A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Politológia I. rész

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
1676
Nyomtasd
Dátum: 2012-11-02 Küldd tovább
  Letöltés

Politika – politika tudomány, bevezetés a politikába

Lényege: kettősség: – vezetés, irányítás, hatalom, érdekek, - feladatának a „közjót” tartjuk.

E sajátos kettősség fontos szerepet játszik a politika működése kapcsán.

A vezetés, irányítás, hatalom és érdek jelenségei fellelhetők a családban, az iskolában, a munkahelyen, stb., itt mégsem mondjuk azt, hogy politizálunk. A hatalmi, irányítási viszonylatokra még olyan összefüggéseknek kell rárakódniuk, amely egy új minőséget, a politikát eredményezik./

A vezetés és irányítás funkcionális követelmény egy társadalomban. A társadalom életének körülményei és a megoldandó problémái törvényszerűvé teszik azt, hogy a társadalom, vezetők irányításával küzdje le az előtte álló nehézségeket.

Ha úgy akarnak hatalmat gyakorolni egy társadalom felett, hogy nem vesznek részt a társadalom feladatainak megoldásában, amelyeket a társadalom vezetőinek kellene ellátni, konfliktus alakulhat ki, a vezetőknek erőszakra kell alapozniuk a társadalomhoz fűződő viszonyaikat.

VEZETÉS:

Általános funkciói: a tervezés, a szervezés és az irányítás.

  • Tervezés: problémák megoldását célzó kreatív gondolkodás, annak meghatározása, kinek, mit, hol kell tenni.
  • Szervezés: a terv megvalósulásához szükséges feltételek megteremtése és fenntartása.
  • Irányítás: emberek irányítása, olyan tevékenység, melynek célja a társadalom tagjai közötti racionális együttműködés elérése. Az irányítás a tevékenységeknek a tervekkel való összhangban való szabályozása, koordinálása, a zavaró tényezők kiiktatása a vezető azon képességeivel, hogy a tevékenységnek a kívánt irányba terelése érdekében mások viselkedését befolyásolja. A vezetési folyamat a döntésben, a döntési változatok közötti választásban összpontosul, döntés = választás az alternatívák között.

A vezetők viselkedésének 6 típusa:

1. Jutalmazás: ha képes kielégíteni a vezetettek különböző szükségleteit. Annál hatékonyabb, minél inkábba vezetőtől függ az adott szükséglet kielégítése. Hatalmi jelleget ölthet: a jutalom kilátásba helyezése nem ösztönzi, hanem kényszeríti a vezetetteket a vezetői elvárás teljesítésére a szükséglet intenzitásától függően.
2. Kommunikációs képesség: elsősorban a racionális, logikus magyarázatot igénylő emberek körében hasznosítható. A racionális magyarázat lehet látszólagos, és elengedhetetlen feltétel is.
3. A vezetővel való azonosulás: személyes tényezők is kiválthatják: modor, viselkedés, beszédstílus, öltözködés. A vezető képessége abban rejlik, hogy ezt felismeri, és eleget tud tenni az elvárásoknak, megtestesíti a vezetettek ideálját.
4. Tekintély kivívása: előfeltétele, hogy a vezetettek tiszteljenek bizonyos vezetői tulajdonságokat, képességeket (tudás, szekértelem, határozottság stb.) A vezetők vagy rendelkeznek ilyen képességekkel, vagy a vezetettek ilyen tulajdonságokat tulajdonítanak neki, de sulykolhatják bizonyos programmódszerekkel is egy csoport szakértelmét bizonyos kérdések iránt.
5. Kényszerítő hatalom: szankcionálás, büntetés, jutalom megvonás. A hatalom célja elérése érdekében alkalmazza a kényszerítés vagy erőszak eszközeit, hogy a vezetettek az elvárt módon cselekedjenek.
6. A legitim vezetésnek jogilag szabályozott viszonylatok között van jelentősége. Ha a vezetettek tisztelik a jogot, akkor engedelmességi készségük behatárolt: a pozícióját jogszerűen megszerző és betöltő vezető utasításait hajlandók csak végrehajtani, de kötelességüknek érzik a jogszerű utasításoknak engedelmeskedni. A jog határt szab a vezetőknek.

