Hirdetés

Petőfi Sándor: A puszta, télen elemzés

4 perc olvasás
Az apostol

A puszta, télen

Hirdetés

Mintha ellentétpárja lenne Az alföldnek az arányos szerkesztésű, 3×3 vsz.-ból álló vers.

1. 1-3. versszak

– Nagy érzelmi nyomatékkal indít itt is (Hej, mostan…), egy indulatszóval. Mintegy ebben összegzi hangulatilag mindazt, amit mondani készül. A puszta szó főnévi és melléknévi kettős jelentésével játszik.

A vsz. további soraiban egész megszemélyesítés-sor következik: – az évszakokat 1-1 gazdához hasonlítja: – a kikelet és a nyár a mezei szorgalmat képviselik – kedvesek neki; – mégsem ezekkel foglalkozik, hanem a rossz gazdával – az ősszel, mely viselkedéséből következik a puszta jelenlegi állapota (gondatlan, rossz, elfecséreli).

A tél leírásával folytatja – negatív festés az eszköze – a vers hangja elégikussá válik: hiányaiban mutatja be a telet: – szinte előszámlálja, mi minden hiányzik (juhnyáj, pásztorlegény, madarak, prücsök); – és ezeket hangjuk eltűnésével mutatja be: (kolomp, síp, dal, harsogó, hegedül).

Majd kitágítja a képet: nagy távlati képet látunk, melyet két hasonlattal tesz szemléletessé: – a sík határ a befagyott tenger képzetét kelti, – majd a fáradt madárként repülő nap képét látjuk (Az alföld – sas!).

Hirdetés

És még ennél is közelebb hozza a földhöz a téli természetet: – a napot lehajolva közelítő öregemberhez hasonlítja.

A vsz. utolsó sora átvezet a következő egységbe (Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.)

2. 4-6. versszak

Az eleve leszűkült, alacsony perspektívát bontja fel alkotóelemeire. A télen lelassult, bezárt emberi világ életképeit látjuk. – Az eddig csak allegóriákban, hasonlatokban jelenlévő ember most belép a tájba. – hiányában van jelen az üres határban, halászkunyhóban, csőszházban, tanyákon, legelőkön – majd valójában is megjelenik: a házba beszorult ember – a komótosan pipára gyújtó béres élete csendes, lelassult, bár itt 7 cselekvésből álló mozdulatsor alakul ki: elveszi, teszi, megvágja, húz, szipákol, oda-odanéz… – majd ismét a kinti világba lép: az ember által nem látogatott csárdákat ábrázolja.

Ez a kép ismét messzebb vezeti tekintetünket: utat látunk, melyet a szelek hóval temettek be.

3. 7-9. versszak

– Az előbbi zárókép dinamikus képek sorát indítja el: most alulról fölfelé tekint: a természeti elemek kavargása a légben – mint egymással birkózó, egymást kergető pajkos gyerekek. (Igék, igenevek halmozása adja dinamikáját: uralkodnak, kavarog, nyargal, szikrázó, birkózni.)

Hirdetés

– Majd ismét oldalfelé tekint: a téli alkonyban megjelenik a társadalom számkivetetje: a betyár.

A “háta mögött farkas, feje fölött holló” gondolatpárhuzam egyszerre idézi föl a társ. és a term. zord kegyetlenségét. – A záróképben a horizont felé nyitja ki a képet: az alkonyat végén lebukó napról ismét újabb kép jut eszébe: a nap vörös köre – egy király véres koronája.

A tájleírás politikai tartalommal telítődik az utolsó sorokban. P. más verseiben el előfordul, hogy a Nap képe összekapcsolódik a vér, az áldozat képével. Verselése: felező 12-es (aa b/b cc rímképlettel).


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!