A dualista állam

A horvátokkal 1868-ban megkötött kiegyezés a horvátokat elismerte politikai nemzetnek. Horvátország beligazgatási autonómiát kapott, melynek élén az uralkodó által kinevezett bán állt. A horvát lett a hivatalos nyelv, működhetett a szábor, mely a magyar (közös) országgyűlésbe 43 képviselőt delegálhatott. Horvátországot egyesítették a Határőrvidékkel és Szlavóniával. A kiegyezést azonban ennek ellenére csak a horvát tartománygyűlés többszöri feloszlatása révén sikerült elfogadtatni.

1868-ban létrejött a nemzetiségi törvény a nemzetiségi viszonyok rendezése érdekben. A törvény területi egység és az egy politikai nemzet elvének alapján állva széles körű nyelvhasználatot biztosított az oktatás, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás alsó és középső szintjén. Autonómiát nem biztosított, de lehetővé tette a nemzetiségi egyesületek és pénzalapok létrehozását. A törvény az ennél többre vágyó nemzetiségeket nem elégítette ki, de a korszak nyugat-európai szabályozásainál nem nyújtott kevesebbet.

A vegyes vidékeken a törvényhatóságban a 20%-ot elérő kisebbségek számára is biztosították az anyanyelvi jogokat. A törvény nemcsak engedélyezte az anyanyelvi oktatást, de azt az állam feladatává is tette.

A magyar társadalomban ekkor alakult ki a szabad paraszti réteg, megszűnt a jobbágyság és törvényt adtak ki a céhek eltörléséről. Új ipartörvényt adtak ki, mely támogatta a gyáralapításokat és megfogalmazta, hogy a munkások és a tőkések milyen jogokkal és kötelezettségekkel bírnak.

A dualizmus korszakának kormányai jelentős szerepet vállaltak az ország művelődésének, infrastruktúrájának, gazdaságának fejlesztésében. A magyar kormányok az oktatásnak kiemelt szerepet tulajdonítottak.  Ekkor lett Eötvös József a vallás és közoktatásügyi miniszter, aki 1868-ban bevezette a tankötelezettséget, s így csökkent az analfabéták száma. (kiteljesítették a Ratio Educationis-t ). Megnőtt az állami intézmények száma: egyetemek, kórházak épültek. Visszaszorult az egyház befolyása az oktatásban. A kiegyezés után a vasútépítés felgyorsult.

Bár a kortársak közül sokan árulásnak tekintették a kiegyezést(közéjük tartozott Kossuth Lajos is, aki Cassandra levelében: ellenezte a kiegyezést, mivel ebben a magyar nemzet halálát látta. Megalkuvással, a nemzeti önállóság eszméjének feladásával vádolta Deákot. Úgy vélte, a porosz-osztrák háború idején határozottabb fellépéssel el lehetett volna érni Ausztria széthullását. Óvott attól, hogy egy felbomlásra ítélt birodalomhoz kössék az ország sorsát, hiszen ez egy vesztes háború nyomán Magyarország széteséséhez is vezethet). Utólag azonban reális kompromisszumként értékelhetjük a kiegyezést, mely összességében pozitív hatást gyakorolt hazánkra.