A társadalomirányítás valóságmagyarázatai:

1. Technokratikus magyarázatok: azok hivatottak a hatalmat birtokolni, a döntéseket meghozni, akik speciális tudással és szakértelemmel rendelkeznek. Csak szakmailag megalapozott döntéseket hoznak és a szakmai szempontokat nem rendelik alá az érdekeknek.
2. Kommunista magyarázatok: A kommunistáké az egyetlen tudományos világnézet. A kommunisták képesek átlátni az érdekviszonyokat is, feltárni és megfogalmazni a közös érdekeket. A magántulajdon felszámolásával megszűnnek a magánérdekek. A kommunisták hivatottak irányítani a társadalmat. Az állampolgári politizálás értelme: beszélgetés és véleménycsere a hatalom által megengedett témákról.
3. Bürokratikus és autokratikus magyarázatok: A politika parancsengedelmességi viszony, nem vitatni, hanem vakon követni kell a társadalom vezetőinek akaratát és útmutatásait.
4. Nemzetiszocialista magyarázatok: logikailag hasonlóak a kommunista ideológiához, a nép és a vezér egységet alkot: a vezér akarata a nép akarata. Aki megkérdőjelezi a vezér akaratát, a nép akaratát vonja kétségbe.
Ezek a politikamentes valóságmagyarázatok depolitizált társadalmi viszonyokat tükröznek. A hatalom birtokosai által „szükségtelennek” feltüntetett mozzanatok közt kell a politika lényegét keresni. Ezek: uralmi gyakorlat, uralmat gyakorlók személyi összetételének megkérdőjelezése, döntések tartalmának szabad megvitatása, az engedelmesség feltételekhez kötése stb.

A politika tehát ott kezdődik, ahol a vezetettekben kialakul az igény az engedelmesség feltételhez kötésére, a döntések tartalmának szabad megvitathatóságára és megvitatására, döntési és uralmi alternatívák megfogalmazására, a döntéshozókkal szembeni igények, követelések érvényesítését célzó szabad együttműködésre.
Egy társadalom hatalom általi vezetése önmagában még nem politika, de a vezetés része a politikának.

A politikáról alkotott definíciókat logikai szerkezetük alapján osztályozhatjuk:

1. Funkcionalista /irányítást hangsúlyozó/
2. Polisz-elvű /etimológiai és struktúralista/
3. Érdek-elvű
4. Hatalom-elvű

A politika alapvető rendeltetése az irányítás. A politológiai elemzés tárgya lehet minden közösség és társadalom a történelemben, amelyekben a társadalom irányítása és vezetése sajátos társadalmi tevékenységgé válik.
A politikát a görög poliszra vezethetjük vissza, korábbi időszakokban, fejletlenebb társadalmakban nem beszélhetünk politikáról, ez volt az első társadalomszerveződési mód, amelyben a társadalomirányítás sajátos arculatot öltött és politikává vált: közös ügyek közös megvitatásának, intézésének és a közügyek intézésében való részvételének gyakorlata.

A politika fogalma a görög polisz szóból származik.

Lényege:

1. A közösség egyenrangú tagjainak részvétele a közélet tartalmáról és irányáról folyó kollektív döntéshozatalban
2. Közreműködésük az irányítók és irányítottak közti szerepcserében
3. Mi a jó a közösség számára és hogyan érhető el.

A polisz-elvű értelmezésben a társadalomirányítás csak a politika egy lehetséges eleme. Lényege a vezetetteknek a döntések meghatározásában játszott szerepe. Itt van a polisz-elvű, etimológiai gyökerű elméletek korlátja.

Strukturalista: kifejlődik a magán és a köz ellentéte, amely át is hatja a köztevékenységet. A magán-köz ellentét megoldandó közügy és a társadalom tagjai a közügyeket a magánérdekeik szemüvegén keresztül látják. Ennek feltétele a magántulajdon kialakulása és megszilárdulása. A magántulajdonnal bíró egyén, aki tulajdona révén egzisztenciát teremt, és autonómiát élvez, már nem csak a közösség által létezik. Másokkal kooperációra kényszerül, kötelezettségei vannak a társadalommal szemben. Gondolkodását a magán és a közérdek kettőssége hatja át. A polisz működése erre a kettősségre alapul.

Az antik polisz nyomán minden olyan társadalmi egységben beszélhetünk politikáról, ahol a magán és a köz kettőssége megjelenik, és ezt áthatja az ebből eredő konfliktusok feloldásának követelménye.

Érdek-elvű: a politika nem más, mint az érdekeknek és akaratoknak a közhatalom általi érvényesítése. A közügyek gyakran elsődleges, kizárólagos a magánérdekkel szemben. Szinte elképzelhetetlen, hogy a politikai tevékenységet a közérdek vezérli. Lényege: az egymással konfliktusban álló érdekcsoportok közül a hatalmat gyakorló csoportok integrálják más csoportok érdekeit vagy más érdekcsoportokat a saját érdek végső soron való érvényesítésével. A közérdek ebben az esetben az eltérő és ütköző magán- vagy részérdekek eredője.

Aki politizál, azt magánérdeke ösztönzi, és a politika lényegi funkciója a magánérdekek közötti konfliktusok feloldása a hatalom által.

