Látomásos jelleg Vörösmarty Mihály verseiben

A költő életének legfőbb állomásai

1800-ban született Pusztanyéken, egy kisnemesi családból. 17 éves korában vesztette el édesapját, ezért családja eltartása érdekében házi nevelőnek állt be a Perczel családhoz, ahol titkolt és reménytelen szerelmet érzett Perczel Etelka iránt. A társadalombeli különbség miatt viszonzatlan szerelem nagy hatással volt Vörösmarty költészetére. 1825-en a Zalán futása című eposzával robbant be az irodalmi köztudatba. Már ekkor megfogalmazódott a legfontosabb célja: az alvó, tehetetlen magyar társadalmat akarta felrázni, a nemzeti öntudatot akarta felébreszteni. Eszközül a dicső múltat elevenítette fel, és történelmi hőseinket (jelen esetben a honfoglaló hősöket) állította például. 1831-ben írta meg a magyar irodalom legcsodálatosabb mesedrámáját, a Csongor és Tündét. A második nemzeti himnuszként említett Szózatot 1836-ban írta meg. E művének is a fentebb említett felrázás volt a fő célja. 1837-ben nagy megtiszteltetés érte, hisz a Nemzeti Színházat az Árpád ébredése című művével nyitották meg. 1843-ban vette el Csajághy Laurát. A Szabadságharc idején Kossuth Lajos híve volt, és a magyar függetlenség bukása után bujdosnia kellett. E bukás számára elviselhetetlen volt, mert erre tette fel az életét, és nagyon reménykedett a független és polgári Magyarország létrejöttében. Teljes reménytelenségben élt, és az 50’-es években alig írt. Utolsó műve, hattyúdala, A vén cigány, melyet 1854-ben vetett papírra. 1855-ben betegségben (ami a bukás miatti szellemi és fizikai leépülésnek köszönhető) meghalt. Temetésén rengetegen vettek részt.

Munkássága

Vörösmarty irodalmunk legnagyobb romantikus költője. Mindhárom műnemben alkotott. Az MTA tagja, tehát tudományos munkákat is végzett: A magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályai (szótárszerkesztés). Drámaelméleti munkákat írt, és drámákat (pl. Shakespeare) fordított. Lapokat is szerkesztet – mint például Koszorú, vagy a két barátjával közösen szerkesztett Athenauem. (Kisfaludy Társaság – Bajza József, Toldi Ferenc, Vörösmarty Miklós)

Látomásos jelleg

A látomásokhoz az érzelmi fokozódás során jutnak el a költők. A külső körülményt a romantikus költő belső élmény kifejezésére használja fel. Vörösmarty költészetének legfőbb jellemzője a képek és a szavak nagyszerű áradása. Bármilyen témához nyúl, rögtön elragadja a romantikus hevület, kép- és mítoszteremtő fantáziája, s a művet áthatja nyelvének ereje. Kifejezőereje végtelenül gazdag, képzelete szárnyaló, nyelvi eszközei pedig kimeríthetetlen. (Ezért mondhatjuk, hogy ő a legnagyobb romantikus költő.) Néha az az érzésünk támadhat, mintha tudat alatti mélységekből fakadnának víziói. Szerb Antal szerint szándéka ellenére teremti képeit, vízióit, tehát többet közöl, mint amennyi a célja.

A költő nemcsak maga bánik jól a látomásokkal, hanem azokat nagyon jól érzékelteti is az olvasókkal: szinte érzékszerveinkkel „tapasztalhatjuk” amit ír. Műveinek mondanivalóját sokszor segíti elő romantikus túlzásokkal: gyakran a látomásai felnagyításával erősíti üzenetét. Gyakori a nemzethalál víziójának megjelenése verseiben. A Szózatban „nagyszerű halál”-ként emlegeti, és a „temetkezést” egyfajta látomásként írja le.

A vén cigány – 1954 (elemzés a látomások szempontjából)

Vörösmarty hattyúdala, utolsó befejezett verse. Irodalmunk legmélyebb rapszódiája, és a költő egyik legtöbb látomást tartalmazó verse, hisz tele van apokaliptikus vízióval, és prófétai látomással. Az önmetaforikus vers első versszaka egyszerűen egy kocsmai jelenetet mutat be. Ehhez képest óriási változás történik a második versszakban, ahol látomások jelennek meg, melyek hasonlatokra épülnek. A hasonlatok során a személyestől a természetig jut el, ami hatalmas távolságot hidal át. „Véred forrjon, mint az örvény árja” A minden versszak végén megjelenő refrén oldja a víziók által keltett feszültséget. Ám a következő versszakokban tovább fokozza a látomások erejét. Sőt, itt már több érzékszervünkre is kihat egy fokozással: „Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl” A negyedik versszak látomásai ismét inkább akusztikaiak. A refrén előtt a költő már kritikus szemmel tekint vissza a szabadságharcra: „vakmerő remények” A következő versszakban a vízió az olvasóra való hatása továbberősödik, ugyanis maga Vörösmarty is így kezdi: „Mintha újra hallanók a pusztán / A lázadt ember vad keserveit” Majd a Bibliából vett látomással folytatja.(Káin és Ábel – testvérgyilkosság) Folytatásul a Prometheus legendáját idézi fel újabb víziókkal. A hatodik (utolsó előtti) versszaknál jut el a tetőpontig: kitágítja a képet kozmikus méretűvé: „ez a nyomoru föld / Hadd forogjon keserű levében” Az érzelmi tetőpont Vörösmarty újra reménykedése: némi megtisztítás után egy új, jobb világra vágyik. „Tisztuljon meg a vihar hevében, / És hadd jöjjön el Noé bárkája, / Mely egy új világot zár magába.” A befejező versszak lecsendesedik, és bizakodva tekint a jövőre: „Lesz még egyszer ünnep a világon”