XVIII. századi magyar gazdaság

Gazdasági helyzetkép a XVIII. század elején

A törökök kiűzését és a Rákóczi-szabadságharc lezárását követően óriási gazdasági szintkülönbség volt tapasztalható a volt Hódoltság, ill. a Habsburg-uralom alatt álló területek között. A XVIII. században is a mezőgazdaság volt a legfontosabb ágazat, amely jelentősen fejlődött e korszakban. Az előrelépés azonban mást jelentett Nyugat-Magyarországon, és mást az Alföldön. A volt királyi Magyarország területén, a Dunántúlon a növénytermesztésben már eleve a háromnyomásos gazdálkodási rendszer uralkodott.

A fejlődést a század végére megjelenő kapásnövények (kukorica, burgonya, dohány) jelentették, melyek jelentős szerepet játszottak az éhínség visszaszorításában. Az állattartásban előretört az istállózás, s új fajták is megjelentek (merino juh). Másféle fejlődés jellemezte a volt hódoltság területét. Az alföldi területeken eleinte a talajváltó, esetenként gyűjtögető gazdálkodás és rideg (külterjes) állattartás (szarvasmarha, juh) volt jellemző. Nagy előrelépést jelentett a földművelés újbóli megjelenése. A földbőség következtében egy évszázad alatt a talajváltó rendszertől a két- és háromnyomásos gazdálkodásra váltottak. Fontos ágazat volt a szőlőtermesztés, szinte minden településnek volt saját szőlője. A szőlő sok ráfordítást igényelt , így elsősorban a jobbágyok telepítettek tőkéket.

A kisszámú népesség és a tőkehiány következtében a XVIII. században az egész országban a céhek voltak jellemzőek. Az akkori kereskedelmi piac rendkívül szűk volt mert a parasztság eszközei és használati tárgyai jelentős részét maga állította elő. Az előrelépést az iparosok számának növekedése mutatta (míg a század elején a kézművesek száma 5-6000 volt, addig ez a szám a század végére 100-150 000-re nőtt). A hódoltsági területeken városok tucatjai tűntek el így a céhek ismételt megjelenése is fejlődést jelentett.

Magyarország gazdag ásványkincs készletei következtében a XVIII. században is jelentős volt a bányászat. A bányászatban problémákat okozott a víz kiszivattyúzása ezért a legkorszerűbb gépeket alkalmazták. A nemesfém bányászat szerepe csökkent, de megnőtt a réz és a vas szerepe, és megnyitották az első szénbányákat is. A manufaktúrák kis arányban voltak jelen Magyarországon. De a legnagyobb számban a textil-és kerámiaiparban jött létre. Sokszor csak az uralkodó család ellátását szolgálták.

Közvetlenül a kereskedők és a fogyasztók között zajlott a belső áruforgalom a vásárokon. A legjelentősebbek az országos vásárok voltak, ahol a parasztok és kézművesek személyesen árulták termékeiket. A népesség és a települések számának növekedésével a belkereskedelem forgalma nőtt a század folyamán. A gazdaság folyamatos stabilizálódásával együtt bővült az ország külkereskedelmi forgalma. A kereskedők a század közepéig túlnyomórészt örmények, szerbek, görögök voltak, akiket a század második felében fokozatosan felváltott a zsidóság. A kivitel alapvetően mezőgazdasági termékekből (élőállat, bor, gabona, dohány, gyapjú) és nyersanyagokból (fémek) állt, míg a behozatal iparcikkekből. Az ország külkereskedelme döntően az osztrák örökös tartományokkal bonyolódott le. A magyar külkereskedelmi mérleg a korszakban alapvetően pozitív volt.

A közlekedés fejlesztése alapvető fontosságú kérdés volt a hadsereg, a posta, az áruszállítás szempontjából. Mind a kormányzat, mind a megyék igyekeztek javítani a siralmas helyzeten. A szárazföldi közlekedés fejlesztése érdekében szélesítették a földutakat , új hidakat és vízelvezető csatornákat építettek szerte az országban. Mivel a XVIII. században is csak vízi úton lehetett nagy tömegű árút szállítani, komoly tervek születtek a folyókat összekötő csatornák építésérre de ezeket a terveket nem valósították meg. Az utak helyzetével a helytartótanács is foglalkozott.  A kormány csökkenteni kívánta a vámhelyek számát , azonban a vámokból fedezték az utak, hidak,révek karbantartását. Ezért a belső vámok csökkentése és a közlekedés fejlesztése nem mehetett egyidejűleg végbe. Jelentősebb építkezés volt a Száva völgyét az adriai tengerparttal összekötő út megépítése.

A kastélyban élő arisztokrácia és a vályog viskóban élő zsellérek (földtulajdonnal nem rendelkező jobbágy) életmódja között óriási volt a különbség. Mégis számos tényező egyformán határozta meg életünket. A XVIII. századi lakosság ki volt téve a járványok pusztításának (pestis, tüdőbaj, vérhas,himlők).