A hatalom-elvű politika az érdekek hatalom általi érvényesítésében a hatalmat s kevésbé az érdekeket tekinti lényegi mozzanatnak: a társadalom alapvető érdekkonfliktusai végső soron hatalmi harcba torkollanak, illetve a hatalom birtoklása már önmagában is önérdek lehet. A politika lényege nem más, mint harc a hatalomért.

HATALOM

A hatalom fogalmával nagyon sok helyen találkozhatunk: család, iskola, gazdasági és politikai élet stb. E hatalmaknak közös ismérvei vannak.

A hatalom egységes fogalmának több előfeltételnek kell eleget tennie:

• Legalább két szubjektumnak kell lennie: a hatalom a szubjektumok közötti viszonyban realizálódik.
• Kényszer és az erőszak eleme: elválaszthatatlan a hatalom fogalmától. A döntéshozó mindaddig nem tekinthető hatalomnak, amíg nem rendelkezik azzal a képességgel is, hogy szükség esetén erőszakkal, kényszerrel vagy azokkal való fenyegetéssel érvényt szerezzen döntésének. Azokban, akik felett hatalmat gyakorolnak, meg kell lennie az engedelmesség minimumának.
A kényszer tehát eleme a hatalomnak, de egy kényszerítő szubjektumot akkor tekintünk hatalmi szubjektumnak, ha reális a valószínűsége, hogy azok, akik felett hatalmat akar gyakorolni, engedelmeskedni is fognak. A „reális valószínűséggel” két fontos összefüggést fejezünk ki:
A „reális valószínűségnek” tapasztalaton vagy feltételezésen kell alapulnia.
A kényszerítés egy már kiadott parancsnak való engedelmességet feltételez, az engedelmességi készség egy, még ki nem adott parancsnak szól. Az előzetes engedelmi készség teszi a kényszerítés képességét hatalommá.

ELEMI DEFINÍCIÓ:

„A”-nak hatalma van, vagy hatalmi tényezőnek fogható fel, amennyiben rendelkezik azzal a képességgel, hogy elérje „B” azt tegye, vagy azt ne tegye, amit „A” akar és képes megtörni „B” ellenállását.
„A” és „B” bármilyen társadalmi szubjektumnak felfogható. Lehetnek egyének, csoportok, osztályok vagy államok.

1. „A” szubjektum, hatalmi szubjektum, mert kikövetkeztethető elvárása van „B” magatartását, cselekvését illetően.
2. „A” képes „B” akaratának megtörésére, tehát „A” képes „B”-re az akaratát rákényszeríteni, vagy olyan kényszerítő körülményeket teremteni, amelyek „B”-t a megkívánt viselkedésre késztetni.

Akkor is hatalmi szubjektumként kell „A”- felfognunk, ha „B” csak feltételezi, hogy ilyen akarat- és ellenállás-megtörő képességgel rendelkezik, illetve adott esetben élne is ezzel a képességével /fizikai kényszerítő eszközök, pszichikai kényszerítő eszközök, kényszert alkalmazó apparátus feletti rendelkezés/

Három különböző hatalmi logika:

1. „A” akarat és ellenállás-megtörő képességén van a hangsúly. „B”-vel itt nem foglalkozunk, de kikötjük, hogy ha bármilyen okból ellenállna „A” rendelkezik az ellenállás legyűrésének képességével.

2. Feltételezzük „A” akarat- és ellenállás-megtörő képességét, azt is, hogy „B” adott esetben hajlandó önként engedelmeskedni „A”-nak. Az önkéntesség kifejezi, hogy „B”-ben olyan motívum van, ami őt az „A” elvárása szerinti magatartásra ösztönzi. „A” rendelkezik akaratmegtörő képességgel, de a hatalom gyakorlása itt nem szükséges „B” önkéntes engedelmessége miatt.

Önkéntes engedelmesség: szabad akaratukból elfogadják a kényszer és erőszak alkalmazását, akár önmagukkal szemben is.

3. „A”-nak igénye van „B” engedelmességére, azonban nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy elvárásainak érvényt szerezzen „B” akarata ellenében és „B” tudatában van ennek. Mégis hajlandó „A” akaratának önként engedelmeskedni.

Oka sokféle lehet.

A hatalmi logikák lényege:

Akaratot érvényesítő, és az akaratot megtörő képesség:

A hatalom kifejezéssel a mások akaratát megtörő képességre vagy akaratunk másokkal szembeni érvényesítésére utalunk. Ha a hatalom fogalmát pontosítani akarjuk, ki kell hangsúlyozni a kényszer és erőszak elemét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a valóságban a hatalmat gyakorlók mindig csak kényszerítenék az alárendelteket. Céljuk, hogy engedelmességi készség alakuljon ki, a kényszer, erőszak, mint garancia szerepel csak.

