Thomas S. Eliot

A széthulló világ képeit a mítosz – elsősorban a Halászkirály terméketlenségéről szóló legenda és a Grál-monda – fogja egységbe. A Halászkirály legendája a termékenységi kultusszal áll kapcsolatban, maga a király is, országa is a terméketlenség átka alatt szenved. Ez a mítosz a Grál-mondával, a tiszta lovag történetével párosul, aki megmenthetné ezt a terméketlen, halálra ítélt világot. A költemény vezérmotívumai a szárazság, a terméketlenség és az életadó víz. A modern világban az emberek nem élnek igazán, emberi kapcsolataik üresek, a szerelem is gépies, érzés nélküli. A szárazság, aszály ennek az élőhalottságnak a metaforái. A víz-eső-tenger-vízbefúlás motívumsor azonban mégsem a megváltást jelenti, a víztől is rettegni kell. Ez a világ ugyanis képtelen a megújulásra, éppen azáltal dermed halotti állapotba, hogy görcsösen ragaszkodik kisszerű életéhez.

A költemény öt része: I. A halottak temetése, II. Egy sakkparti, III. Tűzbeszéd, IV. A vizbefúlás, V. Amit a mennydörgés beszél – jól megszerkesztett egészet alkot. A III. részben, a költemény felezőpontján megjelenő Teiresziász egyesíti magában a többi személyt, amit ő lát, az voltaképpen a költemény tartalma. Buddha Tűzbeszéde Augustinus Vallomásaiból vett gondolatokkal fonódik össze. A tűz a tisztátalan, terméketlen vágyat jelenti. Az V. rész és az egész költemény a vihart jelző mennydörgés szanszkrit szavaival ér véget: datta, dajadhvam, damjata (‘adj,szeress és fegyelmezd magad’).

Érdemes a költemény közép-európai vonatkozásaira is figyelnünk: az I. részben szereplő jelenetben Rudolf trónörökös szól az unokatestvéréhez, a Trisztánból vett idézetek s a IV. rész vízbefúlási motívuma pedig Lajos bajor királyra utal. Mindebből levonhatnók a következtetést: az egyik lehetséges magyarázat szerint Pound és Eliot a Habsburg-monarchiára vonatkoztatja a bibliai puszta ország képét, tehát a vers az első világháború következtében széthulló Európáról szól.

A háromkirályok utazása

Eliot második költői korszakában visszahúzódik a spirituális élmények körébe, és egy vallásos megújulás szükségességét hirdeti. Az irónia helyét a hit foglalja el. E korszak legkiemelkedőbb darabja a Hamvazószerda (1930), melyben a költő a maga újjászületésének folyamatát, a kétségbeesésből a megtisztulásba és megnyugvásba vezető utat kíséri végig a belső monológban. A költő pályáját a Négy kvartett (1943), ez az időről és az időtlenségről meditáló, zenei szerkesztésű költemény zárja. Ezután már csak drámai és kritikai műveket írt. Második korszakában keletkeztek az Ariel-versek is, melyek közül több, így A háromkirályok utazása (1927) is a Bibliából veszi a témát: Jézus születése után bölcsek érkeztek napkeletről, hogy a zsidók újszülött királyának, a Messiásnak hódoljanak. Eliot tehát ugyanúgy bibliai parafrázist írt, mint a Jónás könyvének szerzője. Ez is szerepvers, a költő a vers-én tudatába helyezkedik, a bibliai bölcsek egyike számol be életük nagy eseményéről, elmeséli utazásukat.

A költemény első szakasza az utazás nehézségeit beszéli el. A bevezető öt sor idézet Lancelot Andrews-nak, Winchester püspökének egy Krisztus születésével foglalkozó prédikációjából. Ennek a szövegnek a szuggesztív hangját, sajátos prózaritmusát veszi át a vers is. A köznapi beszéd fordulataival, lazább szerkesztésű mondatokban szól, a gondolatok ritmusa híven követi az utazás és a lelki történés leírását. A részletek halmozása, a nehézségek ismétlődő felsorolása következtében úgy tűnik, mintha egy helyben állna az elbeszélés, mégis előrehalad a megtervezett módon, egy fokozatosan emelkedő szerpentinút állomásait járja be, hogy a szakasz végén hirtelen megugorva az utazás rendkívüliségét éreztesse:

„a fülünkbe dúdoltak a hangok, szólván,

Hogy mindez csak őrület.”

A második szakaszban az „enyhe völgy” mintha utazásuk célja volna, holott csupán azt érzékelteti, hogy a változást hozó jelenlét már a Földünkön van. A hosszú, nyugodt sorok képeinek költőisége magasabb hőfokra emelkedik, és a részletek ki nem fejtett jelképiséggel telnek meg. A három fa, a szőlő, a kockavetés, az ezüstpénz, a borostömlő, mind Jézus életének eljövendő eseményeire utalnak, de ezek a szimbolikus utalások a bölcsek számára még nem váltak érthetővé.