Erdély etnikai, vallási helyzete a 16-18. században

Erdély a mohácsi csata előtt

A mohácsi csata előtt Erdély teljes mértékben Magyarország részét képezte, élén a királyt képviselő vajdával. Rendi szerkezete sajátos volt, melyet az 1437-es kápolnai unió rögzített. Három rendi nemzet élt itt, melyek területi alapon különültek el:

• Magyarok: közigazgatási egységük a megyék voltak, ezek szervezete a magyarországi megyékkel megegyezett (földesurak, jobbágyok és a városokban a polgárok lakták)
• Székelyek: Székelyföld népének nagy része még őrizte kollektív nemességét, a közigazgatási egységük a szék volt
• Szászok: a Szászföld teljesen önálló terület volt, a szász polgárok szabad emberek voltak, székeiket a szebeni polgármester vezetésével önállóan irányították

Az Erdélyi Fejedelemség születése

A mohácsi csata (1526. augusztus 29.) és az azt követő események nagyban befolyásolták Erdély történelmét. A mohácsi csatában II. Lajos magyar király életét vesztette, így a nemesség legfontosabb feladata a királyválasztás lett. Az 1505-ös rákosi végzésre hivatkozva egy részük Szapolyai Jánost választotta királlyá, míg a Habsburg-párti nagybirtokosok I. Habsburg Ferdinándot emelték trónra az 1515-ös Habsburg-Jagelló családi szerződés alapján.

A kettős királyválasztás belharcokat szült, ezek megszüntetése érdekében létrejött a váradi szerződés, mely értelmében, ha Szapolyai meghal, akkor a magyar királyság teljes egészében a Habsburgok hatalma alá kerül. Ám Szapolyai fiát, János Zsigmondot jelölte meg örökösének. János Zsigmond nevelője, Fráter György Szulejmántól kért segítséget Ferdinánd legyőzéséhez, aki ezután 1541-ben elfoglalta Budát, és az ország három részre szakadt: Királyi Magyarország, Török Hódoltság, Erdélyi Fejedelemség.

Az Erdélyi Fejedelemség a történelmi Erdély területén kívül a volt Magyar Királyság más területeit is birtokolta. Ez egy szélesebb területsáv volt, melyet latin szóval Partiumnak, azaz Részeknek neveztek.

Erdély etnikai helyzete

„Három nép, három nemzet, négy vallás.”

Erdély az Árpád-kortól kezdve fontos határvidék volt, védelmére különböző etnikumokat telepítettek ide, akik katonai szolgálatért cserébe adómentességet és autonómiát kaptak. Ezért a 16-18. században Erdély etnikailag elég sokszínű volt. Alapvetően három etnikum élt itt: a magyar, a román és a német (szász). Ám a korabeli fogalmak szerint ez a három etnikum nem teljesen egyenlő a három nemzettel, hiszen a három nemzet a magyar etnikum két eltérő jogállású csoportjából – a székelyekből és a magyarokból – valamint a szászokból állt.

Tehát a három nemzet nem teljesen azonos a három etnikummal. A magyar etnikum két nemzetet alkot: a Mohács előtti korból külön jogállást öröklő székelyeket és a magyarországi rendekkel azonos jogállású magyarokat. Továbbá külön jogállásuk van az erdélyi szászoknak, a románoknak viszont nincs.

Székelyek

• megőrizték személyes szabadságukat, adómentességüket
• katonai szolgálatot kellett teljesíteniük a királynak
• közigazgatásuk székekre tagolódtak, élükön a királybírák álltak, saját igazságszolgáltatással rendelkeztek
• a török időkben indult meg a székelyek megadóztatása a magasabb jövedelem érdekében, ám emiatt lázadás tört ki (1526), ez pedig további jogfosztó intézkedéseket vont maga után

Szászok

• betelepítésük a XIII. századtól tudatos királyi politika volt
• a II. Andrástól kapott kiváltságlevél saját önkormányzatot adott nekik
• székeik saját gyűléseket tarthattak, saját törvényeket hozhattak, külön adóztak, és katonai szolgálattal tartoztak
• a későbbiekben a Habsburgok fontos támaszai voltak a szászok, ezért kiváltságaik megmaradtak

Románok

• betelepülésük több hullámban történt az Árpád-kortól kezdve
• csoportosan telepedtek le, jórészt állattartó parasztok voltak, de később egyre többen tértek át a földművelésre
• a XVI. századtól Havasalföldről és Moldváról a románok tömegesen települtek be Erdélybe az ottani helyzet romlása miatt
• nem kaptak politikai státuszt, országgyűlési képviseletük sem volt
• a jómódú családok próbáltak elszakadni gyökereiktől és a magyarságba beolvadni

Erdély vallási helyzete

A tarkaság és sokszínűség nem csak az etnikai helyzetnél, hanem a vallásnál is megmutatkozik a tárgyalt időszakban Erdélyben. A különböző felekezetek békében éltek egymás mellett, mely többnyire a vallási türelemről szóló törvényeknek volt köszönhető. Négy fontosabb, bevett vallás terjedt el ezen a területen.

Lutheránusok (evangélikusok)

• főúri támogatással Sylvester János lefordította az Újszövetséget magyar nyelvre, ez 1541-ben meg is jelent nyomtatásban
• kialakult az egyházszervezet
• elterjedése: a Felvidék magyar, német és szlovák városi lakossága, valamint az erdélyi szászok
• ötvárosi hitvallás (1549): öt szabad királyi város (Kassa, Eperjes, Lőcse, Bártfa, Kisszeben) fogalmazta meg hittételeit a lutheri elveknek megfelelően; a dokumentumot I. Ferdinánd is elfogadta

Kálvinisták

• az irányzat az 1550-es években jelent meg, gyorsan terjedt a magyarság körében
• legjelentősebb képviselő: Méliusz Juhász Péter, ő tette Debrecent „kálvinista Rómává” (nyomdát és iskolát alapított)
• az egyház megszilárdulását eredményezték a debreceni zsinat határozatai (1562)
• az országban a kálvinizmus volt a legelterjedtebb felekezet

Unitáriusok (szentháromság tagadók)

• legfőbb képviselő: Dávid Ferenc
• Kolozsvár a szellemi központjuk, a többi irányzat félreszorítja őket

Katolikus vallás

• a reformáció idején a katolikus vallás visszaszorult, ám a székelyek jelentős része továbbra is hű maradt a katolicizmushoz
• de önállóságuk megmaradt, a katolikusok gyakorolhatták vallásukat

A fent említett négy valláson kívül jelen voltak még az ortodoxok, főleg az erdélyi románok körében terjedt el. Volt egyházszervezetük, papságuk, püspökük, de inkább csak megtűrték, mint elfogadták őket. Megjelentek még az anabaptisták (újrakeresztelők) és a zsidók is. Ők is gyakorolhatták vallásukat, de számuk csekély maradt.

A tizenöt éves háború hatása a lakosságra

A tizenöt éves háború 1591 és 1606 között zajlott, és mint minden összecsapás, hatalmas emberveszteséggel járt. A népességcsökkenés megakadályozása érdekében hajdúkat telepítettek Erdély határára, majd később románokat, örményeket és cigányokat is találunk a betelepített népek között.