Azokra a logikákra, ahol engedelmességi készség kimutatható, az autoritás fogalmát használjuk. Az engedelmességi készség az autoritás disztribútuma: nélküle a fogalom elképzelhetetlen. Az autoritás tehát egy általános megközelítésben vagy engedelmességi készséggel övezett hatalom, amely magába foglalhatja a kényszer és erőszak mozzanatát is, vagy egy olyan szubjektum, akinek az akaratának készek engedelmeskedni annak ellenére, hogy akaratát képes kényszerrel érvényesíteni.

Az autoritás és a kényszerítő hatalom közti különbség: megszállt Lengyelország: a német megszállók hatalmat gyakorolta, de hatalmuk a kényszerítő hatalom logikája szerint működött, nem volt elismert és önkényes. A lengyel emigráns kormány autoritás, mert a lengyel állampolgárok engedelmességi kényszere övezte bár az erőszak és a kényszer eszközét nem tudta érvényesíteni.

Autoritás: az engedelmességi készség csak tiszteletre vagy tekintélyre alapozódik.
Az engedelmességi készség okai alapján különbséget kell tenni, mert számos oka lehet. Pl.: érdek: (60-70-es évek Kádár rendszer) Jobban megéri számukra engedelmeskedni, mint ellenállást tanúsítani, még akkor is, ha valamilyen értékelv szerint nem tisztelik azokat, akik az életszínvonalat elfogadhatóvá teszik. Ez nem autoritás. Autoritássá válhat, ez a rendszer, ha az alapvető életszínvonal biztosítása érték, s ez vált ki tiszteletet, ami miatt engedelmességre méltónak tartják. Ezért a tiszteleten alapuló autoritást tekintélynek is nevezzük.

Létezhetnek olyan feladatok, amelyeket a társadalom valósnak ismer el. Ezért szükségét érzik, hogy a közös ügyekben olyan valakik döntsenek, akik a feladatok ellátása érdekében, a társadalom által elismert határokon belül akár kényszert vagy erőszakot is alkalmazhatnak. Ezek az elkülönült hivatalok közfeladatokat látnak el, ez a közhatalom. Hatalmukat a társadalom elismeri. A közhatalom bármely célból gyakorolhat nyomást a társadalomra anélkül, hogy a hatalom gyakorlója a társadalom által elismert közfunkciókat látna el. Akik erőszak vagy kényszer útján keresztül szerezték meg és gyakorolják a hatalmat, igyekeznek az állampolgárokban megteremteni az engedelmességi készséget. – megpróbálják betölteni azokat a funkciókat, amelyet az állampolgárok elvárnak a hatalom birtokosaitól, és ami miatt készek engedelmeskedni a hatalomnak.

Politikai hatalom:

A társadalom által elismert közfunkciókat kizárólagosan lát el, és kizárólagos joga a kényszer és erőszak alkalmazása.

  • Az a politikai hatalom, amely a társadalom által kényszermentesen elfogadott, vagy amelynek kész önként engedelmeskedni a társadalom az autoritás. A politikai hatalom természetes állapota az autoritás.
  • A politikai autoritásként működő hatalomnak a közösség tagjai hajlandóak engedelmeskedni akkor is, ha az őket képes akár kényszeríteni is, de akkor is, ha nem rendelkeznek a kényszerítés eszközével. Egy társadalmon belül a 3 hatalmi logika egyszerre is működhet csak más helyzetekben és más csoportokkal szemben.
  • Autoritásnak nevezzük a jogilag szabályozott, felhatalmazással gyakorolt hatalmat is.
  • A politikai hatalom gyakran jelenik meg döntések formájában. A hatalom lényege ebben a döntéshozatali és a döntést kikényszerítő képesség.

Döntések – tényleges és formális döntéshozók

Befolyás: befolyást gyakorolni valakire, több, mint hatással lenni rá. Feltételez egy képességet, mellyel a befolyásoló el tudja érni, hogy mások kényszermentesen változtassák meg értékelési módjukat, felfogásukat.
Lényege: másokban, saját akaratunknak megfelelő gondolatok keltése kényszer és erőszak nélkül. Eszközei: meggyőzés, ráhatás, ösztönzés, stb.

A befolyásolás során nyíltan megfogalmazzák a kívánt cselekvést, és megfelelő érveket sorakoztatnak fel mellette. A befolyásolt nincs abban a helyzetben, hogy ellenőrizze a befolyásoló állításait, mégis hitelt ad neki. Ahhoz, hogy a befolyásolás lehetősége tartós legyen, ezeknek az állításoknak a későbbiekben igazolódniuk kell.

