Hirdetés

Zrínyi Miklós

19 perc olvasás
Zrínyi Miklós

Zrínyi Miklós portréja
készítette: Jan Thomas van Ieperen [Közkincs]
Zrínyi családjában tradíció volt a török elleni harc. A kettős identitású család birtokai részben Magyarországon, részben Horvátországban voltak, a „végeken”, azaz a meghódolt és a megőrzött földek határvonala közelében. A Zrínyiek léthelyzete volt otthonuk védelme, a katonáskodás. Zrínyi Miklós dédapja, a vele azonos nevű szigetvári hős 1566-ban maroknyi csapatával több mint egy hónapig (augusztus 5-től szeptember 7-ig) tartotta várát Szulejmán hatalmas seregével szemben. Helytállása, kirohanása, önfeláldozása ismert volt Európában. Családja: dédapja a szigetvári hős, testvére, Péter a Wesselényi összeesküvés résztvevője. Péter lánya az a Zrínyi Ilona, aki Munkács várát védte. Ilona fia pedig II. Rákóczi Ferenc. Nevelője Bornemisza Péter, majd Bécsben, Grazban, Nagyszombatban tanult. Hosszú itáliai tanulmányút után Csáktornyán, a családi kastélyban élt, ha éppen nem harcolt. Zrínyi már 26 évesen tábornok, majd felépíti Zrínyi-Újvárt. A negyvenes évek elején részt vett a harmincéves háborúban, és keserű élményként élte meg, hogy a svédek oldalán magyarokkal került szembe.  1663-64-ben ő vezeti a híres téli hadjáratot. 1646-ban megnősült, 1647-ben horvát bán lett. Első felesége halála után újra megházasodik, ebből a frigyből születik meg a fia, Ádám (1662). 1664. 11. 18-án vadászbalesetben vesztette életét. Irodalmi műveiben megmutatkoznak széles műveltségének nyomai. Homérosz, Vergilius, Tasso művei köszönnek vissza Zrínyi eposzában. (A vezérek veszekedése-Homérosz, a propozíció-Vergilius, az invokáció Szűz Máriát hívja segítségül – Tasso). Eposzán kívül egyéb írásai is híressé váltak. Értekezései a korabeli Magyarország problémáival foglalkoztak. Tábori kis tracta című írása (1651) hadsereg-szervezési elveit, szervezésre, létszámra, ellátásra vonatkozó nézeteit fejti ki. A Vitéz hadnagy (1653) a jó hadvezér tulajdonságait mutatja be. A Mátyás király életéről szóló elmélkedések (1657) a független nemzeti király eszméjét népszerűsíti. Az török áfium ellen való orvosság című értekezése (1661) felméri Magyarország helyzetét s összeveti az európai valósággal. Verseket is írt, ezeket Az Adriai tengernek szirénája című kötetben teszi közzé. Ebben a kötetben jelent meg a Szigeti veszedelem című eposz is, mely a költő-hadvezér fő alkotása. A Szigeti veszedelmet 1645-től írta, majd 1651-ben jelent meg. Célja az, hogy ezzel állítson példát saját korának: a törököt le lehet győzni, és ennek most érkezett el az ideje. Fontos a műben az idő és a hírnév kérdése is Zrínyi hatása óriási az utódok körében. Kazinczy 1817-ben újból kiadatja a művet. A reformkorban többek között Kölcsey „veszi elő” a témát, és megírja híres verseit Zrínyi dala és Zrínyi második éneke címmel, valamint a Himnuszban is „visszaköszön” a bűn és bűnhődés gondolata. Arany János Zrínyi és Tasso címmel értekezést írt, majd a XIX. században Mikszáth Kálmán ír regényt Új Zrínyiász címmel.

Hirdetés


Hirdetés

Szigeti veszedelem

Barokk eposzunk írásába a költő a harcok szünetében, 1645/46 telén kezdett, s talán már tél végén, de valószínűbb, hogy csak 1648-ban aláírhatta:

„Véghöz vittem immár nagyhírű munkámat Melyet irigy idő sem tűz el nem bonthat.”

