Moliére – Tartuffe

Molière élete röviden

Molière a francia drámaírás egyik legkiemelkedőbb alakja, színdarabíró, drámaíró-rendező, színész.
1622-ben született polgári családban. Eredeti neve Jean-Baptiste Poquelin volt. Jogot végzett Orleansban, majd vándorszínésznek szegődött a Bejart-társulatba, akikkel tizenhárom évig járta az országot. Itt szerezte meg mint dramaturg és mint színész azokat a tapasztalatokat, melyekre majd életművét építette. Első bemutatója XIV. Lajos előtt sikert hozott, melytől kezdve Moliére a király egyik kedvence, sőt kegyence lett. Negyven éves volt, amikor feleségül vette Armande Bejart-t. Műveinek jelentős részét a király megrendelésére írta. Évről évre tartotta új műveinek bemutatóit. Molière haláláig nagy alkotókedvvel dolgozott, játszott, rendezett. Ötvenegy évesen, A képzeltbeteg egyik előadásán rosszul lett, és nem sokkal a darab után meghalt.

A Molière-komédia

A komédia olyan drámai műfaj, melyben kisszerű emberek, illetőleg kicsinyes emberi tulajdonságok szembekerülnek egymással vagy egyes körülményekkel. Megoldása többségében szerencsés, de semmi esetre sem tragikus. Jellemzője az értékbizonytalanság, magukat értékesnek feltüntető álértékek jelennek meg a műben.
Ez figyelhető meg Molière alkotásaiban is, amelyek általában valamilyen jellemhibára épülnek. A legtöbb karakter a commedia dell’arte típusaira épül, úgymint a betegeskedő, a szerelmesek, az agyafúrt szolgák, vagy a fösvény apa, de a művekben a karakterek nagy része már külön jellem is.

A Tartuffe keletkezése

A Tartuffe Molière egyik legismertebb, ötfelvonásos vígjátéka. A mű első változata 1664-ben íródott, még csak három felvonásból állt. 1664. május 12-én mutatták be Versailles-ban. A darabot szinte azonnal cenzúrázták a XIV. Lajos királyt körülvevő, odaadó hívek felzúdulása miatt. Bár a királynak nem volt személyes érdeke a darabot betiltani, befolyásos udvari emberei hatására mégis megtette. Az egyház képviselőiben nagy felháborodást keltett, mivel úgy érezték, az (ál)vallásos Tartuffe nevetségessége őket teszi nevetség tárgyává, s elérték, hogy a művet betiltsák.
A dráma cselekményének bonyolításában, valamint magában a történetben is jelentős változtatásokat eszközölt a szerző, 1669-ben írta meg az öt felvonásos variációt, ami óriási sikert aratott.

A cím, a tartuffe szó jelentése álszent, képmutató. Az olasz komédia egyik visszatérő szereplője, aki a francián kívül még sok más nyelvben is megtalálható mint a jámborságot megjátszó ember karakterének szimbóluma.

A komédián belüli műfaj megállapítása nem egyszerű, leginkább jellemvígjátéknak mondható, de ez a meghatározás kissé megtévesztő, mivel a komikus jellemek inkább a főszereplő áldozatai, a címszereplő jellemében a komikus elemek másodlagosnak tekinthetőek.
A 12-13 szótagú, jambikus lejtésű, a 6. szótag után sormetszettel elválasztott sorok, ún. alexandrinusok zeneiségét páros rímek erősítik.

A Tartuffe szereplői

A vígjáték az 1660-as évek Párizsában játszódik, és egy szokványos témát, mint a hiszékenységet, a butaságot és az álszenteskedést dolgozza fel. A hiszékeny embereket tréfálja meg, akiket könnyen félrevezet a képmutató Tartuffe, aki mélyen vallásosnak és erkölcsösnek adja ki magát.

Szereplők:
– Pernelle asszony – Orgon anyja
– Orgon – egy párizsi polgár
– Elmira – Orgon felesége
– Damis – Orgon fia
– Mariane – Orgon lánya
– Valér – Mariane szerelme
– Dorine – szolgáló, Mariane komornája
– Cléante – Elmira testvére, Orgon sógora

A szereplők egy része, mint Orgon, Pernelle asszony és a rezonőr, Cléante más darabjainak alakjaira emlékeztet. Damis egy típusszereplő, egy heves ifjú, aki nemcsak saját életét sodorja veszélybe, a tragikus fordulat eshetősége is az ő hibájából fakad.
A szereplőknek vannak egyedi, sajátságos emberi tulajdonságaik, ismertetőjegyeik. Orgon nevetségessége, naivsága, a családtagok figyelmeztetéseit figyelmen kívül hagyva Tartuffe iránti elvakult rajongása ellenére egy erkölcsös ember. Valér határozott, elszánt, Dorine és Cléante valóban okos, Pernelle asszony fenntartja hajthatatlanul ostoba hiszékenységét, de bizonyos dolgokat jól felfedez.
Molière egyik legárnyaltabb jellemű, legnemesebb nőalakja Elmira, Orgon felesége, aki kiemelkedik a szereplők közül. Hiszékenysége az emberek iránti bizalmából ered, aki férje hibáinak majdnem áldozatává válik. Változás csak az ő személyiségében következik be.
A mű központi figurája Tartuffe, aki egyáltalán nem típusfigura. Cselekedeteinek egyedüli célja a vagyonszerzés. Célját nem hazugsággal akarja elérni, hanem azzal, hogy Orgont a család feletti hatalom gyakorlására bíztatja. Abban bízik, hogy a családfő manipulálásán keresztül majd ő lesz a ház ura. Lépésről lépésre közeledik céljához, törvényes kontroll alá igyekszik helyezni Orgont és családját. Tartuffe-öt viselkedése, eszközei és számító kegyetlensége egyedivé teszik, ő az emberi gonoszság megtestesítője, maga a Gonosz. Személyisége azonban komikus is, tudálékossága, tudatlansága, öntelt, szenteskedő beszédmódja nevetséges, nagyon sok alkalommal lelepleződik, végül csak saját nagyképűségének, pimaszságának köszönhetően bukik meg. Végezetül ő oldja meg a már-már tragikus helyzetet, mint ahogy eddig is minden tőle függött, az emberek kiszolgáltatottak és tehetetlenek vele szemben. Tartuffe hivatalos lelepleződése kívülről és felülről jövő csodaszerű megoldás, ami összefonódik a jó és igazságos király eszméjével.