Uralom: olyan hatalom, amit a kötelező akarat verbális kinyilvánítása jellemez.
Hatalomra kerülni: egy társadalmi szubjektum jutott hozzá azokhoz a kényszerítő eszközökhöz, amelyekkel döntéseinek érvényt szerezhet mások akarata ellenére is.
Uralomra kerülni: egy társadalmi szubjektum abba a helyzetbe került, hogy kizárólagos lehetősége van a társadalom tagjainak parancsot adni.

Megszerezni az uralmat: egy társadalmi szubjektum utasítást adhat a társadalom vezetését szolgáló szervezeteknek.
Uralkodó osztály: a feudális uralmi struktúrák leírásából származik. A feudális úrnak politikai és gazdasági hatalma is van. A modern uralkodó osztály kettévált: a gazdasági uralmat gyakorlók, nem feltétlenül gyakorlói a politikai uralomnak.

Önkéntes engedelmesség: az engedelmesség eseti jellegére utal és az engedelmeskedő eseti mérlegelésére.
Engedelmességi készség: készenléti állapot, egy olyan szubjektumnak való engedelmességre, amely tartósabb és fenntartásoktól mentes engedelmességi viszonyt igényel.

Legitimáció: általánosan a politikai rendszer, a hatalom, vagy az uralom elfogadottsága és/vagy igazolása.

Pontosabban: csak az a hatalom legitim, amelyet nem általában fogadnak el, hanem azért, mert törvényesnek vagy jogosnak tekintik.

Politológiai megközelítésben: a hatalom igazolása során a hatalmat a jogosság és törvényesség értékelési elvének feleltetjük meg.
Gyakorolhatnak hatalmat úgy, hogy a hatalom igazolt, mert igazságosnak ismerik el alárendeltnek, de nem legitim, mert nem ismerik el egyben törvényesnek vagy jogosnak is. Engedelmességi készség alakulhat ki a hatalom iránt, amiről elmondhatjuk: nem legitim, de elfogadott.

A magyarázat útján történő elfogadtatásnak három stratégiája van:

  • igazolás,
  • legitimálás,
  •  racionalizálás.

Racionalizálás: olyan típusú magyarázat, amely ok-okozati összefüggésekre hivatkozik, és természetesen feltételezi azt, hogy az elfogadó fél számára fontos az oksági összefüggések ismerete.

Politikai legitimitás: a jognak való megfelelés egy szubjektív aktus, az elismerés eredménye: elismerjük jogosnak, azáltal pedig magunkra nézve kötelezőnek. Lényege az önkéntes engedelmesség, és engedelmességi készség olyan társadalmi viszonylatokban, ahol a jogi szabályozottság elfogadott. Az önkéntes engedelmességnek a jogból kell származnia, nem lehet kikényszeríteni.
Ott van értelme, ahol a hatalom alárendeltjei nem egyszerűen csak engedelmeskednek, hanem kialakult bennük egy felfogás az engedelmességre méltó hatalomról, uralomjogosságáról és jogi feltételeiről.
Legális, de nem elfogadott vagy nem legitimhatalom: pl.: Hitler és a náci rendszer. A nácik törvényesen kerültek hatalomra, de a hatalmat az értékek lábbal tiprásával gyakorolták.

A legitimáció szakpolitológiai értelmezése: a legitimitás alatt csak a törvényesnek/jogosnak való elismerést értjük, az adott társadalom valóságos jogrendjét, jogszabályait és az alárendeltek szubjektív jogtudatát, jogérzetét és jogi képzeteit kell kiindulópontnak vennünk, nem pedig saját értékeinket.

Legitimácós válság: ha az alárendeltek arra a meggyőződésre jutnak, hogy a hatalom birtokosainak nincs joguk a hatalom birtoklására.

A politikai rendszer

Rendszer:

  • részekből álló egész
  • elkülönül a környezetétől, viszonylag zárt
  • a rendszer és környezete hatnak egymásra
  • a rendszeren belüli rendszerképződmény az alrendszer

A rendszer és részei egymás vagy a rendszer egésze számára feladatokat látnak el.

Egy társadalom is rendszernek tekinthető. A társadalom tagjai és csoportjai között sajátos viszonyok alakulnak ki. Egy társadalom megköveteli bizonyos funkciók ellátását, erre sajátos tevékenységformák alakulnak ki, pl.: földművelés, kézművesség, jogalkotás, stb. Minél fejletlenebb egy társadalom, annál minimálisabb a tevékenységek megosztása, közös tevékenységgel látják el a társadalmi funkciókat. Egy modern társadalomban elkülönült csoportok végzik az ilyen feladatokat, ezt funkcionális differenciálódásnak nevezzük (embercsoportok közti tevékenység-megosztás). /professzionalizmus, professzionális politikusok)

A modern társadalmakban a funkcionális és szerepdifferenciáció eredményeképpen sajátos társadalmi tevékenységet magába záró társadalmi szférák alakulnak ki. A szférákon belül egységes és csak a szférára érvényes értékelési szempontok alakulnak ki, melyek kettős jelleget öltenek: tudomány: igaz/hamis, a jog: jogos/jogtalan, gazdaság: ráfizetéses/rentábilis. A kettős értékszempontokat értékduáloknak vagy bináris kódoknak nevezik.

