Vörösmarty Mihály: A vén cigány (1854) I. elemzés

A vén cigány (1854) I.

• sokan már nem látnak világos, tiszta értelmet a versben, a költő elborult agyának szüleményeként értelmezik

• műfaja: rapszódia

• a képek egymásra vannak halmozva, tiszta logikai kapcsolta nem lelhető fel

• a cím olyan zenészre utal, aki képes elfeledtetni a bánatot

• a refrén a „sírva vigadás” állapotát tükrözi: borral lehet csak ideiglenesen feloldani a gondokat

• a vén cigány azonban lehet az idős Vörösmarty: önmagát buzdítja, önmagát szólítja fel

• saját magát kényszerítette alkotásra még egyszer, utoljára, a halála előtt

• a cigánynak azért kell zenélnie, mert már el is itta a zenéléséért járó pénzt; ugyanez a helyzet Vörösmartynál: ő pedig megkapta már a legnagyobb magyar költő elismerést, neki ezért kell írnia a semmittevés különben is értelmetlen

• a halál közelsége is buzdítja őt

• az utolsó nagy erőfeszítésre való felkészüléshez el kell felejteni gondjait

• az utolsó költeménynek olyannak kell lennie, hogy az vegye igénybe a költő minden energiáját, legyen rendkívüli erejű; csak így lehet méltó az emberi katasztrófához

• a 4-5. versszakokban az akusztikai elemek válnak uralkodóvá, a látvány eltűnik

• a saját korának retteneteit párhuzamba állítja a történelem előtti idők nagy tragédiáival (pl. a paradicsom elvesztése)

• a 6. versszakban eltávolodik a földtől

• a hang bizakodóra fordul

• az utolsó versszak már egy eljövendő, jobb világ próféciája

• hirdeti a reményt – azonban meg nem indokolja

• megváltozik a refrén: az új világban igazán lehet örömökről énekelni, nem kell a világ gondjaival törődni