s reszketõ karjával
     Mégis sok hordókat tõlt édes
mustjával,

S míg a zúgó léhón lefelé foly a must,
     Azalatt a hordó mellett iszik víg
tust.
Haragszik a gyermek Bakhus a hordóba,
     Míg egyrészét ki nem szedik a
lopóba.
Mérgébe tajtékját túrja a szájára,
     Kiüti fenekét, s elfut
utóljára.
Rips, raps, a szõllõk már puszta támasz megett
     Gyászolnak, hajdani díszek mind
oda lett.
Sok mustos kólika, sok hasrágás, salva
     Venia, a tõkék mellé van
plántálva.

Itt van már november didergõ hónapja,
     Hideg szele a fák ágait
megcsapja,
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
     Játszadoznak vélek a kegyetlen
szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
     A zõld ligeteket s mezõket
megnyúzza.
Hideg essõ csorog, csepeg egész éjjel,
     A fázékony Auster havat is hány
széjjel.
A borongós égnek sûrû felhõzése
     Házba zárt szívünknek
kedvetlenedése.
Jer, barátom! minden únalmat ûzzünk el
     Az új boron vídám
beszélgetésünkkel.


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!