Hirdetés

A középkori város

A kora középkorban kibontakozó mezőgazdasági fejlődés, mely technikai és módszerbeli újításokat hozott (szügyhám, nehézeke, patkó, két- és háromnyomásos gazdálkodás) a 11-12. században kiteljesedett. Korábban Nyugat-Európa kétharmadát erdők borították, a 13. századra ezek helyét szántók foglalták el.

Hirdetés

A fejlődés oka a népesség nagyszámú növekedése volt. Ennek legfőbb okai a fent említett technikai újítások, valamint az újabb termőterületek szerzése voltak. Az emberek jobban, egészségesebben táplálkoztak, így szervezetük könnyebben ellenállt a betegségeknek. Visszaszorultak a járványok. Európa lakossága a kétszeresére emelkedett.

A mezőgazdaság fellendülésében jelentős szerepet játszott az éghajlat változása is, az éghajlat melegebb lett, melynek hatására északabbra húzódott a gabona- és a szőlőtermesztés határa.

A lakosság gyarapodása nagy vándormozgalmat indított el. Egyrészt Nyugat-Európán belül az addig lakatlan területeket (mocsarak, erdőségek) vették birtokba, másrészt tömegek indultak Közép-Európa szabad földjei felé, ahol a fejlett mezőgazdasági kultúrával rendelkező telepeseket (hospesek) szívesen fogadták.

A mezőgazdasági árutermelés fejlődésének következtében felesleg jött létre, ismét megjelent a pénzforgalom, mindez elősegítette a városok kialakulását. A római városok fejlődése, a várak közelsége, a közelben található egyházi központok, valamint a földrajzi tényezők (kereskedelmi utak találkozása, folyók, bányák közelsége) is szerepet játszottak a városok kialakulásában. Városok jöttek létre Itáliában, Dél-Franciaországban, majd később angol, észak-francia és német területeken is. A 13. századra Közép-Európában is megjelentek. A két leginkább városiasodott vidék Észak-Itália és Flandria volt.

A középkori társadalmi szerkezetben sajátos helyzete volt a városlakónak: nem volt nemes, de jobbágy sem, szabad ember volt. A polgár kötöttségek nélkül rendelkezett tulajdonával, szabadon adhatta-vehette azt. Ezt a városi önkormányzat biztosította számukra. Az önkormányzat fő jellemzői közé tartozott a szabad bíróválasztás és bíráskodás; saját adószedés (egy összegben történő adózás); saját igazgatás és szabad plébános-választás.

E jogokat pénzzel, és sokszor harcok árán lehetett csak megszerezni a város birtokosától. Közösségeik megszervezését először a távolsági kereskedők kezdték meg, személy- és árubiztonság céljából ún. gildékbe tömörültek. A 11. század folyamán sokan csatlakoztak a kereskedők telepeihez, akik között egyre nagyobb számban voltak kézművesek. A kereskedők vezetésével szervezett közösségekbe, ún. kommunákba tömörültek érdekeik védelmében. A kommunákba tartozók jogokat harcoltak ki maguknak (árumegállító jog).

A város vezetését, így a főbírói vagy a polgármesteri tisztet és az emellett működő városi tanácsot (szenátus) a leggazdagabb réteg, a patríciusok tartották kezükben. A patríciusok ált. a vagyonos távolsági kereskedők közül kerültek ki. Házaik a városközpontban épültek.

A polgárság zömét a házzal és műhellyel rendelkező iparosmesterek alkották. A mesterek szakmánként céhekbe tömörültek. A céhek érdekvédelmi szerveződések voltak, biztosították a piac szabályozását (minőség, mennyiség), hogy mindenki meg tudjon élni. Korlátozták az iparűzők számát: csak annyi mester léphetett be a céhbe, amennyi meg tudott élni szakmájából a városban. A céhen kívüli iparűzőket, az ún. kontárokat üldözték. A céhek hierarchikus felépítésűek voltak. Először évekig inasként kellett szolgálni, majd legényként dolgozni. Ezt követően hosszú vándorúton, idegen városok mestereinek tudását kellett elsajátítani. Végül egy különleges remekmunka elkészítésével lehetett mesterré válni.

