CSANÁD

CSANÁD – Arany János

Ül Isztragomban István szent király,
Pap- és parasztúr mind körötte áll;
Fején az ékes ujdon korona,
Vállán palástnak himzett bársonya,
Kezében a bot, egy arany virág,
Gyönggyel rügyedzik rajta minden ág;
Mint támadó nap, a tisztes nagyok
Arcán királyi fénye felragyog.

Csendben foly a tanács; – de hallga, hallga!
Kürtszó-e az, vagy szél, mi ott rivalga?
Felhő-e vagy por, mely az egekig
Lomhán, sötéten fölverekedik?
A föld alapját rázza mennydörej,
Vagy tomboló had és acélzörej?
Villám cikáz-e, vagy lángfegyverek
Hegyén ezer napot hoz a sereg?

Győztes had élén, mint kettős sugár,
Megvillan egy ifjú levente-pár,
Gyula, Csanád, fejedelmi két rokon,
Jobb s balkeze Istvánnak harcokon.
Mosolyra vídúl a királyi bátya,
Midőn az ifjakat belépni látja,
S míg hódolatra meghajol a térd,
Ő nyujtja jobbját és így szólva kérd:

„A besenyővel, a fejes, konok
Néppel mi történt, édes rokonok?
Győzött-e, hogyne győzne a kereszt,
Pogány had ellen, amely böcsmérli ezt?
Ha síkra száll a napvilág, sötétség:
Nincs diadalban akkor semmi kétség;
No s szóljatok: hogy mint lelé Abád
Révén hadunk a vén Doni-Csabát?”

„Győzött, királyom – így Csanád felel –
Győzött karunk s az ég küldötte jel;
Megtörve a besnyő kemény nyaka,
S a martalék közt vén Doni-Csaba.
S együtt Csabával nője, gyermeki,
Rab, mint a fűszál, kincs temérdeki;
Lábodnak ím letesszük zsámolyához:
Kincs-, martalékról felséged határoz.”

„Áldás az Urnak!” szólt a fejdelem:
Három felé a zsákmányt rendelem:
Egy rész Övé, ki a győzelmet adta,
Épüljön Isten új egyháza rajta;
Más rész királyi sergem illeti,
Tiszt- és fejenkint osszák föl neki;
Ti mint vezérek harmadát felezve.

A költemény tervvázlata ez lett volna:

Győzelemmel tér meg István, a szent király, a besenyők elleni
hadjáratából, Fehérvárba. Keán, a besenyő fejedelem, harctéren esett
el. Roppant zsákmányt hoz a magyar sereg: aranyat, drágaköveket, stb.
A zsákmány felosztatik: sisakkal mérik a drágaságot. A király kapja
egyharmadát – s a maga részét a fehérvári szentegyháznak adja: arany
oltárt, kereszteket, kelyheket – arannyal áttört papi köntösöket
csináltat. Harmadrészén a sereg osztozik; harmada pedig a király két
ifjú rokona, Csanád – Doboka fia – és Gyula, mint vezérek közt
lenne felosztandó. De a zsákmány közt van még egy drága kincs,
Keánnak leánya, az aranyhajú Léla. Csanád most előáll, drágaságbeli
osztályrészét Gyulának engedi, úgymond, ő csak Lélát akarja. Gyula
hasonlókép nyilatkozik. Csanád elsőségét vitatja; ő ragadta ki Lélát
a lángok közül, – ő hozta el, ő védte az úton; Gyula fegyverrel,
párbajjal követeli a leányt. Már épen viadalhoz készülnek; de István
elveszi a leányt, Gizella királynő szolgálói közé adja, a hősöket
pedig azzal csöndesíti le, hogy azé lesz, ki az óriás termetű Ótomot
legyőzi. Ótom, a Galád bolgár fejedelem ivadéka, Bodonból betört az
országba, azt a Marosig elfoglalta, ottan egy várat rakott, azt maga
nevére keresztelte. Csanád elindúl hadával, megelőzi Gyulát, megszáll
a Maros innenső partján. Ótomot párbajra hívja. Az elfogadja a
kihívást, a Maros közepén egy porondon megtörténik a viadal. Ótom
elesik. Csanád akkor – miután Ótom káromló pogány nyelvét kivágta és
tarsolyába rejtette, – őt otthagyja a madarak és halak étkéül, maga
pedig seregével átkel a Maroson, Ótom várát lerontja és diadalünnepet
ül népével együtt. Vigadnak, Ótom asszonyaival, kiket rabbá ejtettek,
Csanád is jó napot csinál magának, s a fáradalom után elalszik. –
Gyula későn jön, megtudva a történteket, nyelvét marja dühében, hogy
a győzelem dicsőségét elrabolta tőle Csanád, s hogy a Léla birtokától
el kell esnie. Eközben megtalálja az elesett Ótomot, fejét levágja,
s Istvánhoz viszi, jeléül, hogy győzött. Már István át akarja adni
Lélát, de eszébe jut, hogy Csanád hol késhetik oly soká – azért
függőben hagyja a dolgot. Csanád, miután Ótom tartományát egészen
visszafoglalta, megtér. Gyula követeli a leányt, bemutatván a fejet,
midőn Csanádnak eszébe jut, hogy nyelvét kivágta volt, s ezáltal
földeríti igazságát. Gyula megszégyenül. Csanád pedig jutalmul kapja
a leányt, Ótom várát és tartományát; az előbbit felépítteti háromszor
erősebbre és Csanádnak nevezi el. A. J.

(Az 1850-es évekből)

***