A modern politikai rendszer alapelemei: állam és a politikai közösség
Politikai közösségnek az érdektagolt társadalmak azon csoportját nevezzük, amelyek, azokat foglalja magába, akiknek politikai jogosítványai vannak.

Politikai rendszerről annak függvényében beszélhetünk, hogy milyen mértékű az államhatalom szervezeti – intézményi differenciálódása, a rendszerben van-e funkciójuk a hatalmi törekvésekkel és érdekekkel összefüggő tranzakciók lebonyolítására hivatott nem államhatalmi politikai szervezeteknek.

A politikai rendszer elsősorban szervezetek, intézmények, és azok normáinak rendszerét jelenti. A politikai rendszer elemei még a politikai magatartások, politikai kultúrák, ideológiák, politikai közösségek. Minden elem összefügg, egymásra hatással van, és sajátos funkciót lát el.

A politikai rendszert a környezetből állandó kihívások érik, amire válaszokat kell adni. A politikai rendszer környezete: nemzetközi környezet, ökológiai környezet és a társadalomnak a politikai rendszeren kívüli része.
A politikai rendszerek szelektálják a kihívásokat: azonnal reagálnak rá, közvetve vagy eldönthetik, hogy reagáljanak-e rá. Ezért a politikai rendszer = nyitott rendszer.

A politikai rendszernek 4 fontos szakasza van:

  1. Becsatornázás: a kihívások ingerhatások, megoldandó feladatok, eldöntendő kérdések, kielégítendő igények politikai rendszerbe jutása jelenti. Ebben a folyamatban mindig feszültség van az igények megjelenítése és elfogadása között.
  2. Átalakítás: a feszültség feloldása, a döntési alternatívák kidolgozása, prioritások kialakulása
  3. Kibocsátás: a döntések, törvények, normák, elvárások, akaratok közreadásában formalizálódik.
  4. Visszacsatolás

Legalapvetőbb össztársadalmi funkciók:

1. Alkalmazkodás: a társadalom alkalmazkodása a természeti és más társadalmak alkotta környezethez. Ez a környezet lehetőség szerinti átalakítását és a társadalom belső állagának átalakítását jelenti. Az alkalmazkodás elsősorban a társadalom fizikai fenntartását szolgálja ezért leginkább a gazdaságban jelentkezik.

2. Célkitűzés és célelérés: a politikai rendszer elsődleges funkciója a célmeghatározó, célkitűző funkció. A célkitűzéshez szorosan kapcsolódik a döntések végrehajtásának és a cél elérés megszervezésének funkciója.

3. Integráció: a társadalom tagjai és csoportjai közötti kötődések és összetartó erő fenntartása és erősítése. Az integráció a közösre, a közösségre apellál. Feladata a társadalom belső ellentéteinek ellensúlyozása, a konfliktusoktól független működtetése. Alapelve a szolidaritás. Ezt a feladatot látja el jog, erkölcs, szokások, kulturális minták kollektivitás, stb.

4. Minta-fenntartás: tudások, kulturális minták, értékek és normák megőrzése és átadása, valamint megőrzendő minták, tudások teremtése. Eszköze a szocializáció. Színtere a mindennapi élet érintkezési viszonyai: rokonság, baráti kör stb.
Specifikusan politikai funkciók: politikailag reveláns érdektörekvések, vélemények becsatornázása, döntési javaslatokká és alternatívákká alakítása, stb.

Ezeket a funkciókat az állami-közhatalmi és nem állami szervezetek egyaránt ellátják. Ezek másodlagos, szekunder funkciói a politikai rendszernek. Közvetlenül kapcsolódik a többi, össztársadalmi funkciót ellátó szférához.

Néhány szekunder funkció:

  • adó, jövedelem, vámpolitika stb. A gazdaság alrendszere el tudja látni a társadalom számára az adaptációs funkciót.
  • A politikai és társadalmi hagyományok ápolása, a politikai szereplők nyilvános tettei és megnyilatkozásai stb. a társadalom integrációjában működnek közre.
  • A mintafenntartásban: szocializáció, szocializációs feladatok irányítása, a politikai és társadalmi kultúra átadása.
  • A politikai rendszernek rendelkeznie kell bizonyos képességekkel ahhoz, hogy működhessen. Képesnek kell lennie erőforrásokat szerezni, elosztani a javakat, érvényesíteni a politikai vezetés érdekeit.
  • A politikai rendszer legfontosabb összetevőjévé a hatalom és a hatalmi viszonyok válnak: a politikai rendszer összekötő, „cementáló” eleme a politikai hatalom. Ha a hatalom monopóliumát a társadalom tagjai törvényesnek, jogosnak ismerik el, a hatalom és az erőszak legitim monopóliuma alakul ki.