A lakosság nagy részét a polgárjoggal nem rendelkező plebs alkotta. Alkalmi munkákból éltek. Folyamatos volt a jobbágyok városba vándorlása, melyet a magas halandóság tett szükségessé, lehetővé pedig, hogy a városban eltelt egy év és egy nap elteltével ura nem követelhette vissza jobbágyát („a városi levegő szabaddá tesz”).

A városokat rendszerint fallal vették körül. Az utcák szűk sikátorokká váltak, és mivel nem volt csatornázás, minden szemét, ürülék ott hevert az utcákon. A zsúfoltság következtében a városi népesség ki volt téve a járványoknak, betegségeknek, ami magas halandósághoz vezetett.

Az árutermelés és a pénzgazdálkodás kibontakozása az iparban is technikai fellendülést hozott. Fellendült a vízi energia felhasználása, a vízimalmok elterjedése. Malmot számtalan terülten alkalmaztak: gabona őrlésénél, fák fűrészelésénél, de ezek hajtották a kovácsok fújtatóit, kalapácsait is. A textiliparban kallómalmok végezték a posztó tömörítését.

A 13. századra a vízi energiával nem rendelkező területeken az araboktól átvett szélmalom terjedt el. Megjelent a textiliparban a lábítós szövőszék és a fonást meggyorsító rokka.

Az európai ipar ekkor már exportra is termelt, s megjelent a posztó, a selyem, valamint a bársony is. Az ezüstpénz mellett újra megjelent az aranypénz is, így Nyugat-Európa aktívan bekapcsolódhatott a világkereskedelembe.

A közlekedés kezdetlegessége (utak hiánya, szekér) miatt a távolsági kereskedelem a luxuscikkek szállítását bonyolította, elsősorban vízi úton. A Távol-Kelet fűszereit és iparcikkeit a Földközi-tengeren szállították Nyugat-Európába (Velence, Genova, Barcelona, Marseille). Cserébe elsősorban nemesfémet és más nyersanyagokat szállítottak.

Jelentős kereskedelmi útvonal alakult ki a Balti- és az Északi-tenger térségében. Keletről heringet, prémeket, gabonát, viaszt, borostyánt és egyéb nyersanyagokat hoztak. Cserébe Nyugatról iparcikkeket (posztó, fegyverek, szerszámok), bort és délről beszerzett keleti árukat szállítottak nagy teherbírású hajókon, a koggokon. E kereskedelmi útvonalat az észak-német (Rostock, Bréma, Hamburg) és a flandriai (Brügge, Gent) városok uralták. Érdekeik védelmében szövetséget hoztak létre 1161-ben, melyből a 13. században a Hanza Szövetség fejlődött.

A két nagy régió között szárazföldi összeköttetés alakult ki. Itáliai kereskedők áruikat Champagne városainak vásárain adták el az északi kereskedőknek. A Duna völgyébe is vezettek utak, ott a dél-német városok indultak fejlődésnek, s váltak kereskedelmi központokká (Nürnberg, Augsburg). Közép- Európa felé Lipcsén és Bécsen keresztül szállítottak.

 



Ady Endre (26) Angol (29) angol nyelvtan (35) Arany János (18) Atom (20) egyenes (25) elemzés (139) ember (23) energia (26) Filozófia (37) függvény (25) gazdaság (34) halmaz (24) háromszög (25) hőmérséklet (32) líra (22) magyar (22) magyar irodalom (289) Magyarország (38) magyar történelem (102) Matematika (25) Nyelvtan (43) PC (60) Petőfi Sándor (20) politika (24) párhuzamos (18) szerves (32) szervetlen (31) számok (27) számítógép (60) szög (25) tartalom (18) test (28) tétel (18) Történelem (21) USA (18) valós (19) vektor (18) vers (50) verselemzés (47) világirodalom (111) világtörténelem (115) víz (22) életrajz (21) érettségi (34)
Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!