Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője

[…]az észrevétlen glisszandókkal megoldott hangváltásokban érzem Mikszáth prózájának utolérhetetlen varázsát, ez teszi lehetővé, hogy elbeszélésében mindig személyesen, közvetlen előadóként is jelen legyen, újra meg újra előbukkanjon, s ugyanakkor el tudjon tűnni alakjai, helyzetei, leírásai mögött ;hogy ugyanolyan hitelességgel és a legkisebb stílustörés nélkül tudja megszólaltatni egyszerű parasztjait, művelt embereit.

(Nagy Péter)

Szent Péter esernyője elemzés

Mikszáth írásművészetének titka: stílusának kivételes hajlékonysága és gazdagsága, a derűs szellemnek a szövegben kifejeződő, játéka, ereje, emelkedettsége. Írásaiban a hangok, hangulatok tarka képet alkotnak, az elbeszélő nézőpontja és magatartása szinte nyomon követhetetlenül változik. Az ő világában a nemes lélek rendszerint felülemelkedik a hétköznapok sivárságán, az emberi gyarlóságokon. A Szent Péter esernyője ezen értékek révén az ország határain túl is, sőt idegen nyelveken is kivételes és átütő sikert aratott.

Történetünk ideje Mikszáth kora. (Gregorics Pál annak idején részt vett a szabadságharcban), de kevés az azonosító mozzanat, több a kortalan vonás. évszázadokon át formálódott magatartásokat, életelveket, életformákat mutat be ez a Mikszáth-könyv is, a tót és palóc tárgyú novellákra emlékeztetően. A színhely itt is a Felvidék, az író szűkebb pátriája, zömmel szlovákok lakta falucskákkal és kisvárosokkal. Ennek a tájnak a határai a homályba vesznek, a képzelettel és a mesevilággal határosak: „messze Tótországba” kalauzol Mikszáth, „valahol a selmecbányai és besztercei hegyek között” is játszódnak epizódok.

A kisregény öt része közül az első Bélyi János csodás meggazdagodását meséli el, a második a különc Gregorics Pál élettörténetét. A harmadikban a két cselekményszál összekapcsolódik, a fiatalok (Veronika és Wibra György) bonyodalmak után, az ötödik rész végén egymásra találnak. Valós történetbe oltott mesét olvashatunk ebben a kisregényben, romantikus és egyben népies idillt a boldogság eléréséről.

A cselekedeteket és magatartásokat alakító, a történetet formáló fő motívumokra első ízben Adameczné szavai mutatnak rá: „Szegény az ördög, mert lelke nincs. Nekünk pedig van lelkünk.” Ebben a szembeállításban rejlik a mű konfliktusa: az élet csaknem minden területén az anyagiak és a lelki értékek küzdenek egymással, a kétféle szegénység és gazdagság váltakozása áll mindenek hátterében. E főtéma alapján a cselekménysor így értelmezhető: az ágrólszakadt, de lelkiekben gazdag glogovai pap feladatul kapja a kishúga gondviseletét – a történet Veronika hétvilágra szóló (még a bábaszéki intelligenciát is felsorakoztató) lakodalmával ér véget.

Vajon kiléphet-e az ember a pénz, a szegénység hatalmából? Meg lehet-e szabadulni a sorsokat eltorzító, jellemeket romboló anyagiasságtól? Hiszen mindent behálóz a pénz. Szinte oldalanként olvashatjuk, hogy mi maradt a halápi özvegy tanítóné után, hogy mi volt a glogovai pap hagyatéka, mit fizetnek a falubeliek a plébánosnak, kér-e fizetséget Adameczné, hogy Gongolyné „kövér halott” volt. Gregorics Pált hol a tékozlásáért, hol a fösvénységéért szólják meg. Wibra Annát aranygyűrűvel, kalárissal, fülbevalóval lehet meghódítani, a Gregorics testvérek „kapzsiak” (pedig a nevük a háromkirályoktól való…). Gregorics Pál az orvosnak „egy szakajtó aranyat” ígér fia meggyógyításáért, az esernyő megtalálójának „száz forintot”, a kőművesnek a hallgatásért ötvenet. Prepelicza a „ropogós tízforintos” felküldésére hajlandó azonnal lejönni az állványról (ilyesfajta „csodák” történnek „Mózes és Krisztus óta”), még Veronika is „majdnem megkínálta már az öt forinttal” a gyűrűt megtaláló Wibra Gyurit, aki viszont „két ezüst forintot csúsztatott” a kapus markába a rózsáért”. A példasor még folytatható volna.

Veronika sorsa azt tanúsítja, hogy – valamiféle „csoda” folytán – mégiscsak felébredhet a segítő szándék az emberekben. A legmélyebb nyomorból, a legteljesebb kilátástalanságból is van kiút; Bélyi Veronika és a bátyja így menekül meg. Gregorics Pál és törvénytelen fia élete pedig azt példázza, hogy ha megvan a pénz, akkor annak elrejtése és megtalálása egyaránt súlyos terhet jelent. Gregorics alapvetően szeretetre vágyó ember, de imádott kisfiát nem vállalhatja az emberek, főként a hozományra éhes rokonok előtt, csak ritka pillanatokban élvezheti a szeretetet: „simogasd meg a homlokomat, Ancsura, hadd érezzek még egyszer asszonyi kezet a testemen.” Wibra György kisgyermekkora a rejtőzködés és a tisztázatlan kapcsolatok jegyében telik (egy idő után még „apabácsi”-nak sem szólíthatja édesapját). Ifjúvá érve megismeri a munka és a siker örömét, de „az a szerencsétlen legenda az örökségről” bénító súly, „valóságos szerencsétlenség volt őrá nézve az eltűnt vagyon tudata”. Csak akkor éri el a boldogságot, ha elvész a hozomány, ha elhamvad az örökséget feltehetően magába rejtő esernyőnyél, ha szertefoszlik a negyedmillió forintos vagyon vágyálma, és a szeme elé tárul Veronika megejtő szépsége, megszületik a szerelem, az új mítosz.