Az eposz témája: dédapja 1566-os várvédése és vértanúsága. A költő célja, hogy az elődök példájának felmutatásával kortársainak bizonyítsa: a török legyőzhető. Klasszikus mintái egyrészt a homéroszi eposzok, Vergilius Aeneise, továbbá Tasso A megszabadított Jeruzsálem című eposza és Marino kiseposzai voltak. Az író és műve viszonya minden korábbitól különbözik, hiszen a korábbi eposzköltők harcot közelről aligha láttak, lőporfüstöt aligha szagoltak. Ám Zrínyi a harcok résztvevője volt, ismerte az életveszélyt, az egymásnak csapódó fegyverek hangját, s azt a pillanatot is, amikor a kard az élő testhez ér. A harci jelenetek leírásainak valószerűsége – mondhatni realizmusa vagy naturalizmusa – valóságos élményekből táplálkozik. A 15 énekből – 1566 számozott strófából – álló hősköltemény a műfaji követelményeknek megfelelően az eposzi kellékekből építkezik. A propozíció (a téma megjelölése):

„Fegyvert s vitézt éneklek, török hatalmát, Ki meg merte várni Szulimán haragját, Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját, Az kinek Európa rettegte szablyáját.”

Az invokáció (segítségkérés) az antik eposzoktól eltérően nem a múzsákhoz, hanem a magyarok Nagyasszonyához, Szűz Máriához szól:

„Te ki szűz Anya vagy, és szülted Uradat (…) Adj pennámnak erőt, úgy írhassak, mint volt, Arrol, ki fiad szent nevéjért bátran holt, Megvetvén világot, kiben sok java volt; Kiért él szent lelke, ha teste meg is holt.”

A deus ex machina (isteni közreműködés) a cselekmény indításakor és befejezésekor is világosan kirajzolódik. A török sereget isteni akarat küldi a magyarok ellen, s az indok a bűn, az eltévelyedés, amiért büntetés jár. (Zrínyi a protestáns prédikátorok érveit veszi versbe. ) Csodás elem, hogy Zrínyi imájakor a feszület háromszor lehajlik hozzá, jelezve, hogy Isten elfogadta felajánlását.

Még 0 szó van a tételből!
A tartalom teljes megtekintéséhez kérlek lépj be az oldalra, vagy regisztrálj egy új felhasználói fiókot!
Az enumeráció (seregszemle) mindkét oldalon kitűnő katonákat, tapasztalt, bátor harcosokat mutat. A török vezért, Szulejmánt sok versszakon keresztül dicséri, „vitézség, okosság egyaránt volt benne”, „pogányok közt soha nem ez földháton / Ilyen vitéz és bölcs”, s ha szívében nem volna kegyetlenség, „talán keresztyén közt is legnagyobb lenne”. A törökök közt Demirhám, Delimán, Rusztán a név szerint is említett kitűnőségek, a magyar oldalon Deli Vid, Juranics, Radivoj, Farkasics, stb. A remek katonák közt egy döntő különbség mutatkozik: a törökök a harácsért, a zsákmányért harcolnak, a magyarok viszont a hazájukat, otthonukat, családjukat védik, az erkölcsi többlet így mindenképpen a várvédőké. A két tábor harcát több párviadal, és itt is, ott is egy-egy szerelmi történet teszi emberközelivé. Az epizódok időnként előbbre viszik a cselekményt, máskor kitérőt jelentenek, olykor egy-egy szereplő karakterét teszik ismerőssé; bármi is a funkciójuk, a hőskölteményt érdekesebbé, regényesebbé varázsolják. Egyetlen – a homéroszi eposzokban megszokott – eposzi kellék hiányzik a Szigeti veszedelemből, ez a „dolgok közepébe vágás, az in medias res.A költő nem az ostrom egy részletét írja le, hanem az egészet, a végkifejletig, s az ostrom kezdeténél is korábban indítja. A korábban indítás azért indokolt, mert így mutatható meg jól, hogy Zrínyi mennyire tudatosan készül az önfeláldozásra. A török eredetileg ugyanis  nem Szigetvárt vette célba, Zrínyinek magára kell vonnia Szulejmán haragját, hogy az ő várát ostromolja. A hősköltemény felépítése három nagy szerkezeti egységben látható. A bevezetés (az első hat ének) az ostrom előkészületeit, a seregek felállását, a szigetiek esküjét írja le. Az ostrom eseményeit a következő hét ének, az eposz törzse, főrésze mutatja be. Lényegében az utolsó két ének is az ostromot, annak végkifejletét mutatja, itt azonban már a túlvilági seregek is bekapcsolódnak, s mitikus magasságokba emelik a harcot. Zrínyi átvágja magát a törökökön, egészen Szulejmán sátráig, s ott, mielőtt egy janicsár golyója eltalálná, megöli a szultánt. Itt érdemes a valóság és a költészet viszonyán tűnődve egy pillanatig megállni. A történelmi tény ugyanis az, hogy Szulejmán – csaknem fél évszázados uralkodása után – valóban Szigetvár ostrománál vesztette életét. Az is történelmi tény, hogy nem Zrínyi kezétől. A költő így magyarázza: „Zrínyi Miklós kezének tulajdonítottam Szulimán halálát: horvát és olasz cronikábul tanultam, az törökök maguk is így beszéllik és vallják. Hogy Istvánfi és Sambucus másképpen írja, oka az, hogy nem ugy nézték az magános dolgoknak való keresését, mint az országos dolgoknak historia-folyását.”    Az eposz azáltal lesz hőskölteménnyé, hogy egy nemzet, egy közösség sorsát, jövőjét befolyásoló eseményt választ témájául. Így volt ez Homérosz, így Tasso esetében is. Az előbbi a görögség, az utóbbi a kereszténység történetének egy fontos eseményét énekelte meg. A magyar várvédő harcok tekinthetők-e sorsmeghatározó eseménynek?Hiszen, ha egy-egy vár elesik, s vele a védett terület, más várak még tarthatják magukat. S egyébként: több is veszett Mohácsnál! Nem feltétlenül jó érvelés. (Hogy szól az angol vers? „Egy szög miatt a patkó elveszett. A patkó miatt a ló elveszett. A ló miatt a lovas elveszett. A lovas miatt a csata elveszett. A csata miatt az ország elveszett. Máskor verd be jól a patkószeget.” Zrínyi Miklós a dédapja – és katonatársai – hőstettét azzal emeli eposzi magaslatra, hogy európai összefüggésekben láttatja. Folytatja a hagyományt, mely szerint a kor embereszményét a végvári vitézek képviselik („Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak”), akik szülőföldjük, otthonuk védelmével együtt a keresztény Európát is védelmezik