A Tartuffe szerkezete

A kezdés in medias res. A darab egy olyan mozgalmas jelenettel indul, amelyben sem Orgon, sem Tartuffe nincs jelen, és magukat a szereplőket, az egymáshoz való viszonyukat, valamint az alaphelyzetet családi veszekedés tárja ki.
A mű fontos sajátossága a konfliktustöbbrétegűsége. Az expozíció hosszú, az első felvonás kulcsfontosságú, a mű bonyolult viszonyrendszerére világít rá. Számos előre utalást figyelhetünk meg a párbeszédekben, melyek csak későbbi felvonásokban válnak világossá.

Az expozícióban Pernelle asszony ostorozza a ház lakóit az ő szemlélete szerint feslett életmódjuk miatt. Ahogy végig sorolja a családtagokat, mindenkit megismerhetünk, megtudjuk azt is, hogy Orgon házában lakik a szent életű Tartuffe is, aki csak Orgon, a családfő és Pernelle asszony meglátása szerint szent életű, a többi szereplő nem kedveli.
A fiatalok, azaz Mariane, Damis, Valér és Elmira életmódja szemben áll az aszketikus szentéletmóddal, melyet Tartuffe, Pernelle asszony és Orgon képviselnek. A család két „pártjának” ellentéte már ekkor kirajzolódik.

A jelenetekben a Molière-drámák ismert ellentétei mutatkoznak meg: szülői zsarnokoskodás, generációs ellentétek, szerelem. Látszólag a darab fő konfliktusa Mariane és Valér, valamint Orgon házassági tervének ellentéte.
Orgon Mariane kiházasításához kapcsolódó tervei miatt a szerelmes fiatalok kilátástalannak tűnő helyzetbe kerülnek, és végül ez ösztönzi cselekvésre a szereplőket, amely elindítja a drámai viszonyváltások láncolatát. Megnyilvánul az is, hogy a szent élet tulajdonképpen álszent, és innentől kezdve a hazugság és az egyenesség kerülnek egymással szembe. A fiataloknak vagy meg kell változniuk, vagy meg kell dönteniük Tartuffe hatalmát, különben nem lehetnek boldogok. A történet tétje innentől kezdve az, hogy sikerül-e Orgont és Pernelle asszonyt, azaz Tartuffe odaadó híveit meggyőzni.

A Tartuffe a késleltetés remekműve. A jelenetek központjában a címszereplő, Tartuffe áll, színrelépését Molière azonban halogatja, így csupán a harmadik felvonásban jelenik meg, miután a dráma már számos nézőpontból megismertette. Nemcsak a címszereplő szokatlanul megkésett felbukkanása lényeges ebben a tekintetben, hanem az események sebességének változása, amelyek a harmadik felvonástól felgyorsulnak, továbbá a megoldás végsőkig való eltolódása, a befejezés késleltetése.

Tartuffe felbukkanását követően két kulcsjelenetben, szinte azonnal lelepleződik képmutatása, ez mégsem jelenti bukását. Megjelenése nevetséges, nyíltan szerelmet vall Elmirának, miközben Damis leleplezi őket. Damis hebehurgyasága késlelteti a megoldást, azonban elindítja a valódi konfliktus szálát is, innentől kezdve már másról szól a dráma. Tartuffe kimenti saját magát, Orgon pedig kitagadja Damis-t.
A fordulópont a harmadik felvonás zárlata, amikor Orgon az esküvő előrehozásáról hoz döntést, és a határidő-dramaturgiából kifolyólag az események felgyorsulnak, így kiküszöbölődik az időbeliség látszólagos, eddig fennálló ellentmondása is. Innentől kezdve azonban a szereplők csupán látszólag befolyásolhatják az eseményeket, Tartuffe már győzött, a vígjátéki végkifejlet szerves cselekmény bonyolítással megközelíthetetlennek tűnik.
Orgon hiszékenysége olyan hibának bizonyult, amelyből csak tragikus végkifejlet következhet: egész vagyona Tartuffe-é lett. Azonban mégsem érzünk teljes elégtételt, hiszen Orgon hibája miatt egész családja szenved. A megoldás deus ex machinaként („isten a gépből” az antik görög drámákból ismert váratlan, csodás fordulat) érkezik, miután a megoldást a király jósága hozza. Megjelennek a király emberei, akik elfogják Tartuffe-öt, Orgon pedig mindenét visszakapja, és befejezésként a nagylelkű és igaz szerelmet emlegeti.

Elképzelhető, hogy Molière ezzel a valószínűtlen befejezéssel mindössze a vígjáték konvencióinak tett eleget, vagy támogatója, a király iránti tiszteletét fejezte ki. Megoldása azonban magyarázható ironikus gesztusként, annak keserű beismeréseként hogy a kiszolgáltatottság helyzetéből a társadalom valóságos viszonyai nem kínálnak kiutat, így csak mesei feloldás lehetséges.