A céhes ipar
A gazdasági környezet változása a XII-XIII. században
A Nyugatrómai Birodalom gazdasági válsága az önellátó gazdálkodás kialakulásához vezetett, mivel a piac és a pénzforgalom visszaszorult, a megtermelt terményeket pedig a földesúr és a birtokot művelő parasztok fogyasztották el, a mindennapi élethez szükséges eszközöket pedig a házi iparon belül készítették el.
Nyugat-Európában a X-XI. században új termelési technikák és technológiák jelentek meg. Ennek hatására értékesíthető terményfelesleg maradt a jobbágyok és a földesurak birtokában, amely jelentős gazdasági fellendülést eredményezett.
A terményfelesleg által újraéledt a kereskedelem, piachelyek alakultak ki, az egyes gazdasági ágazatok között általánossá vált a munkamegosztás, visszatért a pénzgazdálkodás, valamint különvált az agrár- és a kézműves tevékenység.
Új iparágak jelentek meg, régi iparágak éledtek újjá, a kézműiparban számos technikai újítás valósult meg, kézműipari termékeket pedig a városi polgárság közé tartozó iparosmesterek is készíthettek, nemcsak a nagybirtokokon élő mesteremberek.
A várost elsősorban a vidék látta el élelemmel, fűtőanyaggal, ezért folyamatos volt a helyi piacokon megvalósuló kereskedelmi kapcsolat, továbbá a városi ipar egy részének nyersanyagszükségletét is a vidék elégítette ki (pl.: textiliparhoz szükséges len és kender).
A városok gazdasági életre vonatkozó kiváltságai voltak:
– vásártartási jog;
– polgáraik szabadon kereskedhettek;
– árumegállító jog;
– gyakran átadták számukra a királyi felségjogok közé tartozó vásárregálék, vámregálék beszedésének jogát.
A céhek kialakulása, felépítése
A XII-XIII. századra az ipari tevékenységek elkülönültek, a termelési folyamatok egyre összetettebbé váltak, ezért megkezdődött a munkamegosztás egy-egy ágazaton belül.
Ezen változás eredményeképpen az ugyanazon iparral foglalkozó kézművesek érdekeik védelmére céhekbe tömörültek. A céhek tehát az azonos szakmát űzők érdekvédelmi szervezeti voltak. Eleinte ezek önkéntes szervezetként működtek, később azonban kötelezővé vált a belépés.
A céhek a XIII. századtól kezdve kiharcolták, hogy tisztségviselőiket maguk választhassák, valamint, hogy részt vehessenek a város irányításában.
A céheket mesterek vezették, akiket az inasok és a legények segítettek a munkájukban. Az inasszerződések meghatározták a képzési feltételeket, a felek egyes jogait és kötelezettségeit. A műhelyben dolgozó inasok hosszú tanulóidő elteltével bérmunkás legényekké váltak, akik bizonyos idő után vándorútra keltek, más városok céheinek mesterinél tökéletesítették tudásukat, majd hazatérésüket követően mestermunkát készítettek el. Abban az esetben, ha a mestermunka minősége megfelelt a céhmesterek szerint, a legények mesterré válhattak, valamint műhelyet nyithattak.
A céhek működésének szabályai
A céhek működését az alapítótól származó céhlevél szabályozta.
Nagyon szigorú szabályok szerint működtek, amelynek legfőbb célja a piac szabályozása és a verseny korlátozása volt, amelyeket a következők által valósítottak meg:
– a termelés minőségi és mennyiségi paramétereinek meghatározásával, ami többek között azt jelentette, hogy rögzítették a beszállított, feldolgozandó nyersanyag minőségét, az általuk előállított áruk minőségét, mennyiségét, az alkalmazott eszközök számát;
– az árakat maximalizálták;
– az inasok és legények létszámát szabályozták, valamint a nekik fizetett bért maximalizálták;
– az éjszakai munkát és a reklámot tiltották;
– a város körüli falvakban az iparűzést tiltották;
– a jó hírnév védelmében a minőségrontás és a hamisítások ellen léptek fel.
A céhek kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy kizárólag jó minőségű termékeket állítsanak elő. A rosszul dolgozó mestereket akár ki is zárhatták maguk közül. A céhen kívüli iparosokat kontároknak nevezték, őket a céhek üldözték, megpróbálták kiszorítani a városból.
A céhmesterekre szigorú vallási és erkölcsi előírások vonatkoztak. Háború esetén kötelezték őket a város védelmére is.
A céheken belül nem volt munkamegosztás, mindenki egy-egy munkadarabon dolgozott, amelynek minőségéért is felelősséggel tartozott.
A munkaidő hajnaltól napnyugtáig tartott, de az ünnepnapokon nem dolgoztak.
A mester műhelyében dolgoztak a családtagjai, az inasok és a legények. Az inasok csak szállást és ellátást kaptak, a legények pedig bért.
A céhek szerepe a városok életében
A céhek, úgy, ahogyan a városok is, Nyugat- és kisebb részben Közép-Európában alakultak ki. Kelet- és Dél-Kelet Európában részben politikai, részben pedig társadalmi okokból nem történt meg az ilyen érdekvédelmi szervezetek létrejötte.
A céhek fontos szerepet töltöttek be a város életében is. A céhek tagjai a városfal védelmét és a rendfenntartást is ellátták. Mindegyik céhre ráosztották a városfal egy-egy szakaszának védését. Az ünnepek megtartásában is meghatározó szerepük volt, hiszen gyakran maguk is felléptek az egyes előadásokon, másrészt pedig azok finanszírozásában is részt vettek.
A középkor városaiban a XIII. századtól a legbefolyásosabb céhek szorosan összefonódtak a város irányításával, tagjai lehettek a várost irányító tanácsnak, vezető tisztségviselők kerültek ki közülük, az erős iparral bíró városokban a kereskedőket háttérbe szorítva pedig előfordult az is, hogy a város irányítását is megszerezték.
Ebben az időben a céhek társadalmában elkezdődött egyfajta hierarchizálódás. A céhek tagjaiból álló céhgyűlés a céh élére bizonyos időre céhmestert választott, aki maga ítélkezett a céhtagok peres ügyeiben, felügyelte azok közös vagyonát, valamint ő kezelte a céh irattárát.
A verseny kizárása és a szigorú szabályozás a fogyasztók érdekeit nem szolgálta. A céhek által előállított termékek kiváló minőséggel rendelkeztek, azonban az áruk magas volt, emiatt a fogyasztók egy része engedhette csak meg magának azok megvásárlását. Ezen okok miatt feszültség alakult ki, valamint a népesség növekedésével együtt járó, olcsóbb termékek iránti igény jelent meg.
