Swift: Gulliver utazásai (1726)

“Minden újabb műtét után világosan megállapítottam, hogy mennél tovább haladunk, a hibák számban és terjedelemben annál inkább növekszenek. Mindebből méltán vontam le magamnak azt a következtetést, hogy az a bölcselő vagy feltaláló, aki a természetben jelentkező repedéseket és szakadásokat össze tudja forrasztani és fércelni, sokkal nagyobb szolgálatot tesz az emberiségnek és hasznosabb tudományra tanít bennünket, mint az, aki ma köztiszteletnek örvend, s aki feltép és leleplez minden hibát, akárha valaki a bonctant tartaná az orvostudomány végső céljának.”

(SWIFT: HORDÓMESE C. ÍRÁSÁBÓL)

A mű az utaztató regények sorába illeszkedik, melyek a nagy felfedezések korától rendkívül népszerűek voltak, de azoknak egyúttal torzított tükre, paródiája is. Gullivernek, a kalandvágyó hajóorvosnak négy fantasztikus útját írja le ebben a regényben Jonathan Swift (1667-1745), de 141i82b ezúttal nem a kalandok érdekessége adja a mű magvát, hanem sokkal inkább a belőlük és általuk megfogalmazódó, megfogalmazható tanulság.  Az első két utazás végpontja a törpék, illetve az óriások országa; ezekben elsősorban a különböző társadalmi rendszerek megítélésére van módunk. A harmadik könyvben az emberi szellem tévelygéseit teszi nevetségessé az író, az utolsó részben pedig már maga az ember lesz a mind élesebb kritika tárgya.

Gulliver szenvedélyes utazó, képtelen hosszabb időn keresztül otthon maradni. Világjárási vágyát nagy mértékben az otthoni szűkös megélhetés ébreszti, továbbá viszolygása az orvoskollégák  kétes jövedelemszerzési módjaitól. gy hát időnként tengerre száll. Hazájából egyre erősebben elkívánkozik, de idegenben eleinte még lelkesen  dicsőíti  Angliát (és Európát), idővel azonban egyre inkább meghasonlik vele.

Gulliver első két útja

A regény első két könyve a törpék országába, Lilliputba, illetve az óriások szigetére, azaz Brobdingnagba (az előszó helyesbítése szerint: Brogdingragba) vezérli Gullivert. Olyan képzelt világokat alkot tehát Swift, amelyekben minden méret kisebb, illetve nagyobb az emberi világ normájához képest. Swift ezzel arra figyelmeztet, hogy minden viszonylagos.  Fogalmaink, ítéleteink csupán a saját megszokott nézőpontunkból látszanak egyértelműnek és logikusnak; a tágabb valóságban azonban a nézőpontok sokfélesége lehetséges, egy új dimenzióból való szemlélés minden ítéletünket módosíthatja.

A viszonylagosság hangsúlyozásával és a kicsi-nagy dimenzió középpontba állításával a komikus helyzetek sokasága jön létre. A méretbeli kicsinység-nagyság egyben azt is felveti, mi a valóban nagyszerű, mi a jelentéktelen, illetve milyen személyek, jelenségek látszanak nagynak, esetleg csupán akarnak nagynak látszani.

Az aránykülönbségek tanulsága, hogy a kicsi fél a nagytól, de félelmét pózolással, képességeinek tolakodó fitogtatásával, fellengzős gesztusokkal leplezi. Lilliput császára a világ legvégső határain is túl uralkodik; minden királyok fölött király”, kinek lábai alatt a föld legmélyebb mélye a zsámoly”. A törpe lilliputiak agresszívek, a hozzájuk képest óriási Gulliver viszont jámbor, türelmes, és végül nem lesz hajlandó részt venni az ellenlábas ország, Blefuscu (a világmindenség másik óriása”) földig rombolásában. A valódi nagyság nem szorul minduntalan bizonygatásra, egyszerűen létezik.

Az első két kötet a kicsinyesség, az önzés, az erőszakosság és az önelégültség megnyilvánulásaira sorol fel számos példát. A törpe lilliputiak azonnal megkötözik

a tengerparton alvó Emberhegyet, és íjjal-nyíllal felfegyverkezve hatalmaskodnak hősünk fölött. Brobdingnagban viszont Gulliver a törpe, ő ajánlja fel lelkesen a bölcs királynak technikai tudását”, a puskaport, nem véve észre a király leplezetlen megdöbbenését.

A törpék, illetve az óriások politikai élete és államszervezete is számos tanulsággal szolgál. Lilliput urai a belső ellenzék támogatása miatt tekintik ellenségüknek a szomszédos Blefuscut, a két ország egyébként békében élne egymás mellett. Brobdingnagnak nincs szomszédja, mégis fenn kell tartania hadsereget (a közelmúlt zavargásai miatt), mert még ebben a harmonikus társadalomban is szükség van a rend fenntartására (az arisztokrácia folyamatosan küzd a hatalomért, a király az egyeduralom fenntartásáért, a nép pedig a szabadságért). Az állam létének elengedhetetlen tartozéka az erőszak.