Kormány-ellenzék kettős kialakulása:

A modern társadalmak korai korszakában a politika világa egy átfogó politikai-közigazgatási jogi komplexumból állt. A jogi szervek működésére a politikai akarat rányomta a bélyegét. A legitim erőszak szerveit felhasználták a politikai ellenfelekkel szembeni küzdelemben. Ennek differenciálódása vezetett el a mai értelemben vett politikai rendszer kialakulásához. A politikai akaratot jogszabályi formákban kezdték bevinni a közigazgatásba. A jogsértéseket jogi úton orvosolják, az erőszak-szervezeteket kivonták a politikai harcokból, tevékenységüket jogilag szabályozzák.

Megszűnik a jogalkalmazás kiszolgáltatottsága a hatalmi-politikai akaratoknak. A politikának a közigazgatás, a jog és az erőszakszervezetek felőli lezáródásával párhuzamosan a politikai hatalom egyre inkább alternatívvá válik: egyre több párt, csoport, szervezet versenghet a hatalomért, egyre szélesebb rétegek jutnak választójoghoz. A hatalomért folytatott verseny a szavazatokra törekvéssel párosul, és periodikus. A hatalom folyamatos alternativitása kitermeli a kormány-ellenzék kettősséget.

A kormány-ellenzék kettősségből alakul ki a politikai rendszer értékduálja. /kormányra kerülni / ellenzékben maradni/. Az értékduál variánsait mindenek előtt a hatalomra esélyes pártok és politikusok választhatják. Az esélytelen pártok az ellenzékinek lenni/kormánypártinak lenni értékduálra módosul.

Ez a differenciálódás azonban nem vezet el minden társadalomban a versengő pártrendszerekhez. Ahol a politika többé-kevésbé lehatárolódik a sajátos logika szerint működő egyéb szférák irányába, de a többpártrendszer működése még nem teszi lehetővé az ellenzék hatalomra kerülését, az értékduálnak csak kezdetleges logikája fejlődik ki: hatalmon lenni vagy nem, lenni hatalmon.
A modern demokráciák többpártrendszereiben sem csak az értékduálokban foglaltak lehetnek szelekciós elvek, de ezek alapvetően meghatározzák a taktikát. Az alternatív értékduálok mellett két szelekciós elvet alkalmaznak még az alternatívák mérlegelésekor:

Egzisztenciális elv:

A hivatásos (professzionális) politikus a politizáláshoz ért és abból él meg. Amikor cselekszik vagy dönt, tekintettel kell lennie saját egzisztenciális érdekeire is. Ez a függés a pártpolitika uralkodóvá válásával növekedett meg.

A laikusok szemszögéből nézve ennek pozitív és negatív oldala van: ha a politikus megélhetése a politizáláson múlik, az alternatívák közül egzisztenciális szelekció szerint választ. Amennyiben nem kötődik egzisztenciálisan a közösség sorsához, az egzisztenciális szelekció már nem biztos, hogy kielégítő a társadalom számára.
Az egzisztenciális függés miatt a politikai alrendszer egzisztenciális szelekciós elve a gazdasági rendszer értékduáljára hasonlít. Nem rentábilis egy témával foglalkozni, ha az csökkentené a politikai népszerűséget.

Technokratikus szelekciós elv: Szakértelmet várunk el egy politikustól, ha a politikai döntés más társadalmi szférára vonatkozik. Igény a szakértő kormányra, ne a politikusok, hanem a szakértők határozzák mag a politikai döntéseket. A technokratikus szelekciós elv a jogi vagy a tudományos alrendszer értékduáljára hasonlít.

A pártpolitikai stratégiák nagyon is ütközhetnek a szakszerűség szempontjaival és a politikusok magánérdekeivel.

Politikai rezsim: a hangsúly a kormányzati intézményeket tartósan kézben tartó hatalmi és uralmi csoporton van. Nem szokás demokratikus szisztémára alkalmazni. A hatalmat kizárólagosan gyakorlók személyi és szervezeti láncolata képezi a politikai rendszeren belül a rezsimet. Komoly szerepe van a személyi összefüggéseknek. A rezsim kifejezés használatával az uralkodó elemek a politikai rendszeren belül elkülönült együttesét hangsúlyozzuk.

