1848 legtöbbet a Habsburg Birodalom népeinek, s ezen belül Magyarországnak jelentette, mert itt a forradalom egyik célja az úrbéli viszonyok megszüntetése volt, és ezt maradéktalanul meg is valósította. Restaurációra- a népfelség elvének erős korlátozásával- itt is sor került. A nemzeti kérdést és a polgári szabadságjogok mikéntjét itt is fölülről, 1848 főszereplőinek, a tömegeknek kizárásával rendezik.

 

Anglia mint saját nemzetgazdaságát kívánta megszervezni a világpiacot, s benne Európát, de végül is Európa gyors iparosodását indította el, többé-kevésbé piacvédő nemzetgazdaságok sorát hívta életre. A francia forradalom megteremtette az egy és oszthatatlan nemzetállamot –s mintájává vált archaikus birodalmaknak is. Létrejött az egységes olasz és német állam, a magyar-osztrák kiegyezés végre nyugodt feltételeket biztosított a gazdasági fejlődés számára, Franciaországban a katonai vereséggel együtt is megszilárdult Európa első centralizált (és nagy kiterjedésű) köztársasága. A XIX. század második fele a nemzetállamok virágkora. Az 1850-es évektől az ipar, a technika, a tudomány fejlődése, a városiasodás minden eddiginél gyorsabb üteművé vált. A vas hihetetlen mennyiségben áradt szét az egész világban. Visszavonhatatlanná vált a pénz, a nyersanyag, az áruk, az emberi tudás, a tőke világméretű piacának a létezése. A vasutak és a tenger alatti kábelek átfogták a földrészeket. A technika behatolt az otthonokba, átalakítva az emberek életét. Az ipari termékek rohamosan növekedő mennyiségét a munkások egyre nagyobb tömegei állították elő. A sűrűn lakott iparvidékeken, a nagyvárosok ipari negyedeiben az iparban foglalkoztatottak sokasága élt együtt. Az ipari forradalom korai szakaszában, a korlátlan szabad verseny viszonyai között a munkabér is a kereslet és kínálat rideg törvényei szerint alakult, fittyet hányva mind a keresztény erkölcsöknek, mind a fölvilágosodás humanizmusának.

 

A XIX. század második felétől Lotaringiában, a Ruhr-vidéken, a belga Vallóniában mind nagyobb foltokban tűnt el a természet zöld színe. A később festők által is fölfedezett “ipari táj”, a gyárkémények füstje már nem csak Anglia vidékeit rajzolta feketére. Az ipari forradalom kiterjedt az egész kontinensre. A gazdasági növekedésnek, a gazdasági hatalomnak alapja a nehézipar lett. A gazdaság szerkezete is átalakult. A kisműhelyek helyét a gyárak, a kereskedők szerepét a bankok vették át. Az öntött vagy kovácsolt vasat fokozatosabban a rugalmasabb, szilárdabb és olcsóbb acél váltotta föl. A tömeges acéltermelés megteremtése már tudatos kísérletezés, a tudomány hasznosításának eredménye volt.

 

A természettudományok és a technika új kapcsolata

Már a század derekán megfigyelhetjük, hogy a tudomány új fölfedezései és az ipari technikai változásai ugyanabban az időben és ugyanazokon a helyeken bukkannak föl. (Kezdetben Angliában és Franciaországban. A század második felében a tudományosság súlypontja Németországba helyeződött át.) Természetesen még sokáig a technika ösztönzi a tudományt. A század második felétől számos új tudományos felismerés új iparágak alapjává vált. Az elektromágnesen indukció felfedezése (Faraday) a generátorok és villanymotorok megszerkesztéséhez vezetett. Hertz kísérletileg igazolta az elektromágnesen hullámok létezését – és megvetette a rádiótechnika alapját. Az erőművek és távvezetékek építése hatalmas tőkéket igényeltek. A villamos ipart kezdettől fogva az egyedülálló, monopolisztikus vállalkozások jellemezték.

