Tatárjárás

Tatárjárás

IV. Béla politikája a tatárjárás előtt

IV. Béla (1235-1270) mikor átvette az ország irányítását, legfőbb célja a III. Béla korabeli birtokrendszer visszaállítása volt. Felülvizsgáltatta a korábbi birtokadományokat. A királyi tekintély növelése érdekében felrúgott korábbi hagyományokat. A királyi tanácsban elégettette a bárók székeit, így a főpapok és a hercegek kivételével senki nem ülhetett le a király jelenlétében. Intézkedései ellenérzést váltottak ki a vezetőrétegben, amit még fokozott azzal, hogy birtokokat egyáltalán nem adományozott. Látva az ellenállást, a birtokvisszavételeket leállította.

A kelet-európai tatár hódításokról 1236-ban Julianus barát tájékoztatta az uralkodót. IV. Béla a tatárok elől menekülő Kötöny kun király 40000 emberével együtt befogadta az országba. A kunok vállalták a kereszténység felvételét. A király támaszt remélt a kunoktól a tatárok és a bárók ellen. A kunok betelepítése tovább mélyítette a király és az alattvalók közötti ellentétet. A bárók féltek attól, hogy a király ellenük használja majd a kunokat, a közép- és alsó réteg elítélte a kunok szokásait (pogányság, nőrablás, földmagántulajdon el nem ismerése).

Tatárjárás (1241-42)

A közelgő veszély nagyságára a király csak Kijev eleste után döbbent rá. Körülhordoztatta a véres kardot, ezzel harcba szólítva a bárókat, servienseket, várjobbágyokat. A tatárok a Vereckei-hágónál betörtek az országba elsöpörve a magyar védelmet. Az ország külső segítség nélkül, saját erejéből szállt szembe az ellenséggel. A nép a kunoktól tartva meggyilkoltatta Kötöny királyt és kíséretét, ennek hatására a kunok elhagyták hazánkat. Ezek után magunkra maradtunk a tatárokkal szemben. A tatár előőrsök a magyar fősereg elől visszavonultak. A döntő küzdelemre 1241. április 11-én Muhinál került sor, ahol a magyar csapatok döntő vereséget szenvedtek. A király el tudott menekülni, azonban az ország vezető rétege jelentősen megfogyatkozott a csata következtében.

Béla nyugat felé menekült, a dalmáciai Trau várában húzódott meg. A tatárok berendezkedtek az országban, behajtották az adókat és raboltak. A tél beállta után átkeltek a Dunán. Mindenáron kézre akarták keríteni a szökött uralkodót, hogy behódoltassák, de ez nem sikerült. Szervezett ellenállással nem találkoztak, de a kővárak ellenálltak. 1242 márciusában a tatárok nagy pusztítással és foglyokat ejtve váratlanul kivonultak az országból. A kivonulásnak több feltételezett oka is lehetett.

A tatárjárás hatalmas emberveszteséggel járt. A pusztítás mértékét 50-20 %-ra becsülték. A veszteségek nem egyformán érintették az ország területét. A seregek útvonalában, a folyóvölgyekben nagyobb volt, mint a félreeső hegyvidékeken. Mivel a magyarság főleg az alföldeket és a folyóvölgyeket lakta, főleg őket érintette a pusztítás, így megváltozott a népesség etnikai összetétele. A veszteségeket főleg a bevándorlás pótolta. IV. Béla visszahívta a kunokat. Betelepültek jászok, vlachok, lengyelek, csehek, azonban az ország lakosságának 70-80 %-át továbbra is magyarok alkották.

Tatárjárás után

IV. Béla lemondott a királyi birtokállomány visszaállításáról. Jelentős adományokat tett, melyeket katonaállításhoz és várépítéshez kötött. Ő maga is számos várat építtetett (Buda, Visegrád, Sárospatak). Tömeges várépítés indult el. Számos településnek adott városi rangot, melyek így fallal vehették körbe magukat. Külpolitikájában békés szövetségi viszonyra törekedett Haliccsal és Lengyelországgal.