Politikai osztály és a politikai elit

A politikai osztály:

Feudális rendszerek: politikai jogosítványai azoknak voltak, akik magántulajdonnal rendelkeztek vagy beleszülettek ebbe a társadalmi csoportba. Ők politikai osztályt lépeztek. Akiknek a politikai osztályon belül tényleges esélyük és lehetőségük volt a politikai – kormányzati pozíciók betöltésére vagy politikai akaratukat képesek voltak pozíciók birtoklása nélkül is érvényesíteni, politikai elitet alkottak.

Kapitalista társadalom: a magántulajdon és a politikai hatalom szétválnak egymástól, aki magántulajdonos annak nincs feltétlenül politikai jogosítványa, bár megfelelő vagyon és műveltség megszerzésével, a politikai jogokkal rendelkezők közé lehetett kerülni. Itt is megjelenik a politikai osztály és annak szűkebb köre a politikai elit, akiknek tényleges esélyük van a politikai-kormányzati pozíciók betöltésére vagy politikai akaratukat képesek pozíciók birtoklása nélkül is érvényesíteni.

Uralkodó osztály:

hagyományosan a tőkés magántulajdonosokra szokták alkalmazni, akik a termelési eszközök tulajdonosai és bérmunkásokat alkalmaznak.
Tágabb értelemben: minden olyan osztály, uralkodó osztály, amely abban a helyzetben van, hogy a fennálló uralmi rendszer segítségével az érdekeit más társadalmi csoportok ellenében tartósan érvényesítse.

A tőkével rendelkező magántulajdonos-befektető is úr üzemen belül, de nem rendelkezik közhatalmi jogosítványokkal. Nem magántulajdona révén és nem az üzemében rendelkezik azokkal, politikai jogait, ha vannak, nem tőkés, hanem citoyen mivoltában gyakorolja.

Politikai osztály az abszolutista rendszerből származó hivatali apparátus, az arisztokrácia. A kommunista rendszer is kitermelt egy sajátos politikai osztályt. A kommunista párt a politikai hatalom kizárólagos birtokosának nyilvánította magát és hatalmát akár erőszakkal is, fenntartotta. Az állami és közigazgatási szerveket a pártszervek alá rendelték. A kormányzati és politikai pozíciókat gyakran az államélet egészét uraló párt tartja kézben. A kommunista pártfunkcionáriusok szintén politikai osztállyá váltak.

Politikai osztály kialakulhat pártelitekből, pártapparátusokból, állami tisztviselőkből, és egyéb politikai intézmények vezetőiből. Osztállyá válásuk első jele, ha a pártok vagy azoknak csúcsszervezetei megszabják a feltételeket az állampolgárok politikában való részvételére.

A politikai osztályba beletartoznak a politikai és pártvezetők, a szakértők, szaktanácsadók a szóvivők és a politikai propaganda szervezői.

Elitek:

A politikai osztályon belül elkülönülő elitcsoportokat a közös érdeknél szorosabb kapocs fűzi össze: származás, iskolai végzettség stb. Jellemző rájuk a „mi-tudat, az elit-tudat és az öntudatosság, kötelességtudat, stb. Az elitek tagjai birtokolhatnak formális pozíciókat, de ezek nélkül is képesek befolyásolni a politikai döntéseket. Az elitcsoportok maguk is tagoltak, élükön általában olyanok állnak, akik széles társadalmi elismertségnek, tiszteletnek örvendenek.

Az elitek szerepének értékelése:

1. Az állampolgárok többsége nem rendelkezik megfelelő képességekkel az aktív politizáláshoz, vagy nem érdeklődnek iránta.
2. Az elitek eleve érdekeltek uralmi helyzetük fenntartásához, az állampolgárok kiszorítására a politikából: az elitcsoportok zártak és egységesek, képesek manipulálni a népet, elfogadtatni a döntéseket és olyan intézményrendszert működtetnek (iskolák) amellyel újra termelik az elitek és nem elitek közti egyenlőtlenségeket.
3. Elitista elmélet: A tömeg műveletlen, manipulálható, az érzelem vezérli és nem az értelem, ezért a nekik juttatott politikai jogok veszélyeztethetik a társadalom normális életét ezért vezetésre szorulnak, a művelt, racionális, vezetésre képes elitek irányítása alatt kell állniuk.

Az alsóbb néposztályok elitellenes beállítódásából táplálkozik a populizmus eszméje és értékrendje. Szívesen használják a populizmust az egymással harcoló elitcsoportok is, hogy a nép támogatását megszerezzék.

Folytatás: Politológia II. rész


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Neológusok és ortológusok

Amikor a nyelvújítási harcról esik szó, két táborról szokás beszélni:...

Close