A kémia új korszakát az anyagok molekuláris-atomos szerkezetének felismerése alapozta meg. Tudatosan állítottak elő új anyagokat, köztük szerves vegyületeket is, megdöntve az életerő-elméletet, mely szerint szerves anyagok csak élő szervezetben keletkezhetnek. A század végén már van műanyaggyártás. Kidolgozták az ammónia előállításának ipari módszereit. A benzinmotorok térhódításával megnőtt a kőolaj lepárlásának jelentősége. Kialakult a petrolkémia.

A biológiában a legdrámaibb változást hozó eredmény a fejlődés gondolatának terjedése volt. Charles Darwin “A fajok eredete természetes kiválasztódás útján” című művében (1859) bebizonyította, hogy a fajok változékonyak, és jelen gazdaságuk hosszú fejlődés eredménye, melynek során mindig a legéletrevalóbbak maradnak fenn. Mendel-Darwinnal csaknem egy időben- kimutatta bizonyos tulajdonságok szabályszerű öröklődését, és magyarázatára megalkotta a génelméletet.

 

Az ipari forradalom kiterjedése egész Európára nem a születések számát növelte, hanem a halandóságot csökkentette. Bár a munkások létbizonytalansága nem szűnt meg, és a városi nyomortanyák a halandóság új okaivá váltak, éppen a tömegtermelés következtében a reálbérek növekedtek. Az emberek jobban és célszerűbben táplálkoztak. Az orvostudomány nagy eredményei, a magyar Semmelweis, a francia Pasteur, a német Koch felfedezései, az antiszepszis, és a védőoltások kidolgozása megfékezte a járványokat.

 

Filozófia

A gondolkodók jó része a felvilágosodás kora óta töretlenül hitt a fejlődésben és az emberi értelemnek, a rációnak a világot földolgozó lehetőségeiben. A XIX. század – többek között- a tudomány és a technika diadalútja. Nem véletlen tehát, hogy a XIX. század második felének egyik legnagyobb hatású filozófiai áramlata, a pozitivizmus (megalapítója a francia Auguste Comte (1798-1867) az egyén és a társadalom problémáinak megoldását a tudomány és a technika haladásától várta, és legfőbb támaszát a tényekben kereste. A tapasztalatra építő pozitivisták arra törekedtek, hogy fölülemelkedjenek a materializmus és idealizmus – szerintük üres spekuláción alapuló – ellentétén. Úgy gondolták, hogy a világegyetem és Isten egyaránt befogadható a matematikailag leírható tudásba. Végül egyesek primitív természettudományos materializmushoz jutottak. Egy hírhedt meghatározás szerint a gondolat viszonya az agyhoz ugyanolyan, mint az epéé a májhoz vagy a vizeleté a veséhez. Comte pozitivizmusából indult ki az angol John Stuart Mill (1806-1873), a liberális demokrácia propagátora. Mill új értelmezést adott Bentham ún. hasznossági elvének (utilitarizmus). Bentham nyomán vallotta például Kossuth Lajos, hogy a politikai-jogi intézmények létjogosultsága (hasznossága) attól függ, mennyiben mozdítják elő a lehető legtöbb ember lehető legnagyobb boldogságát. Mill szerint azonban a boldogság nem vezethető vissza természetes, fizikai örömökre, hanem a személyiség teljes függetlensége (individualizmusa) a boldogság legfőbb forrása. Az ellentmondás viszont így kiküszöbölhetetlennek tűnt az egyén és közösség, az egyéni ítélet és a közvélemény között.

