A hangok találkozásának és előfordulásának törvényszerűségei

A beszéd folyamán a hangokat nem elszigetelten, hanem egy folyamat részeként mondjuk és halljuk. A folyamatos beszédben a hangképző szervek állandó mozgásban vannak. Az egymás mellé kerülő hangok módosulnak.

Ez a jelenség az alkalmazkodás.

MÁSSALHANGZÓK

1. Teljes hasonulás: két különböző képzésű mássalhangzó teljesen egyneművé válik.

• jelölt: írásban is: vassal, vízzé, mossa,
• jelöletlen: csak élőbeszédben: anyja, bátyja, egészség.

2. Részleges hasonulás: egy megkülönböztető jegy tekintetében változtatja meg az egymás mellé kerülő hangok egyikét.

• zöngésség szerinti: a második hang zöngésíti vagy zöngétleníti az előtte állót: vasban, tűzhet,
• képzés helye szerinti: n-ből m lesz, ha utána ajakhangú mássalhangzó következik.

3. Összeolvadás:

• két különböző mássalhangzónak egy harmadik hosszú hanggá való átalakulása: szabadság, kabátja.

4. Rövidülés:

• egy hosszú és egy rövid mássalhangzó egymás mellett, a hosszú lerövidül: szálldos, mondd.

5. Kiesés:

• három mássalhangzóból a középső kiesik: rajzszeg, rendtartás.

6. Nyúlás:

• két magánhangzó közötti vagy szó végi rövid mássalhangzó nyúlik: egyet, kisebb, lesz.

MAGÁNHANGZÓK

Hangrend

• magas: teniszütő,
• mély: túróskalács,
• vegyes: mágnes, csillag, fazék (összetett és jövevény szavak).

Az illeszkedés

A szavakhoz olyan toldalékot kapcsolunk, amellyel fenntartható az eredeti hangrendűség.

A vegyes hangrendű szavakhoz:

Mély:

• az utolsó szótag mély,
• az utolsó magánhangzótól függetlenül, akkor, ha é, i, í van a szóban.

Magas:

• az utolsó szótagban ö, ü van.
• Ingadozás: mély + e hang: Ágnes, fotel, de mágnesez.

Az illeszkedést az teszi lehetővé, hogy a toldalékok nagy részének több változata is van:

• egyalakú: csak mássalhangzó vagy i, í, é van benne: k, i, ít,
• kétalakú: – ra, -re, -ó, -, ő, -juk,  -jük,
• háromalakú: két magas és egy mély: –szor,  -szer, -ször, -on, -en, -ön.