Hirdetés

„Ó én édes hazám, te jó Magyarország, Ki kereszténségnek viseled paizsát”

Zrínyi tudja és mondja:

„Mindenfelől ránk néz az nagy kereszténség, Mi vitéz kezünkön van minden reménség.”

A beszéd folytatása, a cél és a feladat aforisztikus megfogalmazása:

Harcolnunk pediglen nem akármi okért, Kell, hanem keresztény szerelmes hazánkért, Urunkért, feleségünkért, gyermekinkért, Magunk tisztességéért, életünkért.

A nagy cél mellett a küzdelem részleteiről, az évszázados magyar-török harc politikai kérdéseiről is szól az eposz. Felidézi Temesvár emlékét, ahol a várkapitány hitt a török ígéretnek, s rajtavesztett.

„Nincs mit hinnünk nékünk az török császárnak Mert nem lén embere megesküdt szavának.”

A török szultán viszont egy másik magyar történelmi tapasztalatot mond ki:

„Ne félj, hogy segétse senki magyarokat, Mert jól ismerem én bolond kaurokat, Míg nem látják égni magok házokat, Nem segéti senki meg szomszéd házokat.”

Azaz: csak magunkra számíthatunk. Az örök „magyar átok”, a széthúzás a török malamára hajtja a vizet. Tudja ezt jól Szulejmán, s mondja is:

„Az magyarok ezek, kik fej nélkül vannak, Mint töröt  hajó széltül, ugy hányatnak”

– majd így folytatja:

„Igaz, nem tagadom, ha egyesség volna Köztük, bizony, nekünk nagy gondokat adna”.

A huszonéves költő-politikus üzenete ez kortársainak, megfogalmazza majd később prózában is, érvelve, szenvedéllyel. A költő-tábornok is beszél az eposzban, mikor a katonai erényekről, a meggondoltságról és határozottságról szól, s a hibákról is, amelyeket a hadvezérnek, a katonának kerülnie kell. Ilyen hiba az elbizakodottság, s ilyen a részegeskedés, amelynek ártalmas voltáról a második énekben olvasható „palotai kaland” győzheti meg az olvasót. Arszlán basa ugyanis – amikor rajtaütött Turi György –

Hirdetés

„részeg vala bortul és maszlagtul”

csatát vesztett tehát. Zrínyi költői kérdése:

„mivel különböz oktalan állattol, Ki elválik akartva okosságátol? Kinek feje teli párnával sok bortul, Nem tudja megválasztani jót az rossztul.”

