AZ ÚJ MAGYAR KÖLTŐ

AZ ÚJ MAGYAR KÖLTŐ – Arany János

Parodia

Jár számkiüzötten az árva kölök,
Dalt zengedez és dala úgy nyöszörög,
Oly éhes-epedve foly ajkairól,
Hogy tégla repedne fal ormairól.
Zeng tetteket, a haza szebb idejét:
Goromba csatákat, otromba vezért;
Zeng zsálya szerelmet: a lyányka haját,
A szép szemet, arcot, – egyéb nyavalyát.
S míg a dal epedve foly ajkairul,
Ábrándozik – praenumeránsairul!

„Jó gyermekem, a haza szebb idejét
– Nem tudsz te ahoz – sose zengjed.
A lyányka nem érez, az ifju nem ért,
És nincs potya-pénze szerelmeidért:
Némuljon el ostoba versed.
Vagy zengj, de magadnak, erőtlenűl.

Hol senki ne hallja – kemence megűl
S méltó dali bért
Tűzd árva fejedre a fűzfa-babért.”
És így köszörűtlen az ifju megyen,
Nem tudja, hol éte, hol ágya legyen,
S míg gyomra tekergeni hagyja, kihal
Bús éneke, tört szusza hangjaival.

„Fedd, fűzfa, örökre az ifju nevét!
Kőjárda! te nyomd kebeledre szivét.
S tán csendes alunni tivornya után:
Zengd álmait éjiden árva cigány.”
Szól s nyugszik azóta egy ablak alatt,
Hol vargainas fut, ebecske szalad,
S vészhangon üvöltöz a bakter elé,
S villámgerelyét viszi ágya felé.

De feljön az ormokon a teli hold,
Mint egy kulacs, a hideg éjbe mosolyg.
Oh ifju, mi álmod a mámor után?
Szép álmokat énekel annyi cigány. –
S már nem fut az ebfi – szaglálva megáll:
S ott szendereg egy szivar, álmainál.

(1859)