MROZEK: Tangó (1964)

Különös és végső soron kulcsfontosságú a kapcsolata a kultúrával Edeknek. Eleinte tisztes távolról nézi, egy kis áhítattal is (önfeledten bámulja az egyetemi tankönyv képeit; egy „haverja” noteszéből, aki „moziban dolgozik”, „elvet” másolt ki). Ez a „bölcsesség” azonban nem lépi túl a primitív konkrétumok szintjét („én szeretlek, de te alszol”). Képtelen az elvont gondolkodásra – ebben rejlik életképességének titka. Még „büszke” is arra, hogy ő nem talál ki semmit: „én így is tudom, ami kell”. A mesterkélt és életképtelen civilizációval szemben ő maga a természetesség, a „szükségszerűség”, Slomil fellengzős stílusban fogalmazva „az autentikus élet egészséges fuvallata”. Tökéletes alkalmazkodó képességét, rugalmasságát már az első perctől folyamatosan bizonyítja, pl. Eugeniusz bácsinál szellemesebb rímet (ez a költészet karikatúrája?!) tud gyártani, hibátlanul alakít akár lakájt is, a többiek viszont minduntalan kizökkennek szerepükből. A végső fordulatban pedig azonnal cselekszik, pontos helyzetértékeléssel, célratörően. Jóllehet csupán önvédelemből, akarata ellenére, mások hibájából sodródik előre, de felismeri és kihasználja a lehetőséget, és betölti a hatalmi vákuumot.

A nyers erővel, a primitívséggel szemben az erkölcsi normarend is katasztrofális vereséget szenved ebben a műben. A szülők büszkék arra, hogy felrúgták a magatartást szabályozó törvényeket (Slomil többször felhangzó kulcsszava: „Minek?”), nem látva előre, hogy mi az etikai nihilizmus és anarchia következménye. Artur morális-szociális igazságokról szónokol, majd – ebből a szerepéből is kiesve – ráveti magát unokahúgára. Edeket természetesen semmiféle szégyenérzet nem feszélyezi: beleiszik bárki poharába, lefekteti a megkívánt nőt – akár feleséget, akár menyasszonyt. Mellette jövője csak az elvtelen köpönyegforgatónak (Eugeniusznak) van. A civilizált ember azonban nem élhet erkölcsi normák nélkül. Kulcsszerepüket azzal is megvilágítja a darab, hogy Artur a menyasszonya közlésétől veszíti el végleg maga alatt a talajt: a hűség-hűtlenség értékek megsemmisülése miatt szakad el hősünk végleg a valóságtól, és jut az elvont eszmék légüres terébe. Ugyanaz a mozzanat siklatja ki, amelyet apjának Edekre haragításában akart a második felvonásban felhasználni – a saját taktikája fordult a visszájára.

A Slomil-nemzedék ad absurdum vitt „forradalma” következtében az egész értékrend összeomlik, nincsenek viszonyítási pontok. Artur saját korlátlan szabadsága is példázza – groteszk módon – az értéktelenség következményeit: madárkalitkát rakhat a nagybácsi fejére, a ravatalra küldheti a nagymamát, bármit tilthat – teljes a káosz. „önmagában semmi sem komoly. Minden közömbös, semleges. Ha mi magunk nem adunk jelleget a dolgoknak, belefulladunk a semmilyenségbe.” Az értékrend alapját azonban csak szilárd elvek, elérhető ideák, konkrét törekvések adhatnák meg, ezek azonban úgy tűnik, nincsenek.

A címadó motívum, a „tangó” jelentésváltozása fogja össze a történéseket. A szülők nemzedékének fiatalkorában ez a tánc az akkori hagyomány elleni lázadás jelképe volt (a szoros összefogódzkodás, a testi érintkezés megbotránkoztatta az idősebbeket: „Tudod, mekkora bátorság kellett ahhoz, hogy tangót táncoljon az ember?”). Egy emberöltő elteltével már a tangózás számít a fiatalok részéről megtagadni való hagyománynak. A mű utolsó mozzanataként azonban Edeknek támad kedve tangózni, alkalmasint Eugeniusszal – a férfipáros tánca a kultúra ijesztő deformálódásával fenyeget.

Mindebből az is nyilvánvalónak látszik, hogy a Tangó szereplői nem jellemek, hanem egy-egy magatartás megtestesítői, mégpedig a kultúrához (műveltséghez, tudományhoz, művészethez, erkölcshöz stb.) fűződő viszony egyes változatait képviselik. A személyiség szétesett, a legárnyaltabban ábrázolt hős, Artur indulatai, gondolatai és ösztönei is egyaránt csaponganak, egymás ellen fordulnak Az emberi kapcsolatok is végletesen eltorzultak, kiüresedtek ebben a műben: Slomil és Eleonora együttélése a házasság zsákutcája, Ala pedig már abból a zilált „családi” háttérből bukkan elő a színpadon, amelyet a szülők anarchiája eredményezett. Az unokatestvéri házasság az emberi kapcsolatok teljes összekuszálódását példázza, és degenerált utódok születésével fenyeget.