Más gondolkodók – a pozitivistákkal szemben – úgy vélték, hogy az alkotó személyiség, a büszke polgár a modern időkben az olajozott gépezet fogaskerekévé vagy egy áttekinthetetlen káosz ide-oda csapódó száműzöttjévé lett. A világot irracionálisnak, azaz zűrzavarosnak, ésszerűtlennek és megismerhetetlennek látták. Egyik első jelentős képviselőjük, Arthur Schopenhauer (1788-1860) mélységesen pesszimista. Schopenhauer szerint a közönséges ember saját akaratának foglya. A világ sem más, mint az akarat megtestesülése. Az akaratból, tehát a világ lényegéből fakad a testi-lelki nyomor, a szenvedés. A boldog élet –mint mondja- egy koldus álma. Boldogok csak úgy lehetünk, ha megszabadulunk az akarattól, ez azonban csak az öncélúan alkotó zseninek vagy a szentnek sikerülhet.

Schopenhauerből indult ki az egyik legnagyobb hatású rációellenes (vagy irracionista) filozófus, a német Frederich Nietze (1844-1900), ő azonban Schopenhauerrel ellentétben – hangsúlyozottan optimista. Alapgondolata az, hogy az örökölt racionális és erkölcsi értékrend kiüresedett. A hagyományos erkölcs: tömegerkölcs, szolgaerkölcs. Új értékeket csak maga az ember adhat önmagának, erre azonban csupán a “felsőbbrendű” ember képes. A “felsőbbrendű ember” az értékteremtő ember, Isten emberi megfelelője, az, amivé az embernek történetileg válnia kell.

 

Művészetek

A technika új lehetőségeket nyújtott a műalkotások sokszorosításához. (Ebben az irodalmi alkotások jártak az élen, voltaképpen már fél évszázada mindenki számára elérhetővé váltak.) A nagy lehetőségek azonban veszélyeket is hordoztak: a kultúra is profithordozó árucikké vált. Jelentős alkotók nyomorogtak, ügyes mesteremberek nagy vagyonokat kerestek. De a technika, a nagyüzemi munka, az ipari táj az igazi művészet formájában, témáiban és mondanivalójában is egyre maradandóbb változásokat hozott. Az akadémizmus a szobrászatban tartotta legszívósabban magát. Rodin részben a francia festészet hatására alakított ki új művészeti eszközöket. Közismert Gondolkodója a kifejezés erejét (expresszivitás), a Danaide a festői hatások alkalmazását szemlélteti.

 

A szecesszió, vagy “új művészet” valamennyi művészeti ágat átfogó stílust akart teremteni, mely szakít a naturalizmussal, a történelmi stílusok utánzásával. A szecessziót dekoratív hatáskeltés, hullámzó vonalvezetés, a keleties és népi motívumok fölhasználása jellemezte.

Az új írónemzedék elfordult a romantika szárnyalásától, a realizmust dicsőítette, és bízott a tudományokban. Igaz, a romantika megálmodta hősöket nehéz is lett volna fölfedezni az ipar és a tőzsde új lovagjaiban. A század végén a naturalisták (Zola) egyenesen a tudomány módszereit kívánták alkalmazni a valóság művészi föltárásában. Döbbenetes eredményekre jutottak. Az igazi irodalom a lázadás állapotában volt. Más módon, de tagadást fejezett ki a szimbolista költők zárt, nehezen megközelíthető világa, és később Apollinaire meghökkentő újítása, a “szürrealizmus” is.

A zenei élet központjában az opera állott, melynek eszköztárát a német Wagner nagy hatású életműve gazdagította, Verdi Wagnertől idegenkedve teljesítette ki az olasz operaiskolát. Az opera történelmi hagyományait folytatta az orosz Csajkovszkij és Rimszkij-Korszakov is.

A szimfonikus és kamarazenei műfajok talán legszínesebb mestere Brahms, akinek nemes és szenvedélyes muzsikájára nagy hatást gyakorolt – többek között – a magyar népzene. A romantikus programzene (Liszt, Berlioz) hagyományait fejlesztette tovább Richard Strauss, akinek zeneszerzői művében már megjelentek az irodalomból, festészetből is ismert újszerű elemek. A zenei hangzást, mint impresszionista festők a fényt és a színt, a francia Debussy szabadította ki a klasszikus és romantikus bilincsekből.