Az itt mondottakból következik a Szigeti veszedelem és a korábbi eposzok egyik fontos eltérése: a költőnek korához szóló üzenete van, nem csupán ábrázol, hanem felhív, mozgósít, orientál, állásfoglalásra késztet. A nagy üzenet mellett – a török kiűzhető!, a török megverhető! – sok, ehhez kapcsolódó részletkérdést is érint. Nem követheti Zrínyi az eposzi mintákat az állandó díszítő jelzők alkalmazásával sem. Követi viszont a párviadalok bemutatásában, ahogy az Iliászban egyik oldalon Hektor, Parisz, Pandarosz, a másikon Akhilleusz, Menelaosz és Patroklosz, a Zrínyiászban Deli Vid és a török Demirhám párviadala láthatóak. A harmadik párviadalban egymás kezétől esnek el. Romantikus regénybe illő szerelmi történet Deli Vid és Borbála, s az ostromlók közt Delimán és Cumilla románca. A párhuzamos történetek ellentétek hordozói. A magyar oldalon az áldozatkész szerelem példáját látjuk, Borbála az életét kockáztatja, hogy férjét a törökök közül kimentse, a másik oldalon viszont a Cumilla iránti szerelmi szenvedély egy időre elvonja a harctól az egyik legkiválóbb török harcost, Delimánt. Az eposz barokk jellegét elsősorban a mélyen átélt vallásosság és a heroizmus együttes megjelenítésének hitelessége adja. Formai tekintetben a részletek vizualitása, a temészeti képek derűs színei, a csatajelenetek barokk festményekre emlékeztető ábrázolása teszi barokká Zrínyi eposzát. A látvány igaza a részletekben, a látomás monumentalitása a záróképben – ez a barokk. Zrínyi költői nyelve erőteljes, gazdag, érzékletes. Az eposz nyelvi erejét az olykor keresetlennek tűnő szókapcsolatok, az előforduló török, horvát, deák szavak nem csökkentik. A négysoros strófák ritmusát nem az időmérték, hanem a hangsúly adja. A négy tizenkét szótagos sorból álló bokorrímes versszakot – Zrínyi után – ma Zrínyi-strófának nevezzük. A vállalt négy rím kissé megköti a költő kezét, de miután az olvasó fülével, eszével „rááll”a költő által diktált beszédmódra, elfogadja, s nem érzi zavarónak vagy túlzottan nehézkesnek a formát. Azaz, ha nehézkesnek érzi is, végül rábólint, a súlyos mondanivalóhoz ez az archaikus forma az illő. Zrínyi számára eposza írásakor gondot jelenthetett: hogyan oldja föl az ellentmondást, amely az eposz célja és a rideg tények között feszül. Magyarul: mintát akart állítani a szigeti hősök megidézésével, de az ostromban mindnyájan odavesztek. Hogyan emelhető példává ez? A paradoxont a vallásos világlátás oldja. A magyarok egy várnyi csapata bebizonyította, hogy erkölcsi értelemben több,mint az ellene támadó tengernyi tömeg. A törökök vesztesnek tudták magukat, csupán a véletlen, a szultán sátrába kergetett postagalambok „árulása” változtatott ezen. Az égő várból kitörő Zrínyi és ötszáz katonája – az eposz csodálatos világában – hulltában is magasra emelkedik. Oltárképhez méltó látomás: a golyózápor közepette a vitézek nem a sírba hullnak, hanem hitük szerint az égbe emeli őket az angyalok serege. A költő Zrínyi ezzel a barokk világhoz és a maga üzenetéhez méltó megoldást talált a feloldhatatlannak tűnő paradoxonra. 1651-ben jelent meg az eposz. A kötet címlapján ez áll: Adriai tengernek syrenáia groff Zrínyi Miklós. A szirén az énekest, a költőt, Az Adriai-tenger a Zrínyi család birtokainak határát jelenti. (Az apai örökségből Miklós a muravidéki, Péter a tengermelléki részeket kapta.) A kötet címlapján egy – a hajóján célja felé haladó – vitéz látható. A vitézt a tenger hullámaiból kiemelkedő két nőalak, két sellő csábítja. Az árboc rúdján lengő szalagon írás: Sors bona nihil aliud (Jó szerencse, semmi más). A jelmondatban a költő kulcsszavai: sors és szerencse. Az eposz utóhangjának (a Peroratiónak) utolsó versszaka a költői szereptől búcsúzva a katonát köszönti:

„De híremet nemcsak keresem pennámmal, Hanem rettenetes bajvívó szablyámmal: Míg élek harcolok az ottomán hóddal, Vigan buríttatom hazám hamujával.”

Kiegészítés

A mű főbb szereplői

Szereplők

Lapozz a további részletekért

1 2


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!