A nyelvújításról

A nyelvújítás hazánkban

Fogalma: A nyelvújítás egy természetes nyelvbe való tudatos beavatkozás. Ezzel a szókincset, a nyelvi szerkezetet és stílust lehet gazdagítani, korszerűsíteni.

Első tudatos nyelvújítók: Sylvester János, Károli Gáspár, Apáczai Csere János, Faludi Ferenc.

Cél: A magyar nyelv és művelődés elmaradottságának felszámolása, a nyelv fejlesztése.

Hogyan?: Az anyanyelvet alkalmassá kell tenni a tudományos és irodalmi szövegek alkotására. A nyelvtani sajátságok rögzítése, a stílus megújítása, a szókincs bővítése, a választékos beszédmód terjesztése, a nyelvi tudatosság megteremtése.

Mikor?: 1790-től (a magyar nyelv hivatalossá tételének első előterjesztése), 1809-ig (Kazinczy Ferenc: Az ortológus és a neológus nálunk és más nemzeteknél c. programirat) vagy 1843-44-ig (a magyar nyelv lesz a hivatalos), de ezután a nyelv standard kialakítása még tovább tartott (kb 100 év).

Bessenyei György: Testőríró, röpiratokat ír a művelődésről szóló elképzeléseiről. -> Magyarság (1778): röpirat a nyelv fejlesztésének szükségességéről, egy tudományos akadémia létrehozását sürgeti, melynek feladata a tudomány széles körű fejlesztése,

,,Minden Nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sosem”

A nyelvújítás összefonódott a társadalmi haladás és a nemzeti függetlenség ügyével. A magyar nyelv ügye fokozatosan közüggyé vált; megjelentek röpiratok, újságok, folyóiratok, tankönyvek, tudományos kézikönyvek, szakszótárak, nyelvészeti munkák a nyelvrokonságról; létesültek nyomdák, irodalmi szalonok, nyelvfejlesztő társaságok, önképzőkörök.

Különböző elképzelések a nyelv fejlesztéséről:

• Alap a művelt köznép nyelve; a nyelvet csak belülről, a hagyományok alapján lehet fejleszteni.
• Alap a régi magyar nyelv, szintén belülről való fejlesztés.
• Kazinczy és hívei: a szépíróknak joguk van a szabad újításhoz, hisz ott az ízlés és nem a szokás az uralkodó. Elkülöníti a köznyelvet a szépirodalmi nyelvtől. Választékos, csiszolt, klasszicista stílus. Német, francia és antik minta.

Jottista-ypszilonista háború: Verseghy Ferenc és Révai Miklós közötti vita a helyesírás alapelveiről:

• Verseghy: Helyesírás a szavak kiejtésének megfelelően
• Révai:  Szóelemzés szerinti írásmód (Ő győzött.)

Ortológusok – Neológusok vitája: 1881-ben kezdődött Kazinczy provokatív versei miatt (Tövisek és virágok c. epigrammagyűjteményében). → Válasz: Mondolat c. gúnyirat (1813), kicsúfolja a neológusok nyelvi ötleteit. → Válasz: Felelet a Mondolatra, Kölcsey és Szemere Pál az ortológusok nehézkes, terjengős stílusát gúnyolja ki. A vitát lezárja: Kazinczy tanulmánya (1819)

,,jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind, s így egyességben és ellenkezésben van önmagával”

• Ortológusok: A nyelv hagyományaira épít, az idegen mintákat elutasítja.
• Neológusok: Kazinczy párti, radikálisabb szóalkotási módszereket használ.

Eredményei:

• Magyar Tudós Társaság (MTA elődje): Helyesírási szabályzat (1832), Az első akadémiai leíró nyelvtan.
• Hatkötetes értelmező szótár kiadása (A magyar nyelv szótára)
• A nyelv új kifejezés és szókészlettel bővült (ipar, művészetek, tudományok, politika, kereskedelem, mindennapi élet).

A nyelvújítás leggyakoribb módszerei (szókészlet bővítése)

• A nyelvjárási szavak közkinccsé tétele (pl.: ajak, burgonya, csapat, lepke, pata, cirmos, gubó, meder, hullám), ezeknek sokszor változott a jelentése a köznyelvben (pl.: bútor, előtte batyu; rikkancs, előtte csőszt)
• Elavult szavak felújítása, az eltűnt, régi szavak felelevenítése (pl.: aggastyán, szobor, tartalom, szerkezet, év, dísz, hon, lomb, őr, hős, jog, halk), régi szavak új jelentést kapnak (pl.: alak, régen baba; börtön, régen hóhér; segéd, régen segítség; másol, régen változtat), a régi magyar neveket is felújították (pl.: Béla, Géza, Árpád, Ákos)
• Idegen szavak átalakítása:
  • Tükörfordítással (pl.: álláspont (Standpunkt), anyag (materia), belátás (Einsicht), + szókapcsolatok főként német mintára: jól áll neki, igazat ad, ezalatt azt értjük, hogy)
  • A hangalak magyarosításával (pl.: bálna (balnea, latin); rím (rime, francia))
  • Szóképzés
  • Elavult képzők felújítása / szóképzés egy gyakran használt képzővel (pl.: fogyaszt, társalog, alap, kiadvány, jellem, hüllő, mérleg, kíváncsi, toldalék)
  • Szóvég-megelevenítés – képzőfunkcióval látnak el egy olyan szóvéget, amelyek eredetileg nem voltak képzők (pl.: -de/-de: cukrászda, uszoda; -ma/-me: gyurma, kelme; -c: élc, bohóc)
  • Olyan szóhoz, vagy szófajhoz kapcsoltak képzőket, amely nem lehetne toldalékolható (pl.: névutóhoz: fölöttes; névmáshoz: önző, azonos)
  • Elvonás / szócsonkítás, a nyelvérzék egy szó végén toldalékot érez, így a feltételezett szótő új szóként jelenik meg (pl.: emlék (emlékezet); űr (üres); tan (tanít)), ekkor egy nemlétező toldalékot választanak le (pl.: gyár (gyárt)), összetett szavak esetében is használták (pl.: ön (önhitt, öndicséret))
• Szóösszetétel és szóösszerántás
  • Szóösszetétel: a leggyakoribb mód, így főleg alárendelő összetételek születtek (pl.: helyesírás, hőmérő, alvajáró, falióra, vízszintes), de lehet mellérendelés szerű összeillesztéssel is (pl.: egy+én, egyén; jel+mez, jelmez) vagy szócsonkításos összetétel (pl.: látó+határ, láthatár; gyógyító+szer, gyógyszer).
  • Szóösszerántás (pl.: cső+orr, csőr; híg+anyag, higany; indító+ok, indok; könnyű+elméjű, könnyelmű)

Az új szavak megalkotása után eldőlt hogy meghonosodik-e, ebben az játszott szerepet hogy szükség volt-e az adott szóra, és hogy nem találták-e túl nehézkesnek a beszélők. Egy fogalomra sokszor több szó is született (pl.: tegez – teeget, teget, teez, téz, téget)

Az akadémiai helyesírás kialakulása:

Honfoglalás után: latin abc-t vesszük át, de magyar hangok hiányoznak. Akkor egy betű többféle hangot is jelölhetett (pl.: s lehetett sz, s, zs). Megoldás két fő iránya:

• Betűkapcsolatok használata: (pl.: ö jelölésére ew, hosszú mgh aa, ee)
• Mellékjelek használata: (pl.: ö hangra ,,farkas o”)

A magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályai (1832), az első helyesírási szabályzatunk, alapja a szóelemzés elve, ezeket a szabályokat még szabadon kezelték. A következő akadémiai szabályzat (1903) a cz helyett c, ds helyett dzs használatát írja elő. Az 1954-es kiadás kötelezően előírta a szabályok betartását. A ma érvényes szabályzat először 1984-ben jelent meg.