Hirdetés

Műfajok és hangulatok változatossága Petőfi első kötetében

7 perc olvasás
Műfajok és hangulatok változatossága Petőfi első kötetében

Petőfi Sándor fiatalkori versei mind műfajukat, mind hangnemüket tekintve széles skálán mozognak. Rajtuk keresztül nyomon követhető, ahogy Petőfiben egyre inkább tudatosul a hazafias költő és az ezzel járó feladatok.

Hirdetés


Első publikált versében még semmi ilyesmi nem lelhető fel. A borozó a népköltészetből ismert bordalok mintájára épül, dévaj hangneméből a fiatalság gondtalan öröme érződik ki. Ebben a versben Petőfi nem törekszik nagy gondolatok közlésére, A borozó inkább szárnypróbálgatásnak tekinthető.

Nem úgy a következő költemény, amelyben már megjelenik a haza. A Két vándorban egy fiú – a költő – és egy patak útja közti párhuzam segítségével válik érthetővé, hogy mindenkinek és mindennek fontos, hogy tartozzon valahová, haza nélkül nincs értelme az életnek. A helyzet eleinte a fiú szemszögéből szomorú, a patakéból vidám. A patak otthon van a hegyvidéki tájon, a fiú nincs. A vers közepén azonban fordul a kocka: mindketten sík terepre – valószínűleg az Alföldre – érnek, ahol a patak „elnémul”, a fiú azonban hazára lel.

Hasonló témával foglalkozik a csaknem fél évvel később született K. Vilmos barátomhoz című költemény. Érdemes itt megfigyelni a hangulat és a versforma közti ellentétet. A feszes ritmusú rímes-ütemhangsúlyos versszakok tartalma szomorú. A vers a hazáért folytatott küzdelem eredménytelenségéről és egy jó barát elvesztéséről szól.

A Hortobágyi kocsmárosné két eddigi versnek ötvözete: A K. Vilmos barátomhoz ritmusa ezúttal tökéletesen illeszkedik A borozóban megismert életérzéshez. Petőfi korai verseiben gyakran idézte fel Horatius közkedvelt világszemléletét, a pillanat élvezetét.

Hirdetés

Első komolyabb hangvételű, visszatekintő, létösszegző jellegű verse a Hazámban. Nyoma sincs itt a népies formáknak, sőt, a ritmust minden versszakban legalább egy enjambement töri meg. A költemény szerkezete a Két vándoréra emlékeztet. A középső négy versszakot, amelyek a költőt ért megrázkódtatásokat taglalják, keretbe foglalja az első és utolsó két-két versszak, melyek a hazáról szólnak. A vers végkicsengése a sok gyötrelem ellenére optimista:

„Vidám napod mosolyog ismét reám, Hű gyermekedre, édes szép hazám!”.

Petőfi műveinek tartalmát gyakran közvetlenül saját életének eseményeiből merítette. Eközben költészetében sokat fejlődött, új műfajokkal próbálkozott, mint például a már említett létösszegző vers. Az 1842 végén, Székesfehérváron íródott Első szerepem jó példa mind az önéletrajzi ihletésű versre, mind az új műfajra. A mindössze nyolcsoros költemény egy epigrammaszerű csattanóval ér véget, amely egyszersmind jóslat is:

„Pályámon, oh, úgyis tudom, Leend ok sírni még”.

Petőfi tehát már 1842-ben megsejtett valamit későbbi tragikus sorsából. Az 1843 elején született Dínomdánomban is a szokásos vidám versszakok közé becsúszik egy kérdés: mi van a halál után? A Könyeim című öt különböző strófaszerkezetű részből álló kisebbfajta ciklus pedig egészen új színben tünteti fel a költőt. Semmi vidámság, semmi reménykedés, semmi életkedv, pusztán szomorú, a végén lemondó, az élettől elforduló elégikus hangnem.

Látszólag ugyanez a hangulat kap szerepet a Halálvágyban is, ám itt Petőfi megjelöli lehangoltságának okát: nem annyira az élettel, hanem a környező világ kicsinyességével van baja. Tipikus jelenség olyan íróknál, költőknél, akik koruk előtt járnak, akik rájönnek, hogy művészetük nem talál meghallgatásra az őket körülvevő közegben.

Az ilyen alkotói válság szerencsére nem szokott sokáig tartani. Petőfi következő műve már nem a világ fonákságáról szól, hanem az ellene való harcról. A vers címe Első dal, műfaja azonban inkább óda. Itt írja meg Petőfi először célját a színjátszással, valamint megjegyzi, hogy ő az első olyan színész, „kit a dal istene szent csókjával füröszt”, azaz nemcsak játszani, hanem írni is képes. Az Első dal folytatásának tekinthető az Én című vallomás, amelyben már nem a színészség, hanem a költészet céljáról van szó: „Koszorúm szerény virágit / A hazának szentelem”. Ez a vers tehát ars poetica.

Hirdetés

Petőfi egyes verseit olvasva arra a következtetésre juthatunk, hogy legismertebb költőnk nem nagyon vett komolyan bizonyos dolgokat, gyakran még önmagát sem. Petőfi fennkölt céljait ismerve nehéz például értelmezni a Merengés című művét. A vers ironikus hangnemben arról szól, hogy a költészetnél – akármennyire nagy mestere az ember – előbbrevaló a szerelem. Petőfi érzelmi hullámzására jellemző, hogy négy hónappal később, a Megúnt rabságban (lírai vallomás) egészen más következtetésre jut: a művész számára a szerelem „kedves lánc, igaz, de mégis lánc marad”.

Lapozz a további részletekért

1 2


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!