A középkor politikai fejlődése az V-X. században

A középkor politikai fejlődése az V-X. században

A korai feudalizmus Isz. 395-ben az egységes római birodalom kettévált. A keleti rész Konstantinápoly, a nyugati Róma központtal működött tovább. A IV-V század népvándorlási hullámát Konstantinápoly ki tudta védeni egyrészt katonai erővel, másrészt pedig ügyes politizálással, ugyanis a betörő barbárokat Ny-ra irányította. Róma nem rendelkezett erős központi hatalommal, így nem tudott mit kezdeni a beáramló idegenekkel. Kénytelen volt befogadni és letelepíteni őket. A barbár törzsek földet kaptak, cserébe határvédelmi feladatokat láttak el. Ezzel megindult a birodalom barbarizálódása. Az V. század közepén megerősödő hun birodalmat ugyan 451-ben a katalaunumi csatában még sikerült legyőzni, de a nyugati birodalomrész menthetetlenül bukásra volt ítélve. 476-ban Odoaker barbár uralkodó megfosztotta hatalmától a gyermek Romolus Augustust. A kiskorú uralkodót nem ölték meg, ez azt jelzi, hogy nem rendelkezett tényleges hatalommal.

Ezzel NY-RÓMA MEGBUKOTT!

A keleti birodalomrész fennmaradt és az egész birodalom örökösének tekintette magát. Justinianus császár (560-527) kísérletet tett a birodalom újraélesztésére. Hódításokat kezdett és jelentős területeket szerzett a Földközi-t. medencéjében. Róma bukásával párhuzamosan új gazdasági-politikai rendszer bontakozott ki: a FEUDALIZMUS. A fejlődés fő centruma Flandria lett (ma: ÉK Fro.; Ny No.). Róma bukásával párhuzamosan csökkent az ipari termelés és ezáltal az árucsere is. A gazdaság súlypontja egyre inkább a mezőgazdaság felé tolódott. Megerősödött a nagybirtok. Ezzel párhuzamosan nagy mértéket öltött a dezurbanizáció. Az emberek kiköltöztek vidékre, ugyanis a városi lét nem biztosította a megélhetést. A nagybirtok jó ellátást biztosított mindenkinek. Zárt önellátó rendszerek jöttek létre a latifundiumokon, ugyanis a kézműipar nem a kereskedelem számára, hanem a mezőgazdaságban dolgozó rétegek részérte termelt. Így a parasztok jobb minőségű termelőeszközökhöz jutottak. A nagybirtok az ipar és a mezőgazdaság üzemszerű egysége lett. A birtokosok fokozatosan függésbe vonták a birtokaikra érkező szabadokat. Terményhányad fejében művelésre földet adtak nekik, cserébe védelmet nyújtottak a külső ellenséggel szemben.

Új művelési módot alkalmaztak a mezőgazdaságban. É-on a legelőváltó– módszert alkalmazták, miszerint feltörtek egy földterületet, amit kimerülésig használtak (7-30év), majd új földet kerestek. D-en és Ny-Európában a VIII. század környékén honosodott meg a kétnyomásos földművelés. Lényege, hogy a felszántott föld egyik felét bevetették, míg a másik részét pihentették, legelőnek használták, így az állatok még meg is trágyázták. A IX. századtól fokozatosan teret nyert a háromnyomásos gazdálkodás. Lényege, hogy a felszántott föld egyik harmadát hagyták ugaron. A második harmadra őszi, míg a harmadik harmadra tavaszi búza került. Fejlődtek a termelőeszközök is. (Ugyanis az iparosok a földművesek közelében éltek, így ismerték igényeiket és elvárásaikat) Megjelent a nehézeke, mely asszimetrikus ekevassal (csoroszlya) volt ellátva, ami a keményebb földeket is könnyedén feltörte. A viszonylagos létbiztonság következtében a VII. században demográfiai robbanás következett be. Eddig a parasztok a földesúr kastélya körül építették fel házaikat, most azonban távolabbra költöztek. Létrejöttek a telepes falvak.

A termelés rendjét a faluközösség szabta meg. Nem volt földmagántulajdon, az egész területet a közösség birtokolta. A földet parcellákra osztották melyeket sorsolásos úton osztottak ki évente. A közösség szabta meg, hogy mikor mit kell termelni (nyomáskényszer). A parasztok érdekeltek voltak a termelésben, ugyanis ha sokat termel, akkor ugyan sokat adózik, de több is marad meg neki, ezen felül örökíthették javaikat. Elterjedt a primogenitúra (elsőszülött örököl). A korban nem voltak nagy települések. A 8000 lakosú város már hatalmasnak számított. Az ipart a vándoriparosok fejlesztették. A birtokok közül az egyháziak voltak a legfejlettebbek, ugyanis nem voltak kiszolgáltatva a földesuraknak és a fegyveres konfliktusok idején viszonylag megkímélték őket. Jelentős volt a szerzetesrendek által üzemeltetett mintagazdaságok működése.