A dél

Felhágott már a nap a dél hév pontjára,
     Egyenesen omlik lefelé súgára.
Tüzesûl a bágyadt levegõég s hevûl;
     Felforrott az egész természet
merevûl.
A barmok terepély cserfák alá mennek,
     Híves árnyékjokban kérõdzve
pihennek.
A madarkák csüngnek a híves lombokról;
     Leszáradt a nóta eltikkadt
torkokról.
Az útazó, ki már csak alig lehellett,
     Óltja szomját a hûs forrás vize
mellett.
A lankadt arató ledûl izzadt fõvel,
     Hogy majd dolgát kezdje megújúlt
erõvel.
Csupán csak a munkás apró méhek dongnak,
     Széjjel az illatos réteken
zsibongnak.
Csupán csak az apró bokrocskák tövében
     Zeng a zörgõ prücsök a nap
melegében.
A rezzent gyíkocska a gaz között csereg,
     Megáll, liheg, száraz torokkal
sziszereg.
Sok száz szöcske ugrál pattanó lábain
     A hévtõl elaszott fûveknek
szárain.
Egyebek mind híves helyeken pihennek,
     A dél forró heve elõl félre
mennek.
Alusznak még magok a híves szellõk is
     Eltikkadtak a nap hevétõl tán
õk is.
Csak némely enyelgõ zefirek játszanak,
     Melyek a levelek alól kiugranak,
Cicáznak kerengõ szárnnyal a bokrokon,
     Lassan elenyésznek a liliomokon.
Jertek ki, óh nyájas fúvallatok, jertek,
     Kik az ambróziás rózsák közt
hevertek
Bújjatok ki bársony ágyából, bújjatok,
     Elbágyadt kebelem piheg utánatok;
Szedjetek mennyei illatot, szedjetek,
     E vídám gesztenye alá úgy
jõjjetek.