A középkori város

A kora középkorban kibontakozó mezőgazdasági fejlődés, mely technikai és módszerbeli újításokat hozott (szügyhám, nehézeke, patkó, két- és háromnyomásos gazdálkodás) a 11-12. században kiteljesedett. Korábban Nyugat-Európa kétharmadát erdők borították, a 13. századra ezek helyét szántók foglalták el.

A fejlődés oka a népesség nagyszámú növekedése volt. Ennek legfőbb okai a fent említett technikai újítások, valamint az újabb termőterületek szerzése voltak. Az emberek jobban, egészségesebben táplálkoztak, így szervezetük könnyebben ellenállt a betegségeknek. Visszaszorultak a járványok. Európa lakossága a kétszeresére emelkedett.

A mezőgazdaság fellendülésében jelentős szerepet játszott az éghajlat változása is, az éghajlat melegebb lett, melynek hatására északabbra húzódott a gabona- és a szőlőtermesztés határa.

A lakosság gyarapodása nagy vándormozgalmat indított el. Egyrészt Nyugat-Európán belül az addig lakatlan területeket (mocsarak, erdőségek) vették birtokba, másrészt tömegek indultak Közép-Európa szabad földjei felé, ahol a fejlett mezőgazdasági kultúrával rendelkező telepeseket (hospesek) szívesen fogadták.

A mezőgazdasági árutermelés fejlődésének következtében felesleg jött létre, ismét megjelent a pénzforgalom, mindez elősegítette a városok kialakulását. A római városok fejlődése, a várak közelsége, a közelben található egyházi központok, valamint a földrajzi tényezők (kereskedelmi utak találkozása, folyók, bányák közelsége) is szerepet játszottak a városok kialakulásában. Városok jöttek létre Itáliában, Dél-Franciaországban, majd később angol, észak-francia és német területeken is. A 13. századra Közép-Európában is megjelentek. A két leginkább városiasodott vidék Észak-Itália és Flandria volt.

A középkori társadalmi szerkezetben sajátos helyzete volt a városlakónak: nem volt nemes, de jobbágy sem, szabad ember volt. A polgár kötöttségek nélkül rendelkezett tulajdonával, szabadon adhatta-vehette azt. Ezt a városi önkormányzat biztosította számukra. Az önkormányzat fő jellemzői közé tartozott a szabad bíróválasztás és bíráskodás; saját adószedés (egy összegben történő adózás); saját igazgatás és szabad plébános-választás.

E jogokat pénzzel, és sokszor harcok árán lehetett csak megszerezni a város birtokosától. Közösségeik megszervezését először a távolsági kereskedők kezdték meg, személy- és árubiztonság céljából ún. gildékbe tömörültek. A 11. század folyamán sokan csatlakoztak a kereskedők telepeihez, akik között egyre nagyobb számban voltak kézművesek. A kereskedők vezetésével szervezett közösségekbe, ún. kommunákba tömörültek érdekeik védelmében. A kommunákba tartozók jogokat harcoltak ki maguknak (árumegállító jog).

A város vezetését, így a főbírói vagy a polgármesteri tisztet és az emellett működő városi tanácsot (szenátus) a leggazdagabb réteg, a patríciusok tartották kezükben. A patríciusok ált. a vagyonos távolsági kereskedők közül kerültek ki. Házaik a városközpontban épültek.

A polgárság zömét a házzal és műhellyel rendelkező iparosmesterek alkották. A mesterek szakmánként céhekbe tömörültek. A céhek érdekvédelmi szerveződések voltak, biztosították a piac szabályozását (minőség, mennyiség), hogy mindenki meg tudjon élni. Korlátozták az iparűzők számát: csak annyi mester léphetett be a céhbe, amennyi meg tudott élni szakmájából a városban. A céhen kívüli iparűzőket, az ún. kontárokat üldözték. A céhek hierarchikus felépítésűek voltak. Először évekig inasként kellett szolgálni, majd legényként dolgozni. Ezt követően hosszú vándorúton, idegen városok mestereinek tudását kellett elsajátítani. Végül egy különleges remekmunka elkészítésével lehetett mesterré válni.

A lakosság nagy részét a polgárjoggal nem rendelkező plebs alkotta. Alkalmi munkákból éltek. Folyamatos volt a jobbágyok városba vándorlása, melyet a magas halandóság tett szükségessé, lehetővé pedig, hogy a városban eltelt egy év és egy nap elteltével ura nem követelhette vissza jobbágyát („a városi levegő szabaddá tesz”).

A városokat rendszerint fallal vették körül. Az utcák szűk sikátorokká váltak, és mivel nem volt csatornázás, minden szemét, ürülék ott hevert az utcákon. A zsúfoltság következtében a városi népesség ki volt téve a járványoknak, betegségeknek, ami magas